A világiasság elhomályosítja a lelket, képtelenné teszi arra, hogy észrevegyük magunk mellett a szegényeket, akiket sebek borítanak – mondta Ferenc pápa kedd reggeli homíliájában a Szent Márta-házban.

A napi evangéliumnak a gazdag emberről és a koldus Lázárról szóló történetét (Lk 16,19–31) magyarázta Ferenc pápa erőteljes képekkel. Az a gazdag ember bíborban és patyolatban járt, mindennap nagy lakomát rendezett, az írás nem mond semmi rosszat róla. Lehet, hogy vallásos ember volt, a maga módján – értelmezte Ferenc pápa a történetet. – Néha imádkozott, évente egyszer-kétszer biztosan elment a templomba, hogy áldozatot mutasson be, és nagyobb pénzösszeget adott a papoknak, akik a klerikusok gyávaságával köszönetet mondtak neki, és díszpáholyba ültették. De a gazdag ember azt már nem vette észre, hogy a kapujában ott van a koldus Lázár, éhesen, sebekkel borítva, jelezve, milyen nagy szükséget szenved.

A gazdag ember alakját Ferenc pápa így alkalmazta a mai körülményekre: „Amikor kilépett az utcára, talán egy olyan autóval ment, melynek az üvegeit elsötétítették, hogy kívülről ne lehessen belátni, talán… nem tudom. De az biztos, hogy a lelke, lelki szemei el voltak sötétítve, hogy ne lásson. Csak a saját életén belül látott, nem vette észre, mi történt ezzel az emberrel. Nem volt rossz ember, beteg volt. A világiasság betege. A világiasság átalakítja a lelket, az ember elveszíti miatta a valóságérzékét. Az ilyen emberek egy mesterséges, maguk teremtette világban élnek. A világiasság elaltatja a lelket. Éppen azért ez a világias lelkű ember nem volt képes arra, hogy a valóságot lássa – vonta le a követeztetést Ferenc pápa.

„A valóság ugyanis annak a rengeteg szegénynek a valósága, akik mellettünk élnek. Rengeteg ember él nehéz körülmények között, és ha a szívünk világias, nem értjük ezt meg. Világias szívvel nem lehet megérteni, mire van szükségük másoknak. Világias szívvel lehet templomba járni és imádkozni, sokféle dolgot lehet így csinálni. De Jézus az utolsó vacsorán az Atyjához fordulva mit is imádkozott? Kérlek, Atyám, őrizd meg ezeket a tanítványokat, hogy ne essenek el a világban, ne essenek a világiasságba! Nagyon kifinomult egy bűn ez, nem is bűn, több annál, a lélek bűnös állapota!”

Ebben a történetben – folytatta a pápa – kétféle ítélet van. Egy átok azon ember számára, aki a világban bízik, és egy áldás annak, aki az Úrban bízik. A gazdag ember eltávolítja a szívét az Istentől: a lelke pusztaság, sóval beszórt föld, ahol senki nem tud élni, mert a világias lelkületű emberek egyedül vannak az önzésükkel. Beteg a szívük, annyira kötődnek ehhez a világhoz, hogy nehezen tudnak meggyógyulni. Ezenkívül – fűzte hozzá a pápa – miközben a szegénynek van neve, Lázár, addig a gazdagnak nincs: nincs neve, mert aki világias, elveszíti a nevét. Az a gazdag ember csupán csak egy a jólétben élők tömegéből, akiknek nincs szükségük semmire. A világiasak elvesztik a nevüket.

A példabeszédben a gazdag ember, amikor meghal, a pokolban szörnyű szenvedések közé kerül – folytatta a pápa –, és onnan kéri Ábrahámot, hogy valakit küldjön el a halottak közül az élő családtagokhoz. Ábrahám azt feleli, hogy ha nem hallgattak Mózesre és a prófétákra, akkor az sem győzi meg őket, ha valaki feltámadna a halálból. A világias emberek rendkívüli megnyilvánulásokat akarnak, jóllehet az egyházban minden világos, Jézus nyíltan beszélt, merre van az út.

De a végén ott van egy vigasztaló szó. Amikor ez a szegény világias ember a gyötrődései közben Lázárt kéri, hogy egy kis vízzel segítsen rajta, mit válaszol Ábrahám? Ábrahám az Isten, az Atya alakja. Azt mondja: „Fiam, emlékezzél…!” A világias emberek elvesztik a nevüket, miként mi is, ha világias a szívünk, elvesztjük a nevünket. De nem maradunk árvák, végig, az utolsó pillanatig megvan a bizonyosság, hogy van Atyánk, aki vár bennünket. Bízzuk magunkat őrá! Azt mondja: „Fiam!” A világiasság közepén. „Fiam!” Tehát soha nem vagyunk árvák! – fejezte be csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta-házban tartott szentmisén.

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír