A korrupció az istenkáromlás egyik formája, annak a Babilonnak a nyelve, amely számára nem létezik Isten, csak a pénz, a jólét és a kizsákmányolás istene – fogalmazott a szentatya november 24-én a Szent Márta-házban bemutatott reggeli szentmisén.

Ferenc pápa arra is emlékeztetett, hogy a liturgikus év utolsó hetében az egyház a világvégéről és életünk végéről elmélkedik. Ennek megfelelően a napi szentlecke a Jelenések könyvéből (vö. Jel 18,1–2.21–23; 19,1–3.9a) Babilon pusztulásáról, a gonoszság hatalmának végéről szól. Ehhez fűzve gondolatait a pápa megállapította: három hang szólal meg a szentleckében. Az első az angyal kiáltása, amely azt hirdeti, hogy elesett Babilon, a nagy város, mely az emberek szívébe elültette a korrupció magvát, és amelyik mindannyiunkat a korrupció, a romlás útjára visz. A korrupció nem más, mint az istenkáromlás megélése, annak egy formája – jelentette ki a Szentatya. Babilon nyelve, ennek a világiasságnak a nyelve istenkáromlás, ott nincs jelen Isten, csak a pénz, a jólét és a kizsákmányolás istene. Ez a világias szemlélet, ami megszédíti a föld nagyjait, el fog bukni. Romba fog dőlni ez a civilizáció, és az angyal diadalittasan kiált majd fel: „Ledőlt ez a város, amelyik megtévesztett csábításaival.” A hiúság, a büszkeség birodalma el fog bukni, mint ahogy a sátán is elbukott.

Az angyal hangos kiáltásával szemben, amely a győzelmet adta hírül a romlott város bukása fölött, van egy másik erős hang, a tömeg hangja, amely dicséri Istent: „Üdv, dicsőség és hatalom Istenünknek!” Ez az imádás erőteljes hangja, Isten népéé, aki üdvözül, és aki itt a földön zarándokol. Isten népe bűnös, de nem korrupt: bűnös, aki tud bocsánatot kérni, bűnös, aki keresi Jézus Krisztus üdvösségét. Ez a nép örvendezik, amikor látja a véget, és a győzelmi öröm imádássá alakul.

Nem állhatunk meg az angyal első kiáltásánál, szükséges az Isten imádásának ez az erős hangja is. A keresztényeknek azonban nem könnyű imádniuk Istent – figyelmeztetett a pápa. – Nagyon ügyesek vagyunk, amikor azért imádkozunk, hogy valamit kérjünk, de a dicsérő imát már nem könnyű elmondani. Meg kell viszont tanulnunk már most, hogy aztán ne kapkodjunk, amikor odaérünk. Ferenc pápa tehát a dicsérő ima szépségére hívta fel a figyelmet, amelyet a tabernákulum előtt végzünk. Elég ennyit imádkozni: „Te vagy Isten. Én pedig csupán a te szeretett, szegény gyermeked.”

A harmadik hang pedig egy suttogás, amit az angyal kér, hogy jegyezzünk föl: „Boldogok, akiket meghív menyegzős lakomájára Jézus, az Isten Báránya!” Az Úr meghívása nem egy kiáltás, hanem egy finom hang, mint amikor Isten szól Illéshez. Isten hangja ilyen, amikor a szívhez szól: mint a megszólaló csönd egy foszlánya. Ez a Bárány asztalához szóló meghívás lesz a vég, a mi üdvösségünk. Akik eljutnak a menyegzőre, Jézus példabeszéde szerint éppen azok, akik az útkereszteződésben voltak, jók és rosszak, vakok és süketek, sánták… – mind bűnösök, akik azonban elég alázatosak, hogy kimondják: „Bűnös vagyok, és Isten üdvözíteni fog engem.” És ha ezt kértük a szívünkben, akkor Ő meg fog hívni, és hallani fogjuk ezt a suttogó hangot, amint meghív minket a menyegzőre.

A napi evangéliumi szakasz (vö. Lk 21,20–28) ezzel a hanggal végződik: „Amikor mindez beteljesedik – vagyis a gőg, a hiúság és mindezek elpusztulnak –, akkor nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok”, vagyis meghívást kapunk a Bárány menyegzőjére. Az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy várjuk ezt a hangot, hogy felkészüljünk ennek a hangnak a meghallására: „Jöjj, jöjj, jöjj, hű szolgám – bűnös, de hűséges – jöjj, jöjj el Urad lakomájára!”

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír