Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) migránsok pasztorációjával foglalkozó püspökeinek és országos igazgatóinak találkozója zajlott a litván fővárosban, Vilniusban 2015. június 30. és július 2. között. A CCEE sajtóközleményét adjuk közre.

A migráció jelenségének globálissá válására a szolidaritás globálissá tételével, a szeretet találékonyságával kell válaszolnunk. Azok a drámai események, amelyek az európai kontinensre igyekvők útját kísérik, kérdőre vonják az emberiség lelkiismeretét. A migráns ember nem csupán egy megoldandó probléma, egy leküzdendő ellenség, egy betolakodó, akivel szemben védekeznünk kell. A migráns elsősorban egy olyan konkrét személy, akinek méltóságát tiszteletben kell tartanunk és védelmeznünk kell. A bevándorlók befogadása a keresztény ember számára elsősorban erkölcsi kötelesség; az európai egyház számára a valódi kihívás a nevelés kérdése. Vilniusban a migránsok ügyéért felelős európai püspökök és más vezetők arról tárgyaltak, hogy a „bevándorlási vészhelyzet” milyen kihívásokat jelent a földrész egyháza és társadalmai számára.

A háromnapos, 2015. június 30. és július 2. között tartott tanácskozás egyik napján az európai püspöki karok migrációs ügyekért felelős vezetői megbeszélték azokat a különösen sürgető kérdéseket, amelyek az utóbbi években a bevándorlás jelenségét kísérték: a menekültek kérdését, az embercsempészetet, a rabszolgatartás új formáit; tárgyaltak a bevándorlók közösségeiről és a szentségek kiszolgáltatásáról, végezetül az evangélium hirdetését és a lelkipásztori munkát az Európában élő kínaiak körében.

A tanácskozást a CCEE Caritas in Veritate Bizottságának migrációs szekciója szervezte meg Josip Bozanić bíboros, zágrábi érsek elnökletével. A testület Gintaras Grusas vilniusi érsek, a Litván Püspöki Konferencia elnöke meghívására tartotta tanácskozását a litván fővárosban, Edmond Joseph Putrimas támogatásával, aki a külföldön élő litvánok lelkipásztori gondozásának felelőse.

A tanácskozás résztvevőit köszöntötte Audrys Juonas Bačkis bíboros, Vilnius nyugalmazott érseke és Pedro López Quintana, Észtország, Lettország és Litvánia apostoli nunciusa. Eljött Vilniusba az Elvándorlók és Úton Levők Lelkipásztori Gondozásának Pápai Tanácsa delegációja is. A tanácskozás során az európai résztvevők összevethették meglátásaikat Mesmin Prosper Massengo atyáéival, a SECAM (Afrikai és Madagaszkári Püspöki Konferenciák Szimpóziuma) migrációs munkacsoportjának elnökéivel, aki kifejtette a migránsok problémáját az afrikaiak szemszögéből, és egy videó segítségével az Amerikai Egyesült Államok Püspöki Konferenciájának migránsokkal és menekültekkel foglalkozó szolgálata szemszögéből.

A találkozó alkalmat nyújtott arra, hogy a résztvevők kölcsönösen meghallgassák és elmélyítsék azokat a kezdeményezéseket, amelyeket az egyes országokban tettek a menekültek befogadására a körükben végzett lelkipásztori munka során, amely jelenleg az európai egyház prioritásai között szerepel.

Miközben az egyház elismeri, hogy minden államnak „joga van szabályozni a bevándorlási hullámokat és olyan politikát folytatni, amely az általában vett közjót szolgálja, miközben biztosítja minden egyes emberi személy méltóságának tiszteletben tartását” (vö. Üzenet az elvándorlók és menekültek világnapján, 2012), lelkipásztori ténykedését azok az alapelvek határozzák meg, amelyeket az egyház szociális tanításából merít. Ezek a következők: az emberi személynek joga van arra, hogy elvándoroljon (Gaudium et spes, 65), vagyis mindenkinek joga van ott letelepedni, ahol azt alkalmasabbnak véli, hogy képességeit, vágyait, terveit megvalósíthassa; minden embernek joga van arra, hogy ne vándoroljon el, hanem megmaradjon szülőföldjén (senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy elhagyja hazáját, családi és érzelmi kapcsolatait). Ezen elvek alapja az emberi személy méltóságának tiszteletben tartása, ami mindenkor az egyház minden lelkipásztori ténykedésének a tengelyét jelenti.

Az előadásokból és vitákból, amelyek a migráció különböző arcait mutatták be, igen változatos kép bontakozott ki a tapasztalatok és tevékenységek terén. Ezek részint megmutatták az egyház régóta meglévő és állandó tapasztalatát az elvándorló személyek lelkipásztori ellátásában, ugyanakkor egy olyan társadalmi helyzetet is felvázoltak, amelyben bizonyos aggasztó jelek és folyamatos változás mutatkozik, s ezek állandó éberségre intenek.

A migránsok, a menekültek, a menedéket kérők befogadása

Napjainkban a bevándorlókat egyre inkább gyanúval, bizalmatlansággal és előítélettel, vagy egyenesen ellenségesen fogadják. Még azon emberi drámákra is, amelyek a hírműsorokon keresztül eljutnak földrészünk lakóihoz, úgy tűnik, a távolságtartás, a beletörődés, vagy egyenesen a közöny a válasz. Ehhez a kérdéshez nem kevéssel járult hozzá az a politikai megközelítés európai és nemzeti szinteken, amely a bevándorlás kérdését pusztán költségvetési vagy biztonsági problémaként kezeli. A migránsok, legyenek bár gazdasági, politikai, vallási vagy háborús okból azok, nem puszta „számot” jelentenek, amit az államok nekik tetsző módon feloszthatnak egymás között. Miközben egyre nő a „társadalmi egoizmus”, az egyház, amelyet Istennek minden ember felé odaforduló szeretete mozgat, arra kényszerül, hogy megkongassa a vészharangot, és érzi felelősségét, hogy prófétai szóval kérje az egyes államokat felelősségük vállalására, ismervén rengeteg ember tényleges helyzetét, akiknek kézzelfogható szolidaritásra van szükségük a közjó szolgálatában. Idetartozik az elvándorlók, menekülők és menedéket kérők érkezésének olyan irányítása, amely tiszteletben tartja emberi méltóságukat és jogaikat.

Az emberi méltóság az a paradigma, amelynek minden lelkipásztori és kormányzati intézkedés hátterében kell állnia, amikor olyan intézkedéseket akarnak hozni, amelyek konkrét igényekre adnak választ, illetve akkor is, amikor a bevándorlást szabályozó törvények és eljárások jobbá tételéről van szó. Fontos arra emlékeztetni, hogy az egyház és az egyes államok tevékenysége nemcsak a vészhelyzetek és rossz szituációk megoldására kell, hogy irányuljon, hanem elsősorban olyan elkötelezettség, amely konkrét személyekre vonatkozik, minden helyzetben. Az egyház tudatában van a ténynek, hogy Isten nyomon kíséri történelmünket, és hiszi, hogy a népek elvándorlása is része Isten gondviselő tervének. Ezért ki kell jelentenie, hogy a hit erősebb minden kulturális, társadalmi vagy nemzeti különbözőségnél.

Ha úgy fogadjuk be mint emberi személyt, a bevándorló ajándékká válik a helyi közösség számára. A befogadás mint kihívás tehát nem csupán logisztikai, szervezési kérdés, hanem nevelési feladat a befogadó személyek és közösségek körében. Ez felhívást jelent a pedagógia számára, hogy nyíljon meg a párbeszédre. Az egyházon belül ezért meg kell ismét fontolnunk azokat az etikai okokat, amelyek az egyház alapállása és tevékenysége mögött állnak a bevándorlás kérdésével kapcsolatban.

A migránsok közösségei és a szentségek kiszolgáltatásának kérdése

Amikor túlesnek a befogadás kezdeti nehézségein, a bevándorlók közösségei alkalmat jelenthetnek a helyi közösségek számára az egyházi élet megújulására, míg ezzel szemben a kivándorlás elvezethet a vallásgyakorlás eljelentéktelenedéséhez vagy teljes elhagyásához. A probléma tehát ezzel kapcsolatban abban áll, hogy megőrizzük a bevándorló közösségek vallási és kulturális identitását anélkül, hogy ez gátolná beilleszkedésüket: nem szabad asszimilációra kényszeríteni őket, mert ez gyakran magával hozza a vallásgyakorlás elhanyagolását. Ebben az esetben is igaz, hogy nem létezik csodatévő recept, egységes modell. Nagy lelkipásztori érzékenységgel kell fellépni, meg kell tudnunk érteni az egyes, adott helyhez kötődő igényeket, mivel minden egyes társadalmi környezet megfelelő és eredeti választ vár. Ehhez egyrészt a papok jobb felkészítése is szükséges, mert az ő feladatuk, hogy „hidak” legyenek a bevándorlók közösségei és a helyi egyház között, másrészt el kell kerülni azt, hogy a hagyományos vallásosság átalakuljon kulturális vallásossággá, olyanná, amely mögött nem áll hitben megtett út, csak olyan gyakorlat, amely egy adott kultúra folklórjához tartozik, és kizárólag az identitás kifejezésévé válik.

Az emberkereskedelem és a rabszolgaság új formái

A találkozó munkálatai során bemutattak egyes tapasztalatokat, amelyeket az emberkereskedelem és a rabszolgatartás új formái elleni küzdelemben szereztek. Kiindulópontul az egyház és a nemzeti rendfenntartó erők együttműködésével létrejött „Santa Marta Group” és más hasonló kezdeményezések eredményei szolgáltak, s ennek nyomán a résztvevők kiemelték az egyházi, az ökumenikus vagy vallásközi szervezetek és a polgári társadalom szerveinek összefogásának és együttműködésének fontosságát.

Ebben a kérdésben is túl kell lépni a vészhelyzetre adandó válasz logikáján. A gyógyításon kívül a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt, a probléma gyökereiből kiindulva. Ha a szegénység és a társadalmi kirekesztettség áll a modern rabszolgatartás csapdáinak (prostitúció, szexuális turizmus, munkahelyi kizsákmányolás, szervkereskedelem) hátterében, akkor a valódi probléma maga a kereslet, ami nőttön nő, és amit a modern technológiák csak táplálnak. Az internet jogilag senkiföldje, amely az illegális, nehezen ellenőrizhető kereskedelmet segíti. Miközben a találkozó résztvevői kifejezték köszönetüket a sok ezer „Isten hangyájának”, akik az utcán dolgoznak ennek az embertelen kereskedelemnek az áldozatai mellett, erőteljes felhívást intéztek azokhoz, akik igénybe veszik ezeket a „fizetős szolgáltatásokat”, hiszen ennek a helyzetnek cinkos társai. Botrányos dolog, és nyilvánvalóan nem illik keresztényhez, de még emberi személyhez sem, ha valaki kihasznál egy másik embert arra, hogy saját igényeit kielégítse. Ebben az esetben is igaz, hogy az emberek kereskedelme és kizsákmányolása elleni küzdelem útja a nevelésen keresztül vezet. Ezért a találkozó résztvevői üdvözölték az emberkereskedelem elleni imádság és elmélkedés világnapjának (február 8.) idei létrehívását.

Az evangélium hirdetése és a lelkipásztori munka az Európában letelepedett kínaiak körében

Európában nem új keletű jelenség a kínaiak bevándorlása, ám az utóbbi évtizedekben mind nagyobb méreteket öltött. A máshonnan érkezők bevándorlásával szemben az övék elsősorban családi jellegű, és egy, az európai kontinensen stabilan létrejött, számos közösségből álló diaszpórán belül zajlik. Az utóbbi években több püspöki kar is nagy energiát fektetett papok képzésébe nyelvi és kulturális téren. A helyi közösséggel szemben gyakran igen zártként feltűnő kínai közösség integrációja azon keresztül megy végbe, hogy osztozunk életterükben, közel kerülünk hozzájuk, és ennek első eszköze a nyelv.

A találkozó lezárásaként a résztvevők elzarándokoltak a Keresztek Hegyéhez, hogy megemlékezzenek a világban zajló migráció számos áldozatáról.

Fordította: Domokos György

Fotó: News.va

Magyar Kurír