Szeptember 30-án ismét általános kihallgatást tartott Ferenc pápa a Vatikánban. Ezúttal nem katekézist tartott, hanem visszatekintett a Kubában és az Amerikai Egyesült Államokban tett apostoli útjára.

A Szentatya szavai a betegekhez és fogyatékosokhoz a VI. Pál teremben az általános kihallgatás kezdetén.

Jó napot kívánok!

Köszöntelek mindnyájatokat! A mai kihallgatás két helyen zajlik: itt és a téren. Mivel kissé csúnya időnek néztünk elébe, úgy döntöttünk, hogy ti itt legyetek, nyugodtabb, kényelmesebb körülmények között, és kivetítőn keresztül kövessétek a kihallgatást. Nagyon köszönöm, amiért idelátogattatok, és kérlek, imádkozzatok értem! A betegség rossz dolog, még ha vannak is – derék! – orvosok, ápolók, ápolónők, orvosságok, minden, a betegség mégis mindig rossz. De van hitünk, a hit bátorságot önt belénk! És van egy gondolat, melyet mindannyian ismerünk: Isten beteggé lett értünk, vagyis elküldte Fiát, aki magára vette összes betegségünket, egészen a keresztig. Ha Jézusra, az ő türelmére nézünk, hitünk megerősödik.

Betegségünkkel együtt Jézus mellett haladjunk, hiszen Jézus fogja a kezünket! Ő tudja, mit jelent a szenvedés, ő megért minket, vigasztal minket, és erőt ad nekünk.

Most pedig áldásomat adom valamennyitekre, kérve az Urat, hogy áldjon meg és segítsen titeket. Előtte azonban imádkozzunk Máriához.

Üdvöz légy, Mária…

[Áldás]

* * *

A Szentatya beszéde a Szent Péter téren, a szeptember 30-i általános kihallgatáson.

Kedves testvéreim! Jó napot kívánok!

A mai kihallgatás két helyen zajlik: itt, a téren és a VI. Pál teremben, ahol sok beteg van, akik kivetítőn követik az eseményt. Mivel kissé csúnya időnk van, úgy döntöttünk, hogy ők fedett helyen, nyugodtabb körülmények között legyenek. Legyünk egységben és üdvözöljük egymást!

Az elmúlt napokban apostoli látogatást tettem Kubában és az Amerikai Egyesült Államokban. E látogatás ötlete úgy született, hogy szerettem volna részt venni a családok világtalálkozóján, melynek helyszínéül jó ideje Philadelphia volt kijelölve. Ez a „kezdeti szándék” tágult ki úgy, hogy meglátogassam az Amerikai Egyesült Államokat, az Egyesült Nemzetek Szervezetének székházát, aztán Kubát is, végül ez utóbbi látogatás lett az út első állomása. Ismételten kifejezem elismerésemet Castro elnöknek, Obama elnöknek, Ban Ki Moon főtitkárnak azért a fogadásért, amelyben részesítettek. Szívből köszönöm püspök testvéreimnek és minden munkatársuknak azt a nagy munkát, amelyet végeztek, és azt az egyház iránti szeretetet, amely vezette őket.

„Az irgalmasság misszionáriusaként” érkeztem Kubába, amely természeti szépségekben, kultúrában és hitben gazdag föld. Isten irgalmassága nagyobb minden sebnél, minden konfliktusnál, minden ideológiánál; és az irgalmasságnak ezzel a tekintetével tudtam átölelni az egész kubai népet, a hazájukban és azon kívül élőket, túl minden megosztottságon. A kubai lélek ezen mély egységének jelképe a Cobrei Szeretet Szüze, akit éppen száz évvel ezelőtt nyilvánítottak Kuba védőszentjének. Elzarándokoltam a remény anyjának szentélyébe. Ez az anya az igazságosság, a béke, a szabadság és a kiengesztelődés útján vezet minket.

Osztozhattam a kubai nép azon reményében, hogy beteljesedik Szent II. János Pál próféciája: hogy tudniillik Kuba nyit a világ felé, a világ pedig nyit Kuba felé. Ne legyenek többé bezártságok, ne létezzen többé a szegénység kihasználása, hanem méltóságban megvalósuló szabadság legyen! Ez az az út, amely megdobogtatja sok kubai fiatal szívét: nem a kibúvás, az olcsó haszon útja, hanem a felelősségé, a felebarát iránti szereteté, az elesettek gondozásáé. Ez az út az oly sokat szenvedett nép keresztény gyökereiből meríti erejét. Erre az útra biztattam különösképpen a papokat és minden megszentelt személyt, a tanulókat és a családokat. A Szentlélek – a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására – adjon növekedést a magoknak, melyeket elvetettünk!

Kubából az Amerikai Egyesült Államokba: emblematikus átkelés volt, olyan híd, melyet Istennek köszönhetően építenek. Isten mindig hidakat akar építeni, mi vagyunk azok, akik falakat emelünk! A falak pedig leomlanak, mindig!

Egyesült államokbeli utam három szakaszból állt: Washington, New York és Philadelphia. Washingtonban találkoztam a politikai vezetőkkel, a közemberekkel, a püspökökkel, a papokkal és a megszentelt személyekkel, a legszegényebb és kirekesztett emberekkel. Emlékeztettem őket arra, hogy annak az országnak és lakosainak legnagyobb értéke a spirituális és erkölcsi öröksége. Így bátorítani akartam őket, hogy folytassák tovább a társadalom építését, hűségben azon alapelvükhöz, hogy Isten minden embert egyenlőnek teremtett, és olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházott fel, mint a jog az élethez, a szabadsághoz és a boldogságra való törekvéshez.

Ezek az értékek, melyeken mindenki osztozhat, az evangéliumban találják meg teljes kibontakozásukat, ahogyan azt jól megmutatta Junípero Serra ferences atyának, Kalifornia nagy evangelizátorának szentté avatása. Szent Junípero az öröm útját mutatja meg: elmenni és elvinni másoknak Krisztus szeretetét. Ez a keresztény ember útja, de minden emberé is, aki megismerte a szeretetet: nem lehet megtartani magunknak, hanem meg kell osztanunk másokkal. Ezen a vallási és erkölcsi talajon jött létre és fejlődött az Amerikai Egyesült Államok, és ezen a talajon lehet továbbra is a szabadág és befogadás földje, és így tud együttműködni az igazságosabb és testvériesebb világ építésében.

New Yorkban meglátogathattam az ENSZ székházát, és üdvözölhettem az ott dolgozó személyzetet. Megbeszélést folytattam a főtitkárral, az utóbbi közgyűlések elnökeivel és a Biztonsági Tanács elnökével. A nemzetek képviselőihez intézett beszédemben – elődeim nyomdokait követve – kifejeztem, hogy a Katolikus Egyház bátorítja azt az intézményt és szerepvállalását a fejlődés és a béke előmozdításában, és kiemeltem annak szükségességét, hogy egyöntetűen és ténylegesen vállalják a teremtés gondozását. Nyomatékosan felszólítottam őket, hogy állítsák meg és előzzék meg az etnikai és vallási kisebbségek, valamint a polgári lakosság elleni erőszakos cselekményeket.

A békéért és a testvériségért imádkoztunk a Ground Zero emlékhelyen, együtt más vallások képviselőivel, az elhunytak rokonaival és New York kulturálisan oly sokszínű lakosságával. A békéért és az igazságosságért mutattam be a szentmisét a Madison Square Gardenben.

Mind Washingtonban, mind New York-ban találkozhattam karitatív és oktató szervezetekkel, melyek emblematikus példái annak a hatalmas szolgálatnak, amelyet a katolikus közösségek – papok, szerzetesek, világiak – végeznek ezeken a területeken.

Utam csúcspontja a családok találkozója volt Philadelphiában, ahol a horizont az egész világra kiszélesedett a család – úgymond – „prizmáján” keresztül. A család, vagyis a férfi és a nő közötti termékeny szövetség a válasz világunk nagy kihívására, amely kettős kihívás: a szétaprózódás és az eltömegesedés, két véglet, amelyek egymás mellett élnek és támogatják egymást, közösen pedig támogatják a fogyasztói gazdasági modellt. A család a válasz, mert a család annak a társadalomnak az alapsejtje, amely egyensúlyban tartja a személyes és a közösségi dimenziót, ugyanakkor a teremtés javainak és erőforrásainak fenntartható felhasználási modellje is lehet. A család az átfogó ökológia főszereplője, mert a család az az elsődleges társadalmi alany, amely magában hordozza a földön élő emberi társadalom két alapelvét: a közösség (kommunió) és a termékenység elvét. A bibliai humanizmus ezt a képet tárja elénk: az egységben élő és termékeny emberpár, melyet Isten a világ kertjébe helyezett, hogy művelje és őrizze azt.

Szeretném kifejezni testvéri és meleg köszönetemet Chaput püspök úrnak, Philadelphia érsekének azért, hogy nagy elkötelezettséggel, hittel, lelkesedéssel és a családok iránti szeretettel szervezte meg azt az eseményt. Ha jól látom, nem véletlen, hanem gondviselésszerű, hogy a családok világtalálkozójának üzenete, sőt tanúságtétele most az Amerikai Egyesült Államokból érkezett, vagyis abból az országból, amely a múlt században a legnagyobb gazdasági és technológiai fejlődést érte el, vallási gyökereinek megtagadása nélkül. Most ugyanezek a gyökerek kérik, hogy a családból kiindulva újragondoljuk és megváltoztassuk a fejlődési modellt az emberiség egész családjának java érdekében.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóközpont

Fotó: News.va

Magyar Kurír