Vagy mit nem tesz? Nem oszt kenyeret. Pedig már egyszer osztott, sőt kétszer. Először mannát, kenyérszerű fehér valamit az égből, amikor népe vándorolt és éhezett – megmutatta, hogy gondviselő Istenük. Sokáig. Évekig. Mégis mennyi lázadás, elpártolás volt a jóllakatott nép válasza. Jézus megáldja a kenyereket és halakat, imádkozik felettük, de nem a mannacsodát ismétli. Nem akarja rendszeresen táplálni a népet, hanem prófétai jelet cselekszik.

Isten nem ad kenyeret. A kenyeret mi készítjük: gabonát vetünk, gondozunk, aratunk, csépelünk, őrlünk, tésztát dagasztunk, kenyeret sütünk. Isten adja a földet, az esőt, a napot, a tudást, a munkakedvet, az erőt, a közösséget, ahol mindez megtörténik. Tesz Isten, de nem mindig azt, ott, úgy, ahogy mi azt akarjuk.

Jézus a nép kérdésére nem válaszol, hanem valami mögöttesre. „Hogy jöttél ide?” – Jézus nem megy bele a kérdésbe. Pedig lenne, aki elmagyarázná neki: egy ilyen fontos tanítónak, aki kenyeret is tud adni, a népe között a helye, és azt kell tennie, ami a népének jó, vagyis amit a népe akar… De Isten nem ezt teszi soha, nem lehet bevinni ilyen utcába őt. „Azért kerestetek, mert ettetek a kenyérből” – teszi egyértelművé Jézus. Természetes, hogy jöttök, mert ettetek, és az életösztön ide hozott benneteket, ahol további kenyeret reméltek. Kell az élethez a kenyér, mint ahogy a ruha, a fedél a fejünk fölött, és még sok minden más. De az élet ennél több, és a lényege pedig máshol van. A lényeg nem romlandó, nem olyan, ami csak pillanatnyilag csillapítja az éhséget, hanem romolhatatlan és teljesen kielégít.

„Mit tegyünk?” – kérdezik erre hallgatói. „Higgyetek Istenben” – mondja Jézus. Vagyis keressétek vele azt a személyes, „rászabott” kapcsolatot, amivel megismerhetitek Őt, megtudhatjátok, hogy mit tesz. Higgyetek Istenben, de ne úgy, ahogyan elképzelitek, amilyen Istent magatoknak szeretnétek. Hanem higgyetek abban, „akit küldött”. Kit küldött? Egyszerű, mondhatná minden hittant tanult gyerek és felnőtt, hát Jézust. Igen, és még általánosabban mindenre figyeljünk, amit Isten küld, üzen: prófétai tanítás, bibliai szövegek, Jézus tanítása, tettei mind „küldöttei” Istennek. Szakszóval „kinyilatkoztatás”-nak hívjuk, és benne van ebben a szóban, hogy Isten megnyilatkozik, megmutatja, elmondja, amit szeretne.

Excursus: a fentiek vonatkoztathatók embertársainkra is. Mire jók felebarátaink? Sokszor nem arra, amit mi szeretnénk tőlük, amit éppen mi kérünk tőlük. Azonban ha megismerjük őket, odafigyelünk megnyilatkozásukra, komolyan vesszük kéréseiket, véleményüket, gondolataikat, akkor megismerve őket megtalálhatjuk azokat a pontokat, ahol gazdagíthatjuk egymás életét.

Mit tesz Isten? Minden körülményt ad (a világot és az embert), és beszél hozzánk. Mit nem tesz? Nem áll rendelkezésünkre minden ötletünk megvalósításához, nem pótolja ki tudatlanságunkat, akaratgyengeségünket. De ad életet, és nyújtja felénk nap mint nap mint az élet kenyerét. Rajtunk múlik, élünk-e vele, és mit teszünk ennek erejéből.

Füzes Ádám / Magyar Kurír