Peregnek az igék János evangéliumában, ahogy Keresztelő Jánoshoz érkezik Jézus. János meglátja, mondja, a tanítványok hallják, követik, Jézus látja őket, megkérdezik, meghívja, elmennek, megnézik, találkoznak, elviszik, rátekint, nevet ad. Három igével indulunk most meg az evangélium tanulmányozásában: nézni, váltani és vezetni.

 

Nézni

Napszemüvegben beszélgetni: udvariatlan, mert zavaró. Nem látom, merre, hogyan néz a másik. A tekintet vezet. A színpadon vagy egy barokk oltárépítményen egyaránt: a szereplők tekintetükkel vezetik a nézőt a legfontosabb, a főszereplő, az igazi cselekmény felé. Keresztelő Szent János rátekint Jézusra, látja, felismeri és megnevezi: „Íme az Isten báránya!” Ezt a nézést veszi át két tanítványa, akik közelebbről is akarnak látni: Jézus nyomába szegődnek, aki látni engedi lakhelyét, életét. Nem csak rájuk néz, felveszi velük a szemkontaktust, hanem egészen mélyen betekintést enged az életébe. Nem tudjuk, mit láttak, miről beszélgettek, de elkötelezett tanítványok, követők lettek ők ketten. Jézus még egyszer néz erősen a mai szakasz végén, az újjá teremtés erejével: Simonra, akiből Péter lesz, a szalmalángra, akiből kőszikla lesz.

Váltani

Talán a legnehezebb, nemcsak a megszokott jóból, hanem a biztonságos jóból is. Hány emberi sors, amelyen azért nem lehet segíteni, mert a rosszat már megszokta a bántalmazott, azt már ismeri, és nem mer kimozdulni belőle. Vagy intézmények, amelyek azért nem tudnak jobban működni, mert nem tudnak belül váltani megváltozott külső körülmények között. Keresztelő János tudott váltani intézményesen. A mai evangéliumot megelőző sorokban (Jn 1,19-28) tisztázza, nem ő a messiás, csak előfutár, és arra tekint már, aki majd eljön. Szavait igazolja, hogy amikor eljön az Isten báránya, ő vált, tanítványait is Jézushoz küldi. Nem magának szerzett tanítványokat, hanem a messiásvárásnak, és most tovább küldi őket a messiáshoz. Micsoda emberi nagyság, az aszkézis gyümölcse: tudott váltani, amikor kellett. És a két tanítvány. A mester eddig János volt, és most készek arra, hogy valaki újat kövessenek. Nem hűtlenség, hanem céltudatosság: most Jézustól tanulhatnak többet, ő vezetheti őket közelebb.

Vezetni

Keresztelő János a bűnbánat, megtérés, messiásvárás útjára vezeti hallgatóit, ezt szolgálja az alámerítkezés is. Jézus otthonába hívja és példájával vezeti új útra a két tanítványt. András apostol pedig már evangelizál: a jó hírt megosztja azzal, aki fontos számára. Elújságolja testvérének, Simonnak, hogy megtalálták a messiást, és odavezeti Jézushoz.

 

Ma, mi, keresztények: merre nézünk? Mit látunk? Látjuk-e a fényt, amelynek érkezését karácsonykor ünnepeltük? Lássuk, és nézzünk rá az életünkre: mi az, amiben váltani kell. Ami elmenne még így is, addig a „kis ideig”, de ahogy azért mégsem érdemes élni: elhalt, beragadt kapcsolatok, lendületét vesztett munkák, örömét vesztett tevékenységek, céljukat feledett intézmények. Válts!

 

A XX. század elején Albert McMakin, egy huszonnégy éves amerikai fiatalember a szomszéd városban megtért egy prédikáción, és ezt követően rendszeresen összegyűjtötte a környék fiataljait zöldséges teherautóján és elvitte őket prédikációt hallgatni. Egy farmer tizenhat éves fia nem akart vele menni, mire Albert megígérte, ha átjön, vezetheti ő a teherautót. A fiú elment velük, a prédikáció után megtért, és a század egyik legnagyobb hatású szónoka lett, Billy Graham. Jézushoz vezetni nem olyan nehéz, mint sok ezreknek prédikálni: elég egyszerűen meglátni a másik embert, a tekintetét Jézus felé fordítani, váltani segíteni. Nem biztos, hogy tudunk Péter apostolok lenni, de lehetünk, miként McMakin, András apostol utódai.

 

Füzes Ádám/Magyar Kurír