Január 29-én a szentatya a déli Mária-imádság előtt tartott elmélkedésében azt hangsúlyozta, hogy lélekben szegénynek lenni azt jelenti: képesek vagyunk megbecsülni és másokkal megosztani Isten ajándékait.

Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai vasárnap liturgiája azt kéri tőlünk, hogy Jézus boldogmondásairól elmélkedjünk (vö. Mt 5,1–12a), amelyek megnyitják az Újszövetség „magna chartáját”, Jézus nagy „hegyi” beszédét. Jézus feltárja Istennek arra irányuló akaratát, hogy az embereket boldogságra vezesse. Ez az üzenet már a próféták igehirdetésében jelen volt: Isten közel van a szegényekhez, az elnyomottakhoz, és megszabadítja őket sanyargatóiktól. Jézus azonban ebben az igehirdetésében sajátos módot választ: a „boldogok” szóval kezdi, aztán megfogalmazza a boldoggá tevő állapotot, aztán egy ígérettel fejezi be. A boldogság oka nem a megkívánt állapot – pl. „a lélekben szegények”, „a sírók”, „az igazságot éhezők”, „az üldözöttek”… –, hanem a rákövetkező ígéret, amelyet Isten ajándékaként hittel kell fogadni. Az ember a nélkülözés állapotából indul, hogy megnyíljon Isten ajándéka előtt, és belépjen az új világba, a Jézus által meghirdetett „országba”. Nem automatikus működésről van szó, hanem életútról az Úr nyomdokán, aminek következtében az ember új látószögből látja és új módon éli át a nélkülözés és a fájdalom valóságát a végbemenő megtérés következtében. Nem lehet boldog az ember, ha nem tér meg, ha nem képes megbecsülni és megélni Isten ajándékait.

Szeretnék elidőzni az első boldogmondásnál: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,4). Lélekben szegény az, aki magáévá tette azoknak a szegényeknek az érzelmeit és magatartását, akik ezen állapotukban nem lázadoznak, hanem képesek alázatosak lenni, tanulékonyak és készségesek Isten kegyelme előtt. A szegények – a lélekben szegények – boldogságának kettős dimenziója van: a javakkal szemben és Istennel szemben. A javak, az anyagi javak tekintetében ez a lélekben való szegénység józanság: nem szükségszerűen lemondás, hanem képesség az alapvetően szükséges élvezetére és a megosztásra; képesség a dolgok jósága feletti ámulat naponkénti megújítására a telhetetlen fogyasztás tompultságába való elnehezülés nélkül. Többre tettem szert, még többet akarok, többre tettem szert, még többet akarok: ez a telhetetlen fogyasztás. Ez megöli a lelket. Az a férfi vagy az a nő, aki e szerint él, akinek ez a „többre tettem szert, még többet akarok” a magatartása, az nem boldog, és nem fog eljutni a boldogságra. A lélekben való szegénység Istennel szemben dicséret, valamint annak elismerése, hogy a világ áldás, és kezdeténél az Atya teremtő szeretete áll. De nyitottság is Isten felé, tanulékonyság az ő Úr volta iránt: ő az Úr, ő a nagy, nem én vagyok nagy azért, mert sok mindenem van! Ő az, aki a világot minden embernek szánta, aki azt akarta, hogy ez emberek boldogok legyenek.

Az a keresztény szegény lélekben, aki nem önmagában, nem saját anyagi javaiban bízik, aki nem ragaszkodik saját véleményéhez, hanem tisztelettel meghallgatja és szívesen elfogadja mások döntéseit. Ha közösségeinkben többen lennének a lélekben szegények, kevesebb megosztottság, veszekedés és vita lenne! Az alázat – a szeretethez hasonlóan – alapvető erény a keresztény közösségben való együttélés szempontjából. A szegények – ebben az evangéliumi értelemben – olyanoknak tűnnek, akik elevenen tartják a mennyek országának célját, megsejtetik, hogy ez az ország csírájában már jelen van a testvéri közösségben, amely előnyben részesíti az osztozást a birtoklásnál. Ezt szeretném kiemelni: előnyben részesíteni az osztozást a birtoklásnál. Nagyon fontos, hogy szívünk és kezünk nyitott legyen, és ne zárt! Amikor bezárjuk szívünket, akkor szűkkeblűek leszünk: nem tudjuk, mit jelent szeretni. Amikor viszont megnyitjuk szívünket, a szeretet útján járunk.

Szűz Mária, a lélekben szegények példaképe és első képviselője, mert teljesen tanulékonyan fogadja az Úr akaratát, segítsen bennünket, hogy ráhagyatkozzunk az irgalmasságban gazdag Istenre, hogy elhalmozzon minket adományaival, különösen megbocsátásának bőségével.

A szentatya szavai az Angelus után:

Kedves testvéreim!

Miként láthatjátok, megérkeztek a hódítók… itt vannak! [Utalás arra, hogy a téren nagyszámban vannak jelen az Actio Catholicát képviselő fiatalok.]

Ma tartjuk a leprás betegek világnapját. Ez a betegség, jóllehet visszaszorulóban van, még mindig a legfélelmetesebb, a legszegényebbeket és a peremre szorultakat sújtja. Fontos, hogy harcoljunk e betegség ellen, de a belőle származó hátrányos megkülönböztetések ellen is. Bátorítom mindazokat, akik a Hansen-kórban szenvedő emberek megsegítésén és társadalmi reintegrációján fáradoznak, a betegeket pedig biztosítjuk imáinkról.

Köszöntelek mindannyiótokat, akik Olaszország és más országok egyházközségeiből jöttetek, hasonlóképpen a társulatokat és a csoportokat. Külön is köszöntöm murciai és a badajozi diákokat, a bilbaói fiatalokat és a castellóni hívőket. Köszöntöm a Reggio Calabria-i és a castelliri zarándokokat, valamint a Szülők Nemzeti Társaságának szicíliai csoportját. Szeretném ismét elmondani, hogy lélekben közel vagyok a közép-olaszországi lakossághoz, akik még szenvednek a földrengés és a kedvezőtlen időjárás következményeitől. E testvéreink és nővéreink sose legyenek híján az intézmények állandó támogatásának és a közös szolidaritásnak! Kérem, hogy semmiféle bürokratikus eljárás ne várakoztassa meg őket, és ne okozzon nekik további szenvedéseket!

Most pedig hozzátok fordulok, az Actio Catholicához tartozó, a római katolikus iskolákból és egyházközségekből érkezett fiatalokhoz. Idén – a vikárius bíboros kíséretében – a „Béke karavánjának” végén jöttetek ide, és az idei jelszavatok: „Béke által körülvettek”: szép jelszó! Köszönjük, hogy itt vagytok, és hogy önzetlenül dolgoztok a béke társadalmának építésén! Most mindannyian meghallgatjuk az üzenetet, amelyet mellettem lévő barátaitok felolvasnak nekünk.

[Az üzenet felolvasása.]

Most pedig következik a léggömbök elengedése, ez a béke szimbóluma. A béke szimbóluma…

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok, továbbá békét, alázatot és osztozást családotokban! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó:

Magyar Kurír