A pénz vagy az Isten?

Ez a közismert evangéliumi szakasz mindig újra megdöbbent. Benne szembesülünk egyfelől az emberi gonoszág netovábbjával (amikor a nagy és szent dolgokról való beszéd az aljas, önző szándék kiszolgáló eszközévé lesz), másfelől pedig az egyszerű szó erejével (a fegyvertelenül tiszta jézusi mondás ereje még az agyafúrt ellenfeleket is csodálkozásra készteti).

Korunkban egyre aktuálisabbá válik a perikópában rejlő kettősség, hiszen rávilágít a küldetés (misszió) mibenlétére. Olyan világban élünk, ahol a legnemesebb gondolatok olyan jelszavakká züllenek, amelyekkel bárki könnyedén dobálózhat, érdekének megfelelően. A farizeusok „félrevonultak és megtanácskozták”, hogyan kezdhetnek olyan (látszólag jogos, hiteles és fontos) diskurzusba, amely úgymond a legmagasabb rendű célok kiteljesedését szolgálja, valójában azonban gonoszságtól vezérelt szívük szándékainak zsoldjában áll. A hallgatóság minden bizonnyal bele is sétált a csapdába, elhitte, hogy a haza elnyomás alóli megmentésének így felvetett kérdése (s ennek vallási vonzata) valóban jó szándékot takar.

„De Jézus felismerte a gonoszságukat” – ezért is beszél „képmutatókról”, s olyanoknak nevezi őket, akik az emberek szemében egyfajtának mutatják magukat, miközben belső valójuk szerint másmilyenek. Mivel talál fogást a jó (hordó)szónokiassággal megfogalmazott, a nép támogatásának örvendő felvetésen? Azzal, hogy kiráncigálja partnereit a „retorikából”, s beleütközteti őket a valóságba, ami nem a farizeusok kérdése által már előre értelmezett álrealitás, hanem a valódi lét valósága. Az elvont (és manipulált) ideológiával az emberek kezén naponta milliószor átfutó pénzérmék érckemény (és játsszunk a szavakkal: érvkemény) veretét szegezi szembe.

Mert hát mi a szabadság, mi az igazság? Hol cinikusan, hol őszintén, mégis túl gyakran „való-tlanul”, vagyis valóságidegen módon vetjük fel ezt a kérdést. A Szó azonban testté, hússá lett (in-carnatio), s nem gabalyodik bele az emberi szavak pókhálójába. Ilyennek kell lennie a kereszténynek, ez a küldetése: „Tanítsátok őket” (Mt 28,20), vagyis mutassátok meg nekik a valóságot, amely az emberré lett Ige végső üzenete. A veret elárulja, ki a tulajdonos, mi a valóság (s nem a szavak) áligazsága. A világ urai, vagy az egyetlen Úr? A pénz (a mammon) vagy az Isten? Egyszerű elv, mégsem követjük. Ha erről tanúságot teszünk, kritikus, valóságmély-látó emberként, krisztusi prófétasággal gondolkodunk, élünk, akkor missziót töltünk be egy nem mindig tiszta tekintetű világban.

Török Csaba