November 8-án az Úrangyala imádságban Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy Jézus a mindenét Istennek adó özvegyasszonyt állítja mi elénk is példaképül. Az Angelus után elítélte a szentszéki iratok kiszivárogtatását, és elmondta, hogy eltökélten folytatja a római kúriában elkezdett reformokat.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok ebben a gyönyörű napsütésben!

A mai vasárnap evangéliumi szakasza két részből áll: az első azt mutatja be, hogy milyennek nem szabad lenniük Krisztus követőinek; a másik pedig a keresztény ember példaszerű eszményképét kínálja fel.

Kezdjük az elsővel: mit nem szabad tennünk. Az első részben Jézus felrója az írástudók, a törvénytudók három hibáját, amelyek megjelennek életstílusukban, ezek: a gőg, a kapzsiság és a képmutatás. „Szeretik – mondja Jézus –, ha nyilvános tereken köszöntik őket, örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket” (Mk 12,38–39). Az ünnepélyes külsőségek mögött azonban hamisság és igazságtalanság rejtőzik. Miközben nyilvánosan páváskodnak, tekintélyüket arra használják, hogy „felemésszék az özvegyek vagyonát” (vö. 40. vers), akiket az árvákkal és az idegenekkel együtt az akkori társadalomban a legvédtelenebbeknek és legkiszolgáltatottabbaknak tartottak. Végül az írástudók „színleg hosszan imádkoznak” (vö. 40. vers). Ma is fenyeget minket a veszély, hogy ezeket a magatartásformákat kövessük. Például akkor, amikor az imádság elkülönül az igazságosságtól, mert hiszen nem lehet egyszerre Istent dicsérni és a szegényeket megkárosítani. Vagy amikor azt mondjuk, hogy szeretjük Istent, de nem őt, hanem saját önteltségünket és hasznunkat részesítjük előnyben.

Ugyanebbe a szövegösszefüggésbe tartozik a mai evangélium második része. A jelenet a jeruzsálemi templomban játszódik, közelebbről azon a helyen, ahol az emberek felajánlásként a pénzérméket dobálják a perselybe. Sok gazdag van, akik sok pénzt dobnak be, és megjelenik egy szegény özvegyasszony, aki csak két aprópénzt, két fillért dob be. Jézus jól megfigyeli ezt az asszonyt, és felhívja tanítványai figyelmét a jelenet szembetűnő ellentmondásosságára. A gazdagok, amit nagy hivalkodással adtak, azt a feleslegükből adták, míg az özvegyasszony szerényen és alázattal „mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát” (44. vers), ezért – mondja Jézus – ő többet adott mindenkinél. Mivel rendkívül szegény volt, azt is megtehette volna, hogy csak az egyik pénzt adja a templomnak, a másikat pedig megtartja magának. Ő viszont nem akar felezni Istennel: mindentől megfosztja magát. Szegénységében megértette, hogy ha Isten az övé, akkor minden az övé, érzi, hogy Isten egészen szereti őt, és ezért ő is egészen szereti Istent. Milyen szép példát ad ez a kis öregasszony!

Jézus ma nekünk is azt üzeni, hogy az ítélet ismérve nem a mennyiség, hanem a teljesség. Különbség van mennyiség és teljesség között. Lehet, hogy rengeteg pénzed van, de üres vagy: nincs teljesség a szívedben! Ezen a héten gondolkodjatok el a különbségen, amely a mennyiség és a teljesség közt van. Nem pénztárca, hanem szív kérdése! Különbség van pénztárca és szív között. Léteznek „szívbetegségek”, amelyek lealacsonyítják a szívet a pénztárca szintjére – ezzel vigyázni kell! „Egész szívünkből” szeretni Istent azt jelenti, hogy rábízzuk magunkat, rábízzuk magunkat az ő gondviselésére, és szolgáljuk őt legszegényebb testvéreinkben, semmit sem várva viszonzásul.

Hadd meséljek el nektek egy történetet, amely a korábbi egyházmegyémben esett meg. Asztalnál ült az anyuka három gyerekkel, az apa munkában volt, rántott húst ettek. Egyszer csak kopogtatnak az ajtón, és az egyik gyerek – kicsik voltak, öt-, hat- és hétévesek – szól az anyukájának: „Anyu, egy koldus az, és enni kér.” Az anya pedig, aki jó keresztény volt, megkérdezte tőlük: „Mi tegyünk?” „Adjunk neki, anyu!” „Jól van. Fogta a kést és a villát, és elkezdte félbevágni a rántott húsokat. „Jaj, ne! Anyu, ne! Ne így! A hűtőből vegyél ki!” „Nem, így fogunk három szendvicset készíteni.” És így a gyermekei megtanulták, hogy az igazi szeretet önmagát adja, az igazi szeretet nem a feleslegből ad, hanem a nélkülözhetetlenből. Biztos vagyok abban, hogy azok a gyerkőcök azon a délutánon éhesek voltak egy kicsit… De így kell csinálni!

Felebarátaink szükségét látva az a feladatunk, hogy megfosszuk magunkat – mint ezek a gyerekek a fél rántott húsuktól – valami elengedhetetlenül fontostól, és nem csak a feleslegtől; az a feladatunk, hogy felebarátainknak szenteljük a szükséges időt, és nem csak a fennmaradót; az a feladatunk, hogy rögtön, fenntartás nélkül rendelkezésre bocsássuk valamely képességünket, és nem csak miután saját személyes vagy csoportcéljaink érdekében felhasználtuk azt.

Kérjük az Urat, hogy vegyen fel minket ennek a szegény özvegyasszonynak az iskolájába, akit Jézus – a tanítványok megrökönyödésére – katedrára állít, és az élő evangélium tanítójaként mutat be. Mária közbenjárására – aki egy szegény asszony volt, és egész életét az istennek adta értünk – kérjük a szegény szív ajándékát, amely ugyanakkor telve van örvendező és önzetlen nagylelkűséggel.

A szentatya szavai az úrangyala (Angelus) elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Tudom, hogy sokatokat felkavartak az utóbbi napokban keringő hírek azokról a szentszéki bizalmas iratokról, amelyeket elloptak és [könyvekben] közzétettek.

Ezért mindenekelőtt azt szeretnem mondani nektek, hogy azoknak az iratoknak az ellopása bűncselekmény. Kifogásolandó tett, amely nem segít [senkinek]. Én magam kértem, hogy készítsék el azt a tanulmányt, és azokat az iratokat én is és munkatársaim is már jól ismertük, és olyan intézkedéseket hoztunk, amelyek már elkezdtek gyümölcsöket – némely esetben látható gyümölcsöket is – hozni.

Ezért szeretnélek biztosítani titeket, hogy ez a szomorú eset biztosan nem tántorít el a reformmunkától, amelyben munkatársaimmal együtt és mindnyájatok támogatásával haladunk előre. Igen, az egész egyház támogatásával, mert az egyház minden megkeresztelt hívő imádságával és mindennapi életszentségével újul meg.

Tehát köszönetet mondok nektek, és kérlek titeket, hogy továbbra is imádkozzatok a pápáért és az egyházért, ne engedjétek, hogy hogy mások megzavarjanak titeket, hanem bizalommal és reménnyel haladjatok előre.

Olaszországban ma tartják a hálaadás napját, ennek idei témája: „A talaj mint közjó.” Csatlakozom a püspökökhöz, és velük együtt kívánom, hogy mindenki felelős gondnokként bánjon ezzel az értékes közjóval, a földdel, melynek gyümölcsei az egész világot kell, hogy szolgálják. Közel vagyok hálás lélekkel a földművelés világához, és bátorítom a földműveseket, hogy úgy műveljék a földet, hogy az megőrizze termékenységét, és táplálékot adjon mindenkinek, ma és a jövő nemzedékeknek is. Ehhez kapcsolódik Rómában a teremtésvédelem egyházmegyei napja, amelyet idén a „felvonulás a földért” is gazdagít,

Holnap Firenzében elkezdődik az ötödik egyházi nemzeti kongresszus, minden olasz egyházmegye püspökeinek és küldötteinek részvételével. Az összetartozás és a közös gondolkodás fontos eseménye ez, és abban az örömben van részem, hogy én is részt vehetek rajta jövő héten, kedden, egy rövid, Pratóban tett látogatás után.

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak és zarándokok. Külön köszöntöm a Párizs környékéről érkezett francia diákokat, a Japánból és Lengyelországból, valamint a Scandicciből érkezett híveket. Köszöntöm a prédikátorok rendjének, a domonkosoknak a képviselőit, akik tegnap nyitották meg emlékévüket alapításuk nyolcszázadik évfordulója alkalmából. Az Úr áldjon meg bőségesen titeket ezen az évfordulón! Nagyon köszönjük mindazt, amit az egyházban és az egyházért tesztek!

Mindnyájatoknak szép vasárnapot kívánok! Ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóközpont

Fotó: Vatikáni Rádió olasz nyelvű adása

Magyar Kurír