Augusztus 15-én, Szűz Mária mennybevételének ünnepén délelőtt fél 11-kor az esztergomi Nagyboldogasszony és Szent Adalbert-főszékesegyházban mutatott be ünnepi búcsúi szentmisét Erdő Péter bíboros.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A szentmise elején Erdő Péter bíboros megemlítette, hogy a bazilika búcsúünnepén a hívek az egy közösséghez való tartozásukat is ünneplik, valamint külön köszöntötte Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspököt, aki ugyanezen a napon nyerte el a papság teljességét.

Erdő Péter bíboros a szentmisén elhangzott prédikációját teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

Szűz Mária mennybevételét ünnepeljük. Olyan titok ez, amelyet ősidők óta tisztel az egyház, amelyről hosszú évszázadokon át énekeltek és prédikáltak a liturgiában. Olyan titok, ami előtt hódolattal álltak meg a teológusok is. Hittételként azonban csak XII. Piusz hirdette ki ünnepélyesen ezt az ősi igazságot: Szűz Mária földi életének vége után testestül-lelkestül fölvétetett a mennybe, és ott örök dicsőségben Szent Fia jobbján ül.

Magyarságunk is rendületlenül hitte, hogy Mária már most, a világ történelmének vége előtt, az utolsó ítélet eljövetele előtt testében is megdicsőült. Illyés István, az 1700-as évek elejének nagy egyházi szónoka, Mária mennybevételét a szövetség ládájának fogadásához hasonlítja. Amikor Dávid király elfoglalta Jeruzsálemet, nagy örömmel vitette fel Isten szövetségének szekrényét a városba „vígan és trombitálva, cimbalmok, hárfák és citerák zengésével”. Ha pedig az előképnek a szent városba vitele már ilyen nagy ujjongás közepette történt, milyen „dicsőséges, nagy örömmel vitetett fel ma” a Boldogságos Szűz Mária a fölséges mennyei Király dicsőséges városába. Méltán mondja az egyház a lorettói litániában is Szűz Máriáról: „frigynek szent szekrénye”. Ha az Ószövetségben úgy tekintették a szövetség ládáját, mint Isten erejének, Isten titokzatos jelenlétének befogadóját, Szűz Mária magának a megtestesült második isteni Személynek volt hordozója és édesanyja. Az isteni szövetségnek, ember és Isten találkozásának, egységének itt, a földön, Szent Fiával együtt a legcsodálatosabb, legigazibb megvalósítója volt. De ha ez az egység nem csupán egy pillanatnyi találkozás, márpedig édesanya és gyermeke között egész létünk alapját érintő, tartós közösség áll fenn, akkor Szűz Mária egysége Szent Fiával nem szűnhetett meg a halállal sem. Amit Mária mennybevételével dicsőségesen megmutatott számunkra, az nekünk, ma élő embereknek is a konkrét reménységünk.

Mi is azért bízunk, ha nem is testünk mennybevételében, de a föltámadásában, mert közösségünk Krisztussal már itt, a földön elkezdődött. Mert Krisztus, a valóságos Isten és valóságos ember már felemelte – ha tetszik, fizikai képekben szólva, felvitte magával a mennybe – a mi emberségünket is, hogy részesedjünk örök életében és boldogságában. Ez a reménység ad értelmet mostani életünknek. Ezért lehetünk áldozatkészek. Ezért vagyunk biztosak abban, hogy nem csak a véletlen szüleményei vagyunk. Ezért tudjuk, hogy nem csak arra való az életünk, hogy minden pillanatában kellemesen érezzük magunkat. A hivatásunk ennél többre szól. Személyes életünk, a családunk élete, az egész népünk élete beleilleszkedik a mindenható Isten tervébe. Van értelme tanulni a múltból. Van értelme gondolni a jövőre. Van értelme áldozatot vállalni a jövőért. A jövőért hozott végtelen értékű áldozat legszebb példája itt, a földön az anyaság. Végtelen értékről beszélek, mert az ember Isten képmása, mert az ember hivatása az örök boldogságra szól. Az édesanya gyermekének nem egyszerűen biológiai életet ad, hanem egy emberi személy útját nyitja meg az örök boldogságra. Ezért olyan fontos a nevelés is. A gyermek nem tulajdona sem a szüleinek, sem a társadalomnak, hanem önálló méltósága van. Istentől a szabadság ajándékát kapja. De ahhoz, hogy a szabadságot helyesen használhassuk, nevelésre, jó példára, segítségre van szükségünk. Nemcsak nekünk magunknak van reményünk tehát az örök boldogságra, hanem hozzájárulhatunk ahhoz, hogy más emberek is ebbe a boldogságba jussanak. Ezzel a mértékkel, Isten mértékével, az örökkévalósággal kell mérnünk magunkat.

De Nagyboldogasszony ünnepe egyben a Regnum Marianum ünnepe is. Mária országának, Mária királyságának, Mária uralmának az ünnepe. Nem véletlenül énekli róla ősi idők óta az egyház: „Mennyországnak Királynéja, irgalmasságnak Szent Anyja”. Amikor XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén Munificentissimus Deus kezdetű apostoli rendelkezésében meghatározta Szűz Mária mennybevételének hitigazságát, kijelentette: „Kiváltságainak mintegy legfőbb koronájaként elnyerte azt, hogy a sír romlásától mentes maradt, s úgy, amiként már Fia, aki legyőzte a halált, testével és lelkével a mennyei legfőbb dicsőségbe fölvétetett, ahol Fiának, az idő halhatatlan Királyának jobbján királynőként tündököl”. Királynő tehát. Országa a mennyország, ahol Szent Fiának „jobbján ül”. De királysága, országa Szűz Máriának az egész világ is. Krisztus ugyanis a mindenség királya. Így nevezzük őt, ha emberi fogalmakkal beszélünk róla, hiszen isteni uralmához és szeretetéhez képest minden földi uralom csak halvány képmás lehet. Nem véletlenül nevezi Grignon Szent Lajos a világot is, főleg a kegyelemben élő, hívő emberek világát Regnum Marianumnak, Mária Országának.

Amikor Magyarországot Szent István felajánlására utalva Mária Országának hívjuk, ebben az erőtérben mozgunk. Isten szándéka, Isten világot rendező bölcsessége szerint akarjuk alakítani az életünket.

Idén ősszel tartja a világegyház a családról szóló rendes püspöki szinódust. Ferenc pápa útmutatása szerint Krisztushoz hasonlóan az egyháznak is az a küldetése, hogy lássa az emberek helyzetét, együttérző szívvel kísérje azt és tanítást adjon. Jézus nem a szociológus vagy a fotóriporter szemével néz bennünket. Ő látó szívvel tekint ránk. Ezért Isten szavával tanítja az embereket. Ez együttérző szeretetének a jele.

Nekünk is a hit igazsága alapján kell megtalálni Isten akaratát és a magunk helyét az ő tervében. Így fedezzük fel, hogy a nehézségek, a gondok elviselésének és a közös megoldások keresésének milyen nagy értéke van. Isten egyszerre alkotója a matematika összefüggéseinek, az anyagvilág törvényszerűségeinek és az érző szívű emberi személynek. Ha az ő szándékát keressük, nem felejthetjük el, nem tehetjük zárójelbe az embert. Világunkban sokfelé jelent kísértést, hogy számok és statisztikák kedvéért csak tehertételt lássunk az emberek életében. A magáról gondoskodni még nem tudó gyermek, a tanításra, nevelésre szoruló fiatal, az idős, a beteg és a fogyatékkal élő ember, de még a méltó életkörülményekért dolgozó ember is sokszor tehertételnek látszik. Sokszor az ember élete az a tényező, ami miatt mintha a számtanpéldákban nem jönne ki a megfelelő eredmény. Pedig Isten az élet ura, és ugyanakkor ő a legnagyobb matematikus. Végül mindig az ő számításai válnak valóra.

Építsük hát a szívünkben és a környezetünkben Mária Országát ebben az értelemben! Keressük Isten akaratát, szeressük, tiszteljük, becsüljük minden elvont képletnél többre magát az embert. Azt az embert, akit Krisztus Szűz Mária személyében testestül-lelkestül már felvett az örök dicsőségbe.

Nagyboldogasszony, Magyarok Nagyasszonya, könyörögj értünk! Ámen.

* * *

A szentmise kivonulási éneke után Erdő Péter Boldog Meszlényi Zoltán közbenjárásáért imádkozott a hívek közösségében.

Fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír