Csak azt tudjuk megtalálni, amit elveszítünk, és ahhoz, hogy valamit megtaláljunk, előbb el kell veszítenünk azt. Jézus tanításában komoly hangsúlyt kap ez az igazság, és az egész emberi létre vonatkozó értelmet nyer: ha valaki követni akarja Krisztust, annak saját magát meg kell tagadnia, keresztet kell hordoznia és úgy kell Krisztust követnie. Az, aki az életét meg akarja menteni, őrizni akarja, saját magának megtartani, el fogja veszíteni azt, aki azonban az életét Jézusért elveszíti, odaadja, odadobja, meg fogja menteni azt (Mk 8,34–35). Az elveszítve megtalált életről Jézus folyamatosan tanít, a mindennapok igazságaival is. Jézushoz jön egy őszinte szándékú, gazdag ember, Jézus is „megkedveli” őt, találkozásuk szomorú szétválással végződik és ezt az alkalmat is úgy éli meg Jézus, hogy az elveszítve megtalált élet útját mutatja fel. Mivel nagy vagyona volt, leverten távozott, nem tudta elveszíteni, odaadni, odadobni azt, az örök életért, Jézusért. Jézus tanítása pedig az, hogy az életünket el kell tudnunk veszíteni Őérte, az evangéliumért, nemcsak a vagyonunkat vagy a pénzünket, hanem az életünket is akár, hogy megtaláljuk, az örök életre megmentsük azt.

A vagyonos ember távozása után Jézus a gazdagságról és a gazdagokról beszélt, akiknek nehéz bejutni az Isten országába. Az üzenet mélyében ott van az a nagy igazság, hogy Jézus követésének akadályai vannak, akár komoly akadályai is lehetnek, annak, hogy Jézust valóban követni tudjuk. Jézus korában a gazdagság Isten áldásának a jele volt, a teve pedig a legnagyobb állat volt, amit ismertek, persze, hogy lehetetlen átmennie a tű fokán. De ugyanígy lehetetlen Jézust követniük mindazoknak, akik nem igazán szabadok. Akik nem szabadok, nem tudják elveszíteni a vagyont, akik nem szabadok a földi dolgoktól, a bűneiktől, élvezetektől, és főleg azok, akik nem szabadok önmaguktól, nem tudják igazán, valóságosan Jézust követni. A tanítványok kérdése, amivel arra utalnak, hogy van-e egyáltalán ilyen szabad ember – „Hát akkor ki üdvözülhet?” –, Jézus egy másik lényeges mélységet bontakoztat ki. Az üdvösség, Isten országa ajándék, az embernek mindent meg kell tennie, de Istent akkor sem érheti el, csak befogadhatja Isten ajándékát. A figyelem és a vágyakozás középpontjában ennek kell állnia.

Az Isten kegyelmét, ajándékát el/be kell fogadni, meg kell ünnepelni és meg kell élni, úgy, ahogyan az apostolok tették, az Istentől a Jézustól való függőségben: „Nézd, mi mindent elhagytunk és követtünk téged” – mondta Péter, mintegy ezt megfogalmazva: nézd, mi teljesen tőled függünk! Az ilyen befogadó követőké, az ilyen Jézustól függőkké az Isten országa. Avilai Teréz egyik élettörténete jól szemlélteti ezt a lelkületet. Egyszer elkerülhetetlenné vált egy templom megnagyobbítása. Teréz hívatta a kolostor gondnokát, és megkérdezte tőle, mennyi pénz van a kasszában. „Egy fillér” – hangzott a rövid válasz. Teréz megörült a hírnek, és elrendelte, hogy azonnal fogjanak hozzá az építéshez. Aztán még hozzáfűzte: „A Jézusról nevezett Teréz és három arany dukát, az semmi. De a Jézusról nevezett Teréz, a három dukát és a Jóisten, az minden!”

Pék Sándor/Magyar Kurír