Amikor egyszer Jézus a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálójukat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon – egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok”. A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust. Lk 5,1-11

A halászok kiszálltak, – mi több, hálójukat mosták. Hogyan lehetséges ez? Hisz Jézus épp a tömegeknek prédikált. Őket, a halászokat, azonban a munkájuk kötötte le. Te mit tennél ilyen érdektelenség láttán, főleg, ha pont azok mutatnak tüntető közömbösséget, akiket leginkább meg szeretnél nyerni: kiszemelt munkatársaidat? Jézus bámulatos tapintattal járt el. „Megvendégeltette” magát a halászok bárkájába, majd onnan folytatta a tanítást. Ez egyfelől nagy megtiszteltetés ezeknek az egyszerű mesterembereknek, hisz a bárka mintegy az otthonuk. Másfelől így természetes módon Jézus hallgatóivá váltak. Majd utólag megértik, és mi is értsük meg, hogy csak az lehet Jézus munka- és útitársa, aki előbb meghallgatta tanítását.

Ezek után, miután befejezte a tanítást, annak nyilvános részét, halászi minőségében fordult a dolgozó emberhez. „Evezz a mélybe”… Ez az, amihez Péter és társai értettek: halfogáshoz. A különös idegen azonban nem volt szakmabeli, és Péter mégis engedelmeskedett neki. Ez talán a történet legizgalmasabb mozzanata. Miért hitt neki Péter? Olyan kérdésben, amelyben ő és nem Jézus volt a szakember? Milyen alázat és milyen hit kellett ehhez? Vagy talán az egész éjszaka sikertelensége, a kudarc tette őt nyitottá? Hisz mit kockáztatott? Nemde, Jézus volt az, aki kockáztatott? Hisz ha ismét nem fognak semmit, oda a hitele! Már pedig itt a csapatépítés leg kezdetén vagyunk, valójában ettől a halfogástó, annak eredményességétől függ az induló apostol munka teljes sikere. Mindezt még jobban átérezte az egész csapat, amikor megtörtént a hihetetlen: bőséges volt ott a fogás, ahol az „amatőr” utasítására kivetették hálójukat.

Ki-ki alkalmazza ezt a történetet és annak lehetséges tanulságait immár saját szakmájára, saját életére, saját hivatására. A szerencsésebbek Péterhez hasonlóan partra vonják majd hajóikat, és Jézushoz szegődnek.