„Egy nap Mindszenty bíborossal” címmel rendeztek konferenciát a magyar szentek és boldogok emléknapján, november 13-án Budapesten a Párbeszéd Házában. A konferencia záró szentmiséjét Erdő Péter bíboros, prímás mutatta be a Szent István-bazilikában.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az alábbiakban közöljük Erdő Péter bíboros szentbeszédét.

A magyar szentek és boldogok emléknapja van. Mikor az ő mennyei közbenjárásukat kérjük, egyben arra is gondolunk, hogy vannak mások, magyarok is, nem is kevesen, akik már az üdvösségre jutottak. Főként azok tanúságtételére kell figyelnünk, akiknek a boldoggáavatási eljárása már folyamatban van. Közülük a mai napon különös szeretettel emlékezünk Mindszenty József bíborosra, akit az idén hetven éve tartóztattak le hitéért és bátor helytállásáért. Illő, hogy az apostolok példáját állítsuk magunk elé, és így emlékezzünk meg róla. Krisztus apostolai, a tizenkettő, az árulóvá lett Júdás és a hagyomány szerint késő öregkort megélt János kivételével, mindnyájan vértanúhalált haltak. Apostoli küldetés és vértanúság szorosan összetartozott az Egyház emlékezetében, de szorosan összefügg a dolog lényegénél fogva is. Maga Jézus mondta: Nem lehet különb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. A versengő tanítványoknak pedig megígérte, hogy ugyanazt a kelyhet kell kiinniuk, amelyben neki magának is része volt. A Krisztus-követésben mindig, minden korban van valami provokatív, valami, ami az átlagos, a magától értetődő dolgoktól, az emberi szokásoktól, ambícióktól és érdekektől eltér.

Isten Szolgája, Mindszenty József emlékéhez valóban illik az apostolokról való elmélkedés. Illik hozzá, mert meggyőződéséért, hitéért vállalt szenvedésével Krisztus és az apostolok méltó követőjének bizonyult. De illik hozzá azért is, mert apostolutód volt: a katolikus Egyház püspöke. Márpedig az apostolság küldetést jelent. Krisztus örömhírének továbbadását tanítással, példával, a szentségek és a pásztori vezetés erejével. Ha az apostolok életüket adták Krisztus örömhíréért, akkor joggal támad fel minden emberben a kíváncsiság: mi is ez az örömhír, ami nekik többet ért az életüknél is? Hiszen nem a szenvedés önmagában az eszmény. A központban az az üzenet áll, az az érték, aminek ők – még ilyen áron is – a hirdetői voltak.

Az utóbbi években a Mindszenty-zarándoklatokra hívó plakátokon gyakran Mindszenty bíboros mosolygó képet találjuk. Mosolya jelképes erejű. Sokak számára azt jelenti: túl minden megpróbáltatáson ő már az isteni boldogság világából mosolyog vissza ránk. A jó harcot megharcolta, a győzelmi koszorút elnyerte. De jelenti ez a mosoly azt is, hogy Mindszenty Józsefnek üzenete volt. A keresztény üzenet pedig örömhír: már itt a földön is a remény, a kiegyensúlyozott és szeretettől átjárt élet hordozója. Ne csak a bátor tanúságtevőt tiszteljük hát benne, hanem forduljunk megújult figyelemmel afelé a keresztény tanítás felé, amit képviselt.

Mindszenty bíboros tanításában szorosan összekapcsolta Szűz Máriának mint minden magyarok édesanyjának tiszteletét a családok és a társadalom megújulásával. Az élet elfogadásával, a magyar kultúra és a keresztény életeszmény továbbadásával. Az amerikai magyarokhoz szólva így lelkesítette őket:

„Kérjük a Nagyasszonyt, küldjön üzenetet minden magyarnak, hogy engeszteljék Istent és Máriát, az édesanyát. Kérjétek erre ti is, hogy megújuljon a föld színe, egyénekben és családokban, népekben és társadalmi osztályokban. … Térjünk Szűzanyánkhoz, mindnyájunk édesanyjához. Az édesanyák kövessék az ő példáját, hogy gyermekeiket úgy tekintsék, mint Isten küldötteit a családi szentélyben. Szent legyen az édesanya, szent legyen a gyermek. És akkor a boldogságos Szűzanya lehajol nagy irgalmával hozzánk” (1974. május 13).

A család igazi alapja pedig maga a házasság, ez teszi szentté a családot is. „A család szentségének az alapján álljatok – tanítja. – Mert a házasság szentség. Annyira szent, hogy a genfi püspök, Szalézi Szent Ferenc, ha házaspár látogatta meg, mindig lekísérte őket az emeletről az utolsó lépcsőfokig. Egyik látogatója megkérdezte, miért van a nagy előzékenység és kedvesség? A szent azt felelte: Valahányszor házasságban élők jönnek, mindig ezt teszem, mert szentségi méltóságuk van, mert a házasság szentség. Ha pedig a házasság szentség, szentségi méltóságban van, akkor nem lehet mesterkedni a házasságban. Ahol jogok vannak, ott a kötelességeket is teljesíteni kell” (1974. május 26.). Az emberi életet pedig szeretettel el kell fogadni. Az élet elpusztítását Mindszenty bíboros már az 1970-es években a világban jelentkező „eszeveszett törekvésnek” nevezi. Szinte elővételezi azt az átfogó felismerést, amit II. János Pál pápa fogalmaz meg, amikor a halál antikultúrájáról, az életellenes kultúráról beszél.

Az élet pedig a fogantatástól a természetes halálig védelemre szoruló érték. Ma különösen is aktuális az idősek és betegek életének a védelme. Igaz ugyan, hogy az emberi betegség, a hosszan tartó haláltusa szörnyű szenvedéseket jelenthet, és gyakran nagy megpróbáltatás a környezet számára is. De ha a közösség leírja, elhanyagolja, engedi halált kívánó kétségbeesésbe zuhanni, vagy akár – szabad vagy nem is olyan szabad kérésre – el is pusztítja öreg és beteg tagjait, akkor másként kezd nézni az ember az egészségesek életére is. A másokéra és a sajátjára. Pedig az embernek, az emberi életnek nem pusztán használati vagy élvezeti értéke van.

Az emberi élet szent voltát, tiszteletét és védelmét keresztény hitünk, de egész kultúránk is az ember méltóságából vezeti le. De miből is fakad ez e méltóság, mi is ellenkezik ezzel a méltósággal? A Teremtés könyvének lapjain találjuk erre az ősi és végső választ: az ember Isten képére alkotott lény. Értelmes és szabad, üdvösségre, Istennel való személyes közösségre hivatott. Ha pedig Isten néven szólít és számon tart mindnyájunkat, akkor nekünk is tisztelnünk kell egymást. Persze, hogy nem szabad megalázni más embert, igazságtalanul szenvedést okozni neki. Ezzel sértenénk méltóságát. De a szenvedés elviselése nem ellenkezik az ember méltóságával. Maga Krisztus járt előttünk példával: elfogadta a szenvedést és a halált, és éppen ebben ragyogott fel dicsősége. Ha pedig Isten így szeret és számon tart minket, akkor nekünk is ezzel a tisztelettel kell néznünk magunkra és egymásra, a magunk és a mások életére. Tehet-e nagyobb szolgálatot az élőknek és az egészségeseknek egy társadalom annál, mint hogy szentül tiszteli beteg és haldokló tagjainak életét is. Tanúsítja, hogy van remény, hogy többek vagyunk annál, mint aminek látszunk, hogy van értelme küzdelmes, szenvedéstől sem mentes életünknek.

Kissé részletesebben szóltunk most a szenvedés kérdéséről. De a család összefüggésében tettük ezt, mert a családnak szerves részei a fiatal szülők és a gyerekek, de a betegek és az öregek is. Ez az a szeretetközösség, amelyről Mindszenty bíboros úgy is szól, mint a nevelés, az emberi és nemzeti értékek átadása különleges színhelyéről. „Neveljük gyermekeinket Isten törvényeire – mondja a szórványban élő magyaroknak –, beszéljünk velük magyarul, mert csak így őrizzük meg őseink nyelvét. Adjunk a gyermekeknek anyagi javakat, de kell adnunk szellemieket is. Ezek közé tartozik a magyar nyelv is” (1974. május 26.). De elmondhatjuk, hogy ide tartoznak a magyar történelem, a magyar irodalom, kultúra, művészet és tudomány értékei is.

Tanuljuk hát meg Mindszenty bíborostól szeretni és becsülni a családot mint az élet, a hit és a legszebb értelemben vett hazafiság forrását. Kérjük Magyarok Nagyasszonyának közbenjárását, hogy hitünket örömmel és reménységgel tudjuk megélni és továbbadni. Kérjük Isten különleges áldását hazánk és egész népünk javára! Ámen.

A főpásztor a szentmise végén mondott zárószavaival az üldözött keresztényekre hívta fel a figyelmet:

Mindszenty bíborosra emlékezve az üldözött keresztények képe tűnik fel előttünk. Az evangéliumban Krisztus megjövendöli, hogy a tanítványainak üldöztetésben lesz részük. De van ebben az evangéliumban egy titokzatos kijelentés is: „ha valamelyik városban üldöznek benneteket, meneküljetek a másikba, mert bizony mondom nektek, nem járjátok végig Izrael városait, amíg az emberfia el nem jön”. Az üldöztetésekkel terhes történelem során mindig vannak és lesznek olyan helyek, ahol az Egyház szabadon vagy legalább megtűrt állapotban élhet. Amikor hazánk menedéket és segítséget tud nyújtani üldözött keresztényeknek, gondoljunk arra is, hogy most talán éppen mi vagyunk az a másik város, ahol a hívők biztonságban lehetnek. Ezzel a felelősséggel és szeretettel foglaljuk imáinkba üldözött keresztény testvéreinket is.

A Mindszenty bíborosnak szentelt egész napos konferenciáról szóló beszámolónkat hamarosan olvashatják honlapunkon.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír