Keresztelő János óriási hatást váltott ki a kortársai körében. A tömeges érdeklődés, a mondhatni spontán módon hatalmasra duzzadó tanítványi kör olyan jelenség volt, amelyről Josephus Flavius, a zsidó történetíró még évtizedekkel később is megemlékezett. Nem volt ez csoda, hiszen az évszázados „prófétai csöndet” követően, amikor a választott nép folyamatosan ismételte, őrizte az áthagyományozott isteni szót, de nem élte át annak eleven, aktuális, újbóli felhangzását, megdöbbentő erővel hatott a teveszőrbe öltözött, pusztába költözött pap fiú fellépése. Az sem meglepő, hogy egyesek úgy vélték: ő lehet a megígért Messiás.

János azonban határozottan visszautasította az ilyen irányú feltételezéseket. Akármilyen keménység, dinamizmus lakozott is benne, tisztában volt azzal, hogy eltörpül a várva várt Küldött mellett. De miről lehet majd felismerni Krisztust, hogyha ezek az Illést idéző megnyilvánulások sem elegendőek a beazonosításához? „Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia” (Jn 1,33–34). A Szentlélek az ismertető jegy, a biztos pecsét. A Lélek működése, áradása, tüze az, ami megmutatja: elérkezett az Atyától küldött Fiú.

Fontos megszívlelnünk ezt a látszólag egyszerű alapelvet, mert különös jelentőséggel bír a kereszténység önmeghatározása szempontjából. Krisztus hitének ugyanis itt van a forráspontja: a Szentlélek megtapasztalásában. A Lélek az, aki megárnyékozza Máriát, s ezáltal beteljesül a megtestesülés csodája. A Lélek az, akit Jézus megígér az utolsó vacsorán, mondván: „Jobb nektek, ha elmegyek” (Jn 16,7). A Lélek csodálatos pünkösdi kiáradása szüli meg láthatóan, valóságosan az Egyházat, amelynek alapítója Krisztus. És azóta is a Lélek az, aki Alexandriai Didümosz szavaival „az Egyház szerzője, vezetője és előmozdítója”.

Mit jelent ez az én számomra? Olyan ember vagyok, akire a keresztségben sajátosan leszállt a Szentlélek. Istennek oly teremtménye, akinek minden napját a Lélek erőterében kell eltöltenie. Az Egyház és a hívek nagy missziós megtérésének egyik fő erőforrásaként Ferenc pápa ezt jelöli meg: meg kell nyílnunk a Feltámadott Lelkének titokzatos tevékenysége előtt (Evangelii gaudium, 275–280). Igen, Lélekkel kell evangelizálnunk, de ehhez meg kell engednünk, hogy ez a Lélek előbb bennünket formáljon. Ne csupán leszálljon ránk, hanem rajtunk is maradjon. Fel kell ébrednünk a „Lélek-felejtés” álmából, hogy „Lélek-hordozókként” végbe tudjuk vinni mindazt, amit az Atya ránk bíz.

Török Csaba