„Célunk, hogy a földön minden embernek és minden szervezetnek hatalmat adjunk, hogy többre legyenek képesek” – ez a mondat a világ egyik vezető nagyvállalatának a szinte határtalan ambíciótól feszülő küldetésnyilatkozata. Jézus a mai evangéliumban szereplő kijelentő mondatában – „Ti vagytok a világ világossága” – szintén küldetésnyilatkozatot fogalmaz meg. A tanítványi lét természetét önti szavakba, melyben olyan meghívás és kihívás rejtőzik, ami túlmutat a multivállalat imént idézett küldetésnyilatkozatán.

A tanítványok természete és egyben küldetése, hogy só és világosság legyenek a világban. Bármennyire vonzó volna, hogy a hitünk magánügy maradjon, s meghitt, egymást szerető emberekből álló, de önmagába zárkózó közösségekben éljünk szép keresztény életet, a véka alá rejtett mécses képe azonnal cáfolja ezt a lehetőséget. A bezárkózó fény hamar kialszik. Jézushoz tartozásunk tehát szükségszerűen együtt jár azzal, hogy küldetésünk van mások felé, a világ sötétsége felé. De mit jelent ez a gyakorlatban, a mindennapokban? A jézusi kijelentést könnyen fordíthatjuk le úgy, hogy azáltal leszünk világosság, ha képviseljük magunk körül azt, amiben hiszünk, ha értékeket közvetítünk a társadalomban, ha kiállunk a manapság gyakran emlegetett keresztény értékrend mellett. Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy a kor, amelyben élünk, nem kedvez az efféle tanúságtételnek. Túl sok és túl erőtlen a szó, az egymás mellett létező nyelvi világokban az értékeket közvetítő szavak könnyen kiüresednek, félreértik őket, és az egyetemes érvényű gondolatmeneteket az erőszakosság vádjával illetik. 

Ciszterci diákként naponta találkoztam Szent Bernát jelmondatával: „Ardere et lucere! – Lángolj és világíts!” Csak ahol izzik valami, onnan származik világosság. Jézus, aki először önmagáról mondta, hogy a világ világossága, arra hívja a tanítványokat, hogy izzó szeretetét megtapasztalva, fényét befogadva maguk is váljanak világossággá. Nem valamit – értékeket, értékrendet – kell képviselnünk, hanem valakit. Jézust és az ő Lelkét kell hordoznunk. Ahol a hívők életében valóban a megfeszített és feltámadt Jézus a középpont és a forrás, ott szavak nélkül is világosság támad. Ahol emberek tudnak életre szóló döntéseket hozni, s azok mellett kitartani, ahol valóban a szegények, a sírók, az éhezők és az üldözöttek boldogságának törvénye alakítja az emberi kapcsolatokat, ahol a gyengeség nem rejtegetni való, megvetendő hiány, hanem lehetőség Isten erejének befogadására, ott a világosságot nem kell magyarázni. A jézusi szeretet izzása nem fájdalommentes: a különbségek elhordozása, a szenvedés felvállalása, a törések közel engedése teszi hitelessé a tanítvány életét, ezáltal képes átengedni magán Jézus világot megvilágosító fényét. Fodor Ákos verssorával élve: „mindünk anyaga sugárzó lehetne, ha mernénk hasadni.”

Baán Izsák OSB