A Laudetur Kiadó által szerkesztett kötetben egyházi és világi személyek vallanak életükről, a keresztény hithez való viszonyukról. A cím Lukács evangéliumára emlékeztet bennünket, amikor Jézus meghívta első tanítványait.

A 2015-ös esztendőt Ferenc pápa a Megszentelt Élet Évének hirdette meg. Elsősorban a szerzetesekre gondolt, de arra is figyelmeztetett, hogy megszentelődni, vagyis Istenhez közelebb kerülni minden embernek hivatása. A II. Vatikáni Zsinat egyik legjelentősebb megfogalmazása, hogy „az egyházban mindenki meghívást kap az életszentségre” (Lumen Gentium 39).

Rácz Piusz ferences szerzetes fölteszi a kérdést: „mit jelent a mai korban Assisi Szent Ferenc követőjének lenni?” A válasz nem könnyű, Ferencet nem utánozni kell, hiszen mi egészen más korban élünk, de követni őt nem lehetetlen. Ezt pedig úgy tehetjük meg, ha „alázattal, egyszerűséggel, szolgálatkészséggel, odafigyeléssel” közelítünk az emberekhez, s a Szentlélek segítségét kérve végezzük napi feladatainkat, teljes átadottsággal. Ez természetesen nehézségekkel jár, „de Jézus sem ígérte, hogy követése egyszerű lesz.”

A jó tettekhez gyakran bátorságra is szükség van, ezt bizonyítja a szaléziek rendjének megalapítója, Bosco Szent János példája, aki a XIX. században felkarolta az utcán céltalanul csellengő fiatalokat, és iskolát, otthont hozott létre a számukra. Pedagógiai sikerének titka a megelőzés volt, amely az értelmen, illetve a hitvalláson alapszik. Ezt a két eszközt kell a nevelőnek állandóan alkalmaznia, Szent Pál intelmeire támaszkodva: „a szeretet türelmes, jóságos, mindent eltűr, de mindent remél, és mindennemű alkalmatlanságot elvisel” (1Kor 13,4-7). A megelőző módszerhez elengedhetetlenül szükséges a nevelő jó példája: „a szó indít, a példa vonz.” Don Bosco mindezt valóra is váltotta, hiszen halálának évében, 1888-ban a szaléziaknak 250 háza volt 130 ezer növendékkel, 6 ezer pap került ki intézeteikből.

A mozgássérült kamillánus szerzetes, György Alfréd számára a Krisztussal való találkozás helye a beteggel való törődés: betegeket gondoz, lelki vigaszt nyújt nekik. „Isten Igéje valósul meg a szolgálatban. Nincs külön az imádság meg a munka, hanem a kettő misztikusan összefonódik.” Az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit, korra, végzettségre, vallásra való tekintet nélkül, bárki megteheti. Ami nehéz, hogy úgy segítsünk a szenvedőknek, ahogy arra nekik szükségük van. A szenvedés titkával mindenki találkozik élete során. A szenvedést „nem kell keresni, vagy kívánni [...], de a szenvedéssel teli életben megtalálni az élet értelmét, talán ez minden embernek a lehetősége, feladata.”

Koczkás Emma M. Eszter kalocsai iskolanővér a saját és mások életében tapasztalta meg, hogy „Isten áldó kezében a nehéz helyzetek kitartó imával a helyükre kerülnek, megoldódnak.” Arra szeretné rádöbbenteni az embereket, hogy ismerjék fel a tényt: „életünk minden helyzete, öröme és bánata az Úr kezében van, így az életünkbe meglepetések, csodák vannak beillesztve, ha észrevesszük azokat.”

Olvashatjuk a kötetben egy kilencgyermekes és már tizenhárom unokának is örvendő házaspár, Zsuzsanna és József visszaemlékezését házasságuk csaknem negyven esztendejére. Nem titkolják, hogy a rengeteg, Istentől kapott áldás mellett voltak életüknek kevésbé derűs pillanatai is, „amikor a Jóisten próbára tette hitünket, hűségünket, de a gondviselésbe vetett bizalom, gyermekeink és jóakaratú embertársaink segítsége mindig átlendített minket ezeken a nehéz helyzeteken.”

Vecsei Tünde gyermekpszichológus hangsúlyozza, hogy a hagyományos családmodell erősen leszűkíti a szülők feladatait, ha csak a társadalom számára nevelnek gyermeket. A keresztény család viszont a házasság szentsége által szentté lesz, melyben Krisztus jelenléte valósul meg. „A vallásos hit és élet első és legfontosabb közvetítői a szülők. Ezt annak tudatában teszik, hogy a gyermekek, akiket sajátjuknak neveznek, elsősorban Istenéi: Istentől származnak, és Istennek vannak alárendelve.”

Idézi a könyv Ferenc pápát is, aki egyik elmélkedésében rámutatott, a keresztény ember biztonsága a Jézus által említett „minden”-ben van. Ez a minden maga Jézus Krisztus a keresztény hívő számára. A világ lelke számára viszont a „mindent” maguk a dolgok jelentik, pl. a gazdagság. A valódi keresztény alázatos és nagylelkű. Ellenben, ha a szíve összeszűkül, „kicsinnyé válik, akkor az már nem kereszténység, hanem önzés.” Az igazi keresztény azonban képes feloldani a „minden és a semmi közötti” kétpólusú ellentmondást, ahogy azt Jézus tanította: „keressétek először az Isten országát, az ő igazságosságát, a többi majd hozzá adatik.”

A kötetben közölt vallomások, történetek révén közelebb juthatunk Istenhez és önmagunk jobb megismeréséhez is. Mindez pedig képessé tehet bennünket arra, hogy az élet mindennapi küzdelmeiben legyőzve gyarlóságainkat, igyekezzünk mindig a jót cselekedni.

Laudetur Kiadó, 2014.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír