Ezüstmisére gyűlt össze a debreceni Szent László domonkos templom közössége június 24-én: Ireneus Wysokiński domonkos szerzetes jött el Krakkóból, hogy hálát adjon szolgálatáért, melynek első tizenöt évét Debrecenben töltötte.

A templomban Górski Jacek OP plébános szólt a hívekhez és az ünneplő Irek atyához. Először arról beszélt, hogy az ezüstmise napjának fényét emeli, hogy az Egyház ezen a napon ünnepli Keresztelő Szent Jánosnak, a közvetítőnek születését.

Van, amikor az Isten közvetlenül szól a prófétákhoz vagy például Mózeshez, de alapvetően szükség van közvetítőre. Ilyen közvetítő volt például András apostol, aki elvitte Jézushoz testvérét, Pétert, vagy a béna ember barátai, akik elvitték őt Jézushoz. Isten felhasznál egy embert, hogy közvetítse üzenetét, kegyelmeit, irgalmát – és ez egy hivatás. Jó és hiteles közvetítőknek kell lennünk ebben a világban, hogy egyértelmű jelzőtáblák legyünk az emberek számára – hangsúlyozta a plébános, és elmondta, idén Csíksomlyón tapasztalta meg igazán, hogy mekkora igény van papokra: odament hozzá egy roma ember, s kérte: „Pap bácsi, áldja meg családunkat!” Majd jött a másik, harmadik, és így tovább. Ezek az emberek mind haza akarták vinni a búcsúból Isten áldását.

Ezután Irek atyára és közös érkezésükre emlékezett a plébános. Ireneus Wysokińskit 1993. május 22-én szentelték pappá, Jacek Górski pedig már egy éve papként szolgált, amikor elindultak a debreceni misszióba, számukra teljesen ismeretlen helyre, magyarul szinte semmit sem tudva. Bár mindkettejüket nagyon kedvesen fogadták a helyiek, úgy tapasztalta, Irek atyában több bátorság volt. Nagy szeretettel emlékeznek rá mai napig rendtársai, a közösség, a különféle csoportok, amelyeknek vezetője volt: a családosok, az idősek köre, a Hit és Fény közösség, a katekumenek, az egyetemisták, a külföldi egyetemisták, a sok beteg, akiket látogatott. És mindannyian örülnek, hogy nem felejtette el a magyar nyelvet. Szolgálata sok-sok gyümölcsöt hozott. Nemes Ödön jezsuita szerzetes, aki 43 évet töltött misszióban Japánban, úgy fogalmazott: az első 15 év a legnehezebb a misszióban. „Talán könnyebb lett volna a következő 15 év Irek atya számára, ha köztünk marad. Hazatért, de a krakkói rendházban is megtalálta sokrétű tevékenységét: a levéltár igazgatója lett, valamint több lelki közösség vezetője. Bátran mondható: Irek atya szerény és alázatos közvetítő Isten ügyében.”

* * *

A debreceni Szent László-templom másik jeles ünnepe a következő heti búcsú volt. A templomot 35 évvel ezelőtt, 1983. június 26-án szentelte fel Udvardy József szeged-csanádi püspök. Az évforduló kapcsán június 30-án kiállítás nyílt a templom építésével, szentelésével kapcsolatos dokumentumokból, az esti szentmise előtt pedig ünnepi zsolozsma, a Szent László-vesperás imádkozására gyűltek össze a hívek.

Július 1-jén, vasárnap a reggeli ünnepi szentmise meghívott vendége Vadászi László volt. Szentbeszédében röviden felvázolta Szent László életét: a király annak a pogány Vazulnak volt az unokája, akit Szent István megvakíttatott, fiait pedig száműzte, László ezért idegenben született. Testvére, Géza halála után a trónviszály miatt Salamont bebörtönözte, amikor viszont trónra jutott, ő vitte végbe István, Imre és Gellért szentté avatását, s szabadon engedte Salamont is.

Prohászka Ottokár püspök így írt László király szentségéről: „A magyar kereszténység eszménye Szent László. Benne virágzott ki jellemző típussá a magyar kereszténység; benne forrt össze a keresztény szentség a nemzeti szellemmel. (...) Szent László nem tanít, ő nem apostol, de küzd, harcol és győz a kereszténységért. A nép hajlamait, harci hagyományait, bátorságát, vitézségét lépteti be az addig inkább csak tűrő, szenvedő, csöndes megadású kereszténységbe, s ezzel vezeti be az egyházat a magyar nép életébe.”

Napjainkban is sokan úgy vélik: a keresztény tűrjön és szenvedjen, majd Isten megjutalmazza a túlvilágon – folytatta a szónok. – Krisztus nem tűrt, hanem harcolt, legyőzte a halált. A keresztény embernek is küzdenie kell a Sátán ellen, aki irigy Istenre, és félrevezet, azt sugallva, hogy Isten nem szeret minket, ezért vegyük kezünkbe a saját életünket. De ne felejtsük el: Jézussal könnyen legyőzzük a Sátánt, akinek nincs hatalma fölöttünk.

Egy valaki mégis elszakíthat téged Krisztus szeretetétől: te magad! – tette hozzá Vadászi László. – Saját magunk legnagyobb ellenfelei mi magunk vagyunk: döntenünk kell, és sokszor az érzelmeink ellenére, ha Istent akarjuk választani. Szent László küzdött, rendet teremtett a káoszban. Életünk káoszában, reménytelenségében hányszor mondjuk: Miért történik ez? Hol van Isten?

Az életünk egy kert, de ha nem gondozzuk, elburjánzik a gyom. „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat” – halljuk a főparancsban. De hogyan szeretem magamat? Ápolom-e lelkem kertjét vagy hagyom, hogy minden nőjön úgy, ahogy neki tetszik? – kérdezte a szónok, és az önmagunkkal való küzdelemre a tisztaság megtartásának példáját hozta fel. – Miért kéri ezt Isten? Hiszen az ösztöneink mást diktálnak, a világról nem is beszélve. Mi az értelme? A keresztény ember a hit harcát vívja: elhiszem-e, hogy Isten szeret és igaz, amit az Egyházon keresztül tanít?

Szent László Istent választotta, és győzött. Ám ez nem megy magától. Aki küzd, azt segíti a tudat és a tapasztalat, hogy a mi Istenünk „mindent megbocsát”. Szent László király alatt szilárdult meg a kereszténység országunkban. A keresztény hitet azóta is átadjuk egymásnak nemzedékről nemzedékre. Most rajtunk a sor – biztatott gondolatait zárva Vadászi László.

A szentmisét követően a templomkertben a Szent László-litánia elimádkozása után megkoszorúzták a lovagkirály szobrát. Este ünnepi hangversenyt tartottak a II. János Pál teremben a Csokonai Színház énekművészei közreműködésével. Zongorán kísért Major Pius OP.

Szöveg és fotó: Havas Lászlóné/Szent László Domonkos Plébánia

Magyar Kurír