Az Isten hatalmas. Az Isten mindenható. Olyan kijelentések ezek, amelyekkel gyakran találkozunk a vallásos nyelvezetben, ugyanakkor nem biztos, hogy megértjük e jelzők igazi mélységét. Könnyen elcsábulunk, s az öncélú emberi okoskodás útjára lépünk, olyan kérdéseket feszegetve, mint például: „Ha Isten mindenható, akkor tud-e akkora követ teremteni, amit nem bír felemelni?” Az ilyen felvetésekben – túl a logikai bukfenceken – szüntelenül a saját mentalitásunk köszön vissza: abból indulunk ki, hogy számunkra mit jelent az erő, a hatalom, s ezt vetítjük ki Istenre, nagyítjuk fel végtelenre. Így végső soron egy emberi logikával működő isteni mindenhatóság képe sejlik fel előttünk, ami (legyünk őszinték) hol lelohasztó („Van-e hely az emberi szabadság számára szemközt egy mindenható Istennel?”), hol kiábrándító („Ha az Úr mindenható, miért engedi meg a rosszat, miért nem avatkozik közbe?”), hol pedig egyenesen félelmetes („Isten ereje bármelyik pillanatban összezúzhat, rettenetes hatalom van a kezében, hogy ne tartanék tőle?”).

Márk evangélista nem tagadja, hogy az isteni hatalom közelségének megrendítő az ereje. A kafarnaumiak megérzik, hogy Jézus személyében nem egy okos írásértelmezőt kell tisztelniük, hanem többet annál. Olyasvalakit, aki számára a Szó nem feladat, talány, kihívás és értelmezendő tárgy –, hanem akiben az maga az élet, aki sajátosan és mélységesen azonos a Szóval, s akinek épp ezért minden szava valóság (nem pedig a valóságról kigondolt beszéd). Ebből adódóan tűnik a krisztusi tanítás másmilyennek: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas!”

A perikópának ez a kerete azonban Márk evangéliumának fent említett szöveghelyén közrefog egy csodát, egy ördögtől való szabadítást, amely feltárja az isteni mindenhatóság valódi természetét. Az Úr nem ellenem, ellenünk, velünk szemben erős, hanem értünk, velünk, a mi érdekünkben. Nem a Krisztusban feltáruló isteni cselekvőképesség korlátlansága, léptékeinket meghaladó volta a leginkább megdöbbentő, hanem az, hogy ez a csodálatos nagyság értem jön el, engem akar megszabadítani és megmenteni. A mindenhatóság önmagában arctalan, az embert akár még el is nyomó filozófiai elgondolása helyébe a személyes Isten erejének tapasztalata lép. Nem a mindenható Isten a szabadságra vágyó ember ellenfele – sőt, ő a leghűségesebb szövetségesünk. Bírói nagysága nem ellenünk irányul – hanem értünk indul útnak mint megváltó Fiú és vigasztaló, pártfogó Lélek. A mindenhatóság irgalom, megbocsátás, szabadság. Otthon s titok, amelyben elrejtezhetem.

Török Csaba