„Ti vagytok a föld sója és a világ világossága”– Jézus hegyi beszédének e részletéről (Mt 5,13–16) elmélkedett a Szentatya június 7-én, kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

A napi evangéliumi szakaszban Jézus világosan szól, üzenete könnyen érthető mindenki számára. Sem a só, sem a világosság nem önmagáért való: a lámpás azért kell, hogy mást megvilágítson, a só pedig azért, hogy ízt adjon és tartósítsa az ételeket. De hogyan érheti el a keresztény ember, hogy a só és a világosság sose fogyatkozzon meg, hogy mindig jusson olaj a lámpásba? Ferenc pápa szerint az imádság a keresztény ember akkumulátora, ez által tud világítani.

Sok dolgot tehetünk, sok irgalmas cselekedetet is véghez vihetünk, sok nagyszerű dolgot csinálhatunk az egyháznak; katolikus egyetemet, kollégiumot, kórházat hozhatunk létre, amiért akár szobrot is emelnek nekünk, mint az egyház jótevőjének, mégis, ha nem imádkozunk, mindez homályos, sötét marad – figyelmeztetett a pápa. – Hány és hány cselekedet marad sötétségben a fény, az imádság hiánya miatt! Az imádság ad életet a keresztény világosságnak. A komolyan végzett imádság: az Atya imádása, a Szentháromság dicsérete, a hálaadó ima, de a kérő ima is, ami szívből jön. Ez az olaj, az akkumulátor, ami életet ad a világosságnak.

A só sem önmagát ízesíti, hanem akkor válik sóvá, amikor odaadja magát. Ez a keresztény ember másik jellemvonása: az önátadás, a mások életének megízesítése. A keresztény ember sok mindent megízesíthet az evangéliumi üzenet által. Oda kell adni magunkat, nem megtartani magunknak. A só azért van, hogy odaadjuk másnak. Azért kaptuk, hogy másnak adjuk, nem azért, hogy megtartsuk önmagunknak – hangsúlyozta a Szentatya.

Érdekes módon mindkettő, a só és a világosság is másokért van, nem önmagáért. A fény sem önmagát világítja meg, mint ahogy a só sem önmagát ízesíti – folytatta a pápa. – Persze föltehetjük magunknak a kérdést: Vajon meddig tart ki a só és a világosság, ha szüntelenül odaadjuk másnak? Itt lép be Isten ereje, mert az Istentől a keresztségben kapott só olyasvalami, amit ajándékba kaptunk és továbbra is kapunk. Ha továbbadjuk, soha nem fogy ki.

Éppen ez történik az első olvasmányban a cáreftai özvegyasszonnyal is, aki Illés prófétára bízza magát, s így lisztje és olaja sosem fogy ki (vö. 1Kir 17,7–16) – emlékeztetett Ferenc pápa, majd a következő tanáccsal szolgált a mai keresztényeknek: „Világíts a lámpásoddal, de őrizkedj a kísértéstől, hogy önmagadat világítsd meg.”

Ez visszatetsző dolog, mintegy a tükör lelkisége: önmagamat világítom meg. Óvakodj a kísértéstől, hogy önmagadat gondozd, légy lámpás, hogy világíts, légy só, hogy ízt adj és tartósíts. A só és a világosság – ismételte a pápa – nem önmagáért van, hanem azért, hogy másoknak adjuk jó cselekedetek formájában.

„Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt....” Miért? „Azért, hogy lássák jótetteiteket, és mennyei Atyátokat dicsőítsék érte!” (Mt 5,16) Vagyis vissza kell térni ahhoz, aki nekünk világosságot és sót adott. Az Úr segítsen minket ebben, hogy mindig gondozzuk a világosságot, ne rejtsük el, használjuk. A sóból pedig adjuk oda, ami szükséges, mert ezáltal gyarapodik. Ezek a keresztény ember jó cselekedetei – zárta kedd reggeli szentbeszédét Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír