Beszédében a vőlegényre váró szüzekről szóló evangélium alapján azt hangsúlyozta, hogy ne féljenek a jövőtől, mert ott Krisztus vár rájuk, és őseik hitébe gyökerezve fenntarthatják a Jézussal való barátságot, az előrehaladáshoz szükséges tüzet.

Ferenc pápa homíliáját teljes egészében közöljük, magyar fordításban.

Menjünk az érkező Úr elé!

Az imént hallott evangélium [Mt 25,1–13] arra hív bennünket, hogy induljunk el, és tekintsünk a jövőbe, hogy találkozzunk a legszebb dologgal, amelyet az nekünk akar ajándékozni, ez pedig Krisztusnak az életünkbe és világunkba való végleges eljövetele. Üdvözöljük őt köztünk hatalmas örömmel és szeretettel, ahogyan egyedül ti, fiatalok tudjátok tenni! Mielőtt mi elkezdenénk őt keresni, tudjuk, hogy az Úr már keres bennünket, jön felénk, és hív bennünket, mert egy közös történelmet kell alkotnunk, teremtenünk, kitalálnunk vele. Örömmel menjünk előre, hiszen tudjuk, hogy ő ott van, és vár ránk!

Az Úr tudja, hogy rajtatok, fiatalokon keresztül lép be a jövő ezekre a földekre és a világba, és számít rátok, hogy a mában végbevihesse küldetését (vö. Christus vivit szinódus utáni apostoli buzdítás, 174). Ahogyan terve volt a választott néppel, úgy Istennek terve van mindannyitokkal. Ő az első, aki megálmodja, hogy mindenkit meghív egy lakomára, melyet együtt kell előkészítenünk. Ő és mi, mint közösség: az ő országának lakomájára, melyről senki sem hiányozhat.

A mai evangélium tíz lányról szól, akik arra kaptak meghívást, hogy a jövőbe tekintsenek és részt vegyenek az Úr ünnepén.

A probléma az volt, hogy néhányuk nem volt kész a fogadására; nem azért, mintha elaludtak volna, hanem mert hiányozott nekik a szükséges olaj, a belső üzemanyag a szeretet tüzének fenntartására. Nagy volt a lelkesedésük és a motivációjuk, el akarták fogadni a Mester meghívását, de idővel az erejük megfogyatkozott, akaratuk alábbhagyott, ők pedig kimerültek, és későn érkeztek. Ez a példabeszéd arról szól, hogy mi történhet bármelyik kereszténnyel, amikor tele lelkesedéssel és vágyakozással halljuk az Úr hívását, hogy legyünk részese országának, és osztozzunk az ő örömén másokkal. Gyakran előfordul, hogy a problémákkal és az akadályokkal szembesülve, melyekből sokszor rengeteg van, ahogy azt mindegyiktek tudja szívében; szeretteink szenvedését látva, vagy tehetetlenségünkben, melyet megváltoztathatatlannak tűnő helyzetekben átélünk, a hitetlenség és a keserűség teret nyerhet, csendesen beszivároghat álmainkba, eléri, hogy szívünk kihűljön, elveszítsük az örömöt, és későn érkezzünk.

Ezért szeretném feltenni nektek a kérdést: akarjátok-e elevenen tartani a tüzet, amely világosságot tud adni nektek az éjszakában és a nehézségek között? Fel akartok-e készülni arra, hogy válaszoljatok az Úr hívására? Akartok-e készen állni arra, hogy megtegyétek akaratát?

Hogyan lehet beszerezni az olajat, amely mozgásban tarthat, és ösztönözhet arra, hogy minden helyzetben az Urat keressétek?

Az evangelizáció egyik csodálatos történetének vagytok örökösei, szent kincsként kaptátok. Ez a gyönyörű székesegyház tanúja az őseitekben élő Krisztus-hitnek: mélyen gyökerező hűségük arra késztette őket, hogy jó tetteket hajtsanak végre, és felépítsék azt a másik, még szebb, élő kövekből álló templomot, hogy elvihessék Isten irgalmas szeretetét koruk minden emberének. Azért voltak képesek erre, mert meg voltak győződve arról, amit Ozeás próféta hirdetett a mai olvasmányban: Isten gyengéden beszélt velük, erős, örökre szóló szeretettel ölelte őket magához (vö. Oz 2,16.21).

Kedves barátaim, ahhoz, hogy a Szentlélek tüze ki ne aludjon, és hogy ébren tudjátok tartani szemeteket és elevenen szíveteket, öregeitek hitébe kell gyökereznetek: szüleitekébe, nagyszüleitekébe, tanáraitokéba! Nem azért, hogy a múlt foglyai maradjatok, hanem hogy eltanuljátok azt a bátorságot, amellyel válaszolhattok az új történelmi helyzetek kihívásaira. Az ő életük sok próbát kiált és sok szenvedést elviselt. Ámde útközben felfedezték, hogy

a boldog szív titka abban a biztonságban rejlik, amelyre akkor találunk, ha lehorgonyozunk és belegyökerezünk Jézusba, belegyökerezünk Jézus életébe, az ő szavaiba, halálába és feltámadásába.

„Néha láttam szép, fiatal fákat, melyek az ég felé emelték ágaikat, és egyre magasabbra törtek, a remény himnuszának látszottak. De hamarosan, egy vihar után, kidőlve, élettelenül találtam őket. Mert kevés gyökerük volt, növelték ágaikat anélkül, hogy a föld mélyébe eresztették volna gyökereiket, ezért a természet rohamainak nem tudtak ellenállni. Ezért megütközöm, amikor azt látom, hogy egyesek a fiataloknak azt ajánlják, hogy gyökértelenül építsék a jövőt, mintha a világ most kezdődne. Mert: »Lehetetlen a növekedés anélkül, hogy valakinek erős gyökerei lennének, amelyek segítik szilárdan állni a lábán, jól fogva a talajt«.” Fiúk, lányok, „nagyon könnyű »elszállni«, ha nincs kire támaszkodni, nincs hova kötődni” (Christus vivit szinódus utáni apostoli buzdítás, 179).

E begyökerezettség erős érzése nélkül elbűvölhetnek bennünket a világ „hangjai”, melyek figyelmünkért versengenek. Sok ezek közül csábító, alaposan „manipulált” ajánlat, amely az elején szépnek és tartalmasnak mutatkozik, de idővel csak ürességet, fáradtságot, magányt és kedvetlenséget hagynak maguk után (vö. ugyanott, 142), és kioltják azt az életszikrát, amelyet az Úr egy napon mindannyiunkban meggyújtott.

Kedves fiatalok! Ti új nemzedék vagytok, új reményekkel, új álmokkal és új kérdésekkel; biztosan kétségekkel is, de Krisztusba gyökerezve.

Arra biztatlak benneteket, hogy tartsátok elevenen magatokban az örömöt, és ne féljetek bizalommal a jövőbe tekinteni. Krisztusba gyökerezve, örömmel és bizalommal tekintsetek [a jövőbe]!

Ez pedig akkor fog sikerülni, ha tudjátok, hogy az Úr akar benneteket, rátok talált, és végetlenül szeret benneteket! A Jézussal ápolt barátság az a szükséges olaj, amely megvilágítja az utat, a ti utatokat, de a körülöttetek élőkét is: barátaitokét, szomszédaitokét, osztálytársaitokét és munkatársaitokét, sőt azokét is, akik egyáltalán nem értenek egyet veletek.

Menjünk az érkező Úr elé!

Ne féljetek a jövőtől, és ne ijedjetek meg! Épp ellenkezőleg, tudjátok, hogy a jövőben az Úr vár rátok, hogy előkészítse országának ünnepét!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír