„Hol volt ez eddig?” – a kérdés nem csak a ’90-es években hangzott fel gyakran, amikor a rendszerváltozás után sokan jelentkeztek felnőttként keresztelkedésre, bérmálkozásra vagy elsőáldozásra. „Hol volt ez eddig?” – és a kérdés kimondva vagy kimondatlanul folytatódott: amíg mi a tiltással, megtorlással dacolva bátran megéltük a hitünket, templomba jártunk, templomban esküdtünk, gyerekeinket megkereszteltettük. Mindezek közben ezek sehol nem voltak, és most szeretnének keresztények lenni – zúgolódtak néhányan. A kérdéssel elvétve azóta is találkozom, amikor Alpha kurzust tartunk, és a helyi egyházközség egy-egy tagja morgolódik, miért kell vendégül látni „ezeket”, akik eddig nem voltak itt.

A mai evangéliumban halljuk, hogy ez Jézus korában sem volt másként. A három példabeszéd (elveszett bárány és drachma és a tékozló fiú) mind a bevezető zúgolódásra válaszolnak: „ez gondját viseli a bűnösöknek és együtt étkezik velük” (Lk 15,2). A Jézus körül kialakult helyzetet három felől közelítjük: a meglévő közösség, a kívül lévők és a pásztor/asszony/apa szempontjából.

A Jézus korabeli zsidó közösség lelki-szellemi vezetői a farizeusok és írástudók, akiknek az alapelvük: „ne keveredj istentelenek közé”. A szent népet úgy lehet egyben, Isten útján tartani, hogyha egyfelől minden vallási és életvezetési parancsot betartanak, másfelől a törvényszegőket, bűnösöket elítélik és kizárják a közösségből. Ez a közösség identitásának természetes védelme, önvédelme. Az első mondatban hallottuk, hogy vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz és hallgatták. A vámosok a rómaiak vámbérlői voltak, az elnyomó hatalom kiszolgálói és a saját népük kárára gazdagodók, ezért megvetett emberek. A „bűnösök” csoportját a biblikusok olyan közismerten erkölcstelen életmódot vagy szakmát folytatókként határozzák meg, mint a kockajátékosok, uzsorások, pásztorok, szamárhajcsárok, házalók, tímárok, és mindazok, akik nem ismerik a farizeusi törvénymagyarázatot, hiszen így nem is tarthatják azt meg rendesen.

A „bent lévő 99”, a meglévő 9 drachmák, az idősebb fiúk mind rendesek, jók, követik a törvényt, Istent. Jézus tanítása feléjük a nyitás és befogadás üzenete: Isten nem gyanúsítva méregeti a kívül lévőket, hanem szereti őket, fontosak ők is. Ne azt várja a közösség, hogy előbb változzék meg mindenki, és majd utána fogja őket szeretni Isten. Jézus örömhíre: elérkezett az Isten országa és térjetek meg! Jézus mentegeti a szent Istent a hívő emberek szemrehányásától és magyarázza: megkezdődött Isten uralma, amiben Isten bűnösök iránti szeretete megszenteli a népet, nem kell félnie, hogy a bűnösök felé mutatott irgalom tönkre tenné a zsidó vagy a mai keresztény közösséget.

A „kívül lévők”, „elveszettek”, „tékozlók” felé Jézus üzenete az irgalomé: Isten öröme a megbocsátásban van, nem az elítélésben. Jól teszik mindazok, akik utána jönnek és hallgatják. Isten ismeri a bűnös embert, hogy azt már bűnösségében is szeretettel kell keresni, és amikor megvan, felvenni. A bűnöshöz való irgalom bemutatásához a visszahozott bárány a korabeli életből vett kép: az eltévedt bárány csüggedten lefekszik, és már nem indul el egyedül, a pásztornak kell felvennie és visszavinnie a nyájhoz. Azonban Jézus, miközben üdvösséget kínál, követőitől erkölcsi megtérést kíván: itt van Isten országa, szeretete, de ti meg térjetek meg, forduljatok meg az eddigi irányaitokból.

A történetekben Isten a pásztor, az asszony és az apa. Azonban e fókusz segíthet a földi pásztoroknak, anyáknak, apáknak: szeretni, fontosnak tartani a bűnöst, az eltévedtet, és az elcsüggedtet vállra véve visszahozni. Mindezt azért, mert Isten ugyanígy tesz, és öröm számunkra, hogy a köztünk lévő Isten országának munkatársai, Isten irgalmának eszközei lehetünk.

„Hol volt ez eddig?” – elveszett, de megkerült, és ezért nagyon nagy az öröm az égben, az angyalok között, és legyen öröm a földön, keresztény közösségeinkben, lelkipásztoraik között is.

Füzes Ádám/Magyar Kurír