Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangéliumi szakasz arra buzdít minket, hogy az üdvösség témájáról elmélkedjünk. Lukács evangélista azt beszéli el, hogy Jézus úton van Jeruzsálem felé, s egyszer csak odamegy hozzá valaki, és ezt a kérdést teszi fel neki: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” (Lk 13,23). Jézus nem ad egyenes választ, hanem egy másik szintre emeli a vitát, olyan szuggesztív nyelvezettel, amelyet a tanítványok kezdetben valószínűleg nem is értenek: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak” (Lk 13,24). A kapu képével azt akarja megértetni hallgatóságával, hogy az üdvösség nem számok kérdése – hányan üdvözülnek –, nem az a fontos, hogy tudjuk, hányan üdvözülnek, hanem az a fontos, hogy mindenki tudja, melyik út vezet az üdvösségre.

Aki úton van, annak előbb-utóbb át kell mennie egy kapun. De hol van a kapu? Milyen a kapu? Ki a kapu? Maga Jézus a kapu. Ezt ő mondja a János-evangéliumban: „Én vagyok a kapu” (Jn 10,9). Ő bevezet minket az Atyával való közösségbe, ahol szeretetet, megértést, oltalmat találunk. De kérdezhetnénk: miért szűk ez a kapu? Miért mondja, hogy szűk? Nem azért szűk, mert összenyom minket, hanem mert azt kéri tőlünk, hogy fogjuk szűkre és mérsékeljük gőgünket és félelmünket, hogy alázatos és bizakodó szívvel megnyíljunk Isten előtt, elismerve, hogy bűnösök vagyunk és rászorulunk az ő bocsánatára. Ezért szűk: hogy szűkre szabjuk gőgünket, amely felfuvalkodottá tesz minket. Isten irgalmasságának kapuja szűk, de mindig tárva-nyitva áll mindenki előtt! Istennek nincsenek kedvencei, hanem mindig mindenkit befogad, különbségtétel nélkül. Szűk kapu, hogy visszafogjuk és mérsékeljük gőgünket és félelmünket; kitárt kapu, mert Isten különbségtétel nélkül befogad minket. Az Isten által adott üdvösség az irgalmasság szüntelen áramlása, amely ledönt minden korlátot, a világosság és a béke meglepő távlatait nyitja meg előttünk. Szűk, de mindig kitárt kapu: ezt ne felejtsétek el!

Jézus ma újra sürgető felhívással fordul hozzánk. Arra hív, hogy menjünk hozzá, lépjük át a teljes, kiengesztelődött és boldog élet kapuját. Bármilyen bűnt követtünk is el, ő mindannyiunkat vár, hogy megöleljen minket, és felkínálja bocsánatát. Egyedül ő tudja átalakítani szívünket, egyedül ő tud teljes értelmet adni létünknek, ő adja meg nekünk az igazi örömet. Ha belépünk Jézus kapuján, a hit és az evangélium kapuján, akkor képesek leszünk kilépni világias magatartásformáinkból, a rossz szokásokból, az önzésből és a bezárkózásból. Amikor érintkezésbe lépünk Isten szeretetével és irgalmasságával, akkor létrejön a valódi változás. Életünket a Szentlélek fénye világosítja meg: egy kiolthatatlan fény!

Szeretnék javasolni nektek valamit: tartsunk egy kis csöndet, és gondoljunk a bennünk lévő dolgokra, azokra, amik megakadályoznak abban, hogy átlépjünk a kapun: a gőgöm, a kevélységem, a bűneim. Aztán gondoljunk arra a másik kapura, Isten irgalmasságának kitárt kapujára, Istenre, aki vár minket, hogy megbocsásson.

Az Úr sok üdvözítő alkalmat felkínál nekünk, hogy beléphessünk az üdvösség kapuján. Ez a kapu olyan alkalom, amelyet nem szabad elszalasztanunk: nem akadémiai diskurzusokat kell folytatnunk az üdvösségről, mint az az illető, aki kérdésével fordult Jézushoz, hanem meg kell ragadnunk az üdvösség alkalmait. Mert egyszer csak „a ház ura felkel, és bezárja az ajtót” (Lk 13,25) – emlékeztet minket az evangélium. De ha Isten jó és szeret minket, akkor miért csukja be a kaput? Azért mert életünk nem videojáték vagy szappanopera; életünk komoly dolog, és az elérendő cél lényegi fontosságú: az örök üdvösség.

Kérjük Szűz Máriát, a menny kapuját, segítsen, hogy meg tudjuk ragadni az alkalmakat, amelyeket az Úr felkínál nekünk arra, hogy átlépjünk a hit kapuján és így rálépjünk egy széles útra: az üdvösség útjára, amely képes befogadni mindenkit, aki engedi, hogy magával ragadja a szeretet. A szeretet az, ami üdvözít, a szeretet az, ami már a földön a boldogság forrása azoknak, akik szelíden, türelmesen és igazságosságban élve megfeledkeznek önmagukról és a többiek, főleg a legelesettebbek szolgálatába állnak.

A szentatya szavai az Angelus után:

Kedves testvéreim! Hozzám is elérkezett az a szomorú hír, hogy tegnap véres merénylet történt a szeretett Törökországban. Imádkozzunk az áldozatokért, a halottakért és a sebesültekért, kérjük Istentől a béke ajándékát mindenki számára. Üdvöz légy, Mária…

Szeretettel köszöntöm az összes római zarándokot, és azokat is, akik más országokból érkeztek, külön is köszöntöm a Kaliszból (Lengyelországból) és a Gondomarból (Portugáliából) érkezett híveket; szeretném külön is köszönteni az Észak-Amerikai Pápai Kollégium új papnövendékeit: Isten hozott benneteket Rómában!

Köszöntöm a Legszentebb Megváltó Társaságát Manfredoniából, a polesinei motorkerékpárosokat, a delianuovai híveket, valamint a gyalogosan ide zarándokló veronai híveket. Köszöntöm a padullei fiatalokat, akik életosztásban fognak segédkezni a római Caritasnál.

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Rádió olasz nyelvű adása

Magyar Kurír