Ferenc pápa szokásához híven előre elkészített beszédét mellőzve, rögtönzött szavakkal fordult a szaléziakhoz június 21-én, a valdoccói Segítő Szűz Mária-bazilikában. Korponai Gábor SJ fordításában adjuk közre a rögtönzött beszéd szövegét.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A fiatalok és hívek ujjongó, tapsoló és éljenző tömege fogadta Ferenc pápát a valdoccói Segítő Szűz Mária-bazilika előtt június 21-én, vasárnap kora délután. A pápát Ángel Fernandez Artime szalézi rendfőnök fogadta, akit jól ismert Argentínából, hiszen ő volt Argentínában a szaléziak tartományfőnöke. A pápa bevonulásakor kezet fogott több szalézi atyával és Don Bosco nővérrel is (Segítő Szűz Mária leányai). A pápa csendben imádkozott Don Bosco sírjánál, majd egy csokrot helyezett el a sírnál. Beszédében felidézte szaléziakkal kapcsolatos személyes emlékeit.

Kedves testvérek! Kedves szalézi család!

Sokat gondolkoztam azon, miről beszéljek nektek. Le is írtam, amit mondani akartam. De ez túl formális. [a hallgatóság tapsol] Átadom a rendfőnöknek, ő majd eljuttatja hozzátok a szöveget, elküldi mindenkinek, az egész szalézi családnak. A rendfőnököt egy gyóntatószékben ismertem meg [taps]. De nem én gyóntam neki, s ő se nekem, egy ifjúsági zarándoklat alkalmával a Lujani Miasszonyunknál, én ott voltam gyóntató. Ő akkor októberben érkezett éppen Argentínába. Vele volt egy barátom a szalézi központból. Látta ezt az ifjúsági zarándoklatot, amellyel nagyon sokan érkeztek oda 48 óra alatt. Amikor kijött egy gyónó, odajött hozzám és bemutatkozott: „Az új tartományfőnök.” Én ezt mondtam neki: „Á, ő az, aki parancsolgatni jött.” Jó kapcsolat volt közöttünk, még a nehéz időkben is… Nehéz időket is megéltünk, sokat köszönhetek neki, mindig megérintett az ő szolgálata és az alázata. Emlékszem, egyszer egy plébánián kellett valamit elrendeznünk… Ő aláírt mindent. Hálát adhatunk Istennek, jó a kapcsolatunk. Majd nyugodtan eljött ide a Capitoliumra, hogy majd visszatér Spanyolországba és befejezi… De csapdába csalták… Jóllehet a Szentlélek. [taps]

Szeretném nektek elmondani a tapasztalataimat a szaléziakkal kapcsolatban. A családom nagyon kötődött a szaléziakhoz. Édesapám, amikor Argentínába érkezett, az olaszok templomába járt, a Segítő Szűz Máriához, a Szent Károly-plébániára, ahol sok szalézit megismert. Apám azonnal szurkolója lett annak a focicsapatnak, amelyet egy szalézi szerzetes alapított. 1908-ban, ott, 500 méterre a Szent Károly-bazilikától alapította meg ezt a focicsapatot utcagyerekekből, Szűz Mária színeivel – vörös és kék. De kezdettől az utcagyerekekből!!! Nem tudom, hogy vagytok vele, de számomra ez a legjobb csapat Argentínában, többszörös bajnok… Majd megismerte édesanyámat, aki néhány méterre lakott; egy olyan pap előtt kötöttek házasságot, aki engem és apámat is kísért egész életében. Egy szalézi misszionárius Patagóniából, aki Lodiban született; remek ember és a szalézi család nagyszerű gyóntatója volt. Hozzá jártam gyónni, ő keresztelt meg, és segített a hivatásom felismerésében is. Ő segített akkor is, amikor a szemináriumból átmentem a Jézus Társaságába.

Nagyon hálás vagyok a szalézi családnak azért, amit az életemben tett. Édesanyám ötödik terhessége után egy évig beteg maradt, minket, a három nagyobb gyermeket a szaléziak iskolájába küldtek. Az utolsó elemi osztályt ott végeztem el, ott szerettem meg nagyon Szűz Máriát is. A szaléziak a szépségre, a munkára oktattak; úgy hiszem, ez az egyik karizmátok, ez Don Bosco egyik sarkalatos nevelési módja: Szeretettel alakítani, éretté tenni a gyermekek érzelmi világát.

Emlékszem a nagy szalézi gyóntatókra, irgalmasok és nagyszerűek voltak. Ott a bazilikában mindig sok ember volt. Később meghalt édesapám, meghalt ez az atya is, de én mindig elmentem a Segítő Szűz Máriához minden május 24-én. Virágokat vittem Szűz Máriának és imádkoztam hozzá. Ezt tőletek kaptam. Egy dolog mindig elgondolkoztat: az érzelmi világ. Hiszem, hogy Don Bosco azért volt képes a gyermekek érzelmi világát nevelni, mert olyan édesanyja volt, aki az ő érzelmeit is nevelte. Egy jó, kedves és erős anya. Nagy szeretettel oktatta szívét. Nem lehet megérteni Don Boscót Margit mama nélkül. Nem lehet őt megérteni.

Azt kérdezem ma a férfi és női szalézi szerzetesektől, az egész családtól, hogy amikor egy lány neveléséről van szó, megmutatják-e neki azt, amit ez az asszony csinált, ahogyan formálta gyermeke szívét? Ezt szeretném aláhúzni.

Van azonban egy másik dolog is. Akkortájt, a 19. század végén Olaszország e vidéke szabadkőműves volt, papgyűlölő, antiklerikális, még ördögi is! Torino volt az egyik legördögibb pontja, de mennyi szent származott innen! Számoljátok meg! Az Úr küldetést adott az itt született családoknak. Ma sok dolog javult. Van számítógép, sok más dolog. Ám a fiatalok helyzete többé-kevésbé ugyanolyan. Mit tett Don Bosco? Foglalkozott a gyerekekkel, akik ott voltak az utcán munka és iskola nélkül. Kockára tette szolgálatát. Ezért többen is megszólták őt.

Kockáztatta szolgálatát: „Ezek másodosztályúak, nem lehet semmit kezdeni velük…” Ma Olaszországban a helyzet az, hogy a 25 év feletti fiatalok 40%-a munkanélküli. Se nem tanulnak, se nem dolgoznak. Előttetek, szaléziak előtt ugyanaz a kihívás áll, mint ami Don Bosco előtt állt. Gyűjtsétek magatokhoz ezeket a fiúkat és lányokat. Mit tett Don Bosco? Sportéletet szervezett, mert a sport közösségi lénnyé tesz, egy egészséges versenyszellemhez vezet, a közös munka szépségéhez.

A nevelés. Don Bosco nem mondott nagy dolgokat, nem, kis iskolákat hozott létre, ahol szakmákat oktatott. Ezek a szalézi iskolák később, nem tudom, hogy mondják olaszul, de spanyolul „arte y oficio” (művészeti és kézműves) iskolákká váltak, ahol a gyermekek kitanultak egy mesterséget. Ma a szaléziak képesek arra, hogy ezeket a mesterségeket oktassák, melyekre sürgető szükség van? Kérdésként teszem föl, igazán, nem tudom, hogyan csináljátok ezt. Én kérdezem. (...)

A nevelés, de mint válságkezelés. Ne gondoljuk, hogy ezek az utcagyerekek – hazámra gondolok itt, amit ismerek – rögtön humán- vagy reálgimnáziumba járhatnak. De adjunk nekik valamit, amely a munka alapja lehet, apró, „ma igen – holnap nem” munkákat, mert ez segít. Úgy hiszem, hogy a mai utcagyerekeknek válságkezelő nevelésre van szüksége. Olyanra, amelynek segítségével kis idő után egy gyakorlati szakmát el tudnak sajátítani, és amivel „ezt vagy azt” el tudnak végezni… később meglátjuk. Azonban ennek a 40%-nak szüksége van valamire. A szalézi kreativitásnak azt kell tenni, amit csinál – ami elegendő –, kézbe venni ezeket a kihívásokat. Nevelni.

Az örömre is el kell vezetni őket, a szalézi örömre, ez egy másik dolog, amit megtanultam. Soha nem fogom elfelejteni a szalézi örömöt. Az öröm, amely abból a szépből születik meg, amit az Úr adott nekünk. Vannak keresztek, de az Úr valami széppel is megajándékozott téged. Az animátorság. A nevelés. Adhatunk enni az utcagyerekeknek – igen, üres gyomorral nem lehet Istent dicsérni – ez tüneti kezelés, de elő is kell mozdítanunk – hogyan? – ezzel a kreativitással, a válságkezelő neveléssel. Ez jutott eszembe arról, amit szerettem volna nektek elmondani.

Mit tett ez az atya – Lorenzo Mazzának hívták –, aki megalapította ezt a focicsapatot 1908-ban? Egy sportra épülő lelkiséget adott ezeknek a gyerekeknek, akik az utcán voltak. Akik ma az utcán vannak vagy drogfutárok vagy függők, emiatt sok gyerek öngyilkos lesz a szorongástól vagy depresszióba esik. Az öröm azonban olyan dolog, amellyel tovább lehet lépni. Ezt szerettem volna nektek elmondani.

Egy szörnyű válság idején, amely egyházellenes is volt, Don Bosco nem szégyellt beszélni a három tiszta [fehér] szeretetről: Szűz Mária, az Eucharisztia és a pápa iránti szeretetről. 

Ő nem szégyellte Szűz Máriát. Hiszen édesanyját sem szégyellte soha. Ma sokan [tesznek így]… Emlékszem egy dologra, ami nagyon rosszul esett nekem. A ’80-as években, amikor tartományfőnök voltam – nem, korábban volt, 1978-ban –, Belgiumba mentem egy találkozóra a Cordobai Katolikus Egyetem jótevőivel. Egy vacsorára is meghívtak a professzorokkal, két professzor esküvői vacsorájára, akik mélyen gyakorló katolikusok voltak, szerették az egyházat, négy kisgyermekük volt. Az asztalnál az egyház helyzetéről, teológiáról és krisztológiáról kezdtek el beszélni, arról, hogy hogyan érthetjük meg Krisztust. Egyszer csak azt mondták: „Szűz Mária ma nem kell, Istennek hála túljutottunk ezen a szakaszon.” Jó emberek voltak…

Néha ma is találni olyan embereket – de nem közöttetek –, akik ugyan nem szégyellik Őt, de nem azzal a szeretettel beszélnek Szűz Máriáról, mint ahogy Don Bosco beszélt Róla. Don Bosco első szeretete a Szűz Mária iránti szeretet. Bízott Istenben Szűz Máriához imádkozva, és sokat kockáztatott.

Don Bosco második szeretete az Eucharisztia iránti szeretet. Istennek hála, a liturgiát továbbra is jól gyakorolják ma a szalézi családban, jól magyarázzák, segítenek belépni a gyermekeknek az eucharisztikus titokba. Szentségimádások is vannak, látom, hogy a szaléziak sokszor végeznek ilyet. Ez jó.

A harmadik tiszta szeretet a pápa iránti szeretet. Don Bosco ugyanis szerette az egyházat [la Chiesa], szerette Szűz Máriát és édesanyját. És titeket, megszentelt életű nőket, a nők misztériumát az egyházban. A pápa iránti szeretet nemcsak egy ember iránti szeretet; Péter iránti szeretet, de mint az egyház fejeként, az egyház vőlegényének képviselőjeként. A pápa iránti tiszta szeretet mögött ott van az egyház iránti szeretet.

Nem tudom, hogy titkolta el, vagy magyarázta meg Don Bosco a botrányokat, ezt tényleg nem tudom, de hogy szerette az egyházat, az biztos. Figyeljétek meg ezt a kapcsolatot: az egyház, mint anya; Szűz Mária, mint anya; Margit, mint anya. Ti a lányokat úgy nevelitek, hogy anyákká válva gyermekeiket Szűz Mária és az egyház iránti szeretetben neveljék. Amikor megkérdezik tőlem: nem szükségesek-e az egyházban komolyabb döntések a nőkkel kapcsolatban? – Hogyne. – Miért nem nevezel ki egyet egy dikasztérium élére? –Mondd csak, te azt hiszed, hogy kinevezni egy nőt egy dikasztérium élére, komoly döntés? Ez funkcionalizmus. Az egyházban a nőknek ugyanaz a feladatuk, mint Szűz Máriának az apostolokkal együtt Pünkösd reggelén. Az apostolok Mária nélkül nem indultak el: Jézus akarta így.

Ne feledkezzetek el a három tiszta szeretetről. Ne szégyelljetek beszélni Szűz Máriáról, ne szégyelljétek megünnepelni az Eucharisztiát, mégpedig jól, segítsetek belépni a gyerekeknek az eucharisztikus titokba, ne szégyelljétek az Anyaszentegyházat. Szegénynek mindennap meg kell térni, a pápától kezdve s tőle lefelé mindenkinek. Ám ő az Anyaszentegyház. Innen tanulhatjátok meg a nők szerepét az egyházban. Egy másik kihívás… Don Bosco három tiszta szeretete mindig ezen az úton vezet minket. A bizalom Istenben: amint mondtam, Don Bosco mindig imádkozott a Segítő Szűz Máriához és így, ezzel a bizalommal ment előre. Nem számítgatott sokat.

A szaléziakkal kapcsolatos tapasztalatom ennyi, amiről beszéltem: az az iskola – az utolsó elemi osztály, ennek az egy évnek a kivételével tanulmányaimat állami iskolákban végeztem. Valamint a családom, amely nagyon kötődött a szaléziakhoz, és a Segítő Szűz Máriához. Amikor találkozok egy szalézival, arra kérem, hogy adja rám a Segítő Szűz Mária áldását. Segített félelmek és rögeszmék nélkül növekedni, nevelkedni az érzelmeim terén. Segítettek nekem előrehaladni az örömben és az imádságban. Úgy hiszem, ez nem olyan dolog, ami idővel elvész. A ti karizmátoknak nagy aktualitása van. Nézzétek az utcákat, nézzétek a gyerekeket és hozzatok kockázatos döntéseket. Ne féljetek! Ahogy Don Bosco is tette.

Nagyon hálás vagyok azért, amit az egyházban és az egyházért tesztek. Köszönöm a missziós lelkületet. Sok szalézi szerzetes él eldugottan Afrikában… Sok dolog van ott. Gondolok Patagónia kezdeteire, amikor a nővérek az akkori szerzetesi viseletben elmentek oda – hogyan ülték meg ezek a szegény nők a lovat, vagy a szekeret? – és hirdették az evangéliumot Patagóniának. Patagónia szalézi vértanúi. Mascardi [megjegyzés – ő valójában jezsuita szerzetes volt] és a többiek. Nem mintha rögeszmém lenne Patagónia. De Don Bosco álmodott róla! És elküldte őket oda. Sok jót tettek az első szaléziak. Talán Chavez atya [az előző rendfőnök] emlékszik arra, amikor eljött hozzánk az állandó tanács [CELAM] püspökeivel Ceferino Namuncurá [argentin szalézi szerzetes, Dél-Amerika első indiánja, akit boldoggá avattak] boldoggá avatásával kapcsolatban szervezett találkozóra – Aparecidában volt, igen –, amelyen kerestük, hol legyen a boldoggá avatás helyszíne.

Volt egy jó javaslat, hogy rendezzük meg Buenos Airesben, ahová minden volt diáktársa el tud jönni, de én a beszélgetésben – talán emlékszik erre – elleneztem: nem, Chimpay-ban kell tartani, ahol született! Patagóniában! (Chimpay) nem város. Bertone bíboros [szalézi szerzetes, az előző vatikáni államtitkár, aki maga is jelen volt a torinói találkozón], aki a boldoggá avatást végezte, talán emlékszik, hogy tele volt a mező, és ez a valóság volt. Ez a szalézi konkrétság. Ezzel szeretném befejezni. A szaléziakból, akikben nincs meg ez a konkrétság, hiányzik valami. A szalézi konkrét! Látja a problémákat, végiggondolja, mit tegyen és kézbe veszi a dolgot! A végén jólnevelten azt mondtam, hogy én, Buenos Aires érsekeként nem adok engedélyt erre, s így jól döntött. Pategóniában sok jót tettetek.

Erről a missziós lelkületről, erről a konkrétságról elmondok nektek egy dolgot. Patagónia egy elhagyatott részén, ahol papok sem voltak, és nem voltak szaléziak sem, 15 év alatt bejöttek az evangélikusok… Vallásos nép él itt, de elszigetelten. Szerették volna hallani Isten igéjét, és elmentek a lelkipásztorhoz, hogy hallhassák. Többé-kevésbé megtértek… Egy művelt asszony, aki tanárnő és iskolaigazgató volt, rosszul fogadta az új plébánost, aki évek után elment hozzá – a szaléziak nem voltak jelen azon a helyen, de több missziót is végeztek ott korábban. Azt mondta az asszony: „Ti elhagytatok minket! Az evangélikus vallásra térek át, mert szükségem van Isten igéjére. Ti, katolikusok becsaptatok.” Ilyen dolgokat mondott. Végül a pap, aki remek ember volt, bocsánatot kért, s miközben már el akart menni, azt mondta neki az asszony: „Várjon egy kicsit, szeretnék megmutatni önnek valamit.” Átmentek egy másik szobába, ahol kinyitotta a szekrényt, amelyben ott volt a Segítő Szűz Mária kis szobra: „Már evangélikus vagyok, de ezt nem hagyom! Elrejtettem, hogy ne lássa meg a lelkész.” Ez a ti missziós lelkületetek! Nagyon köszönöm azt, amit az egész egyházban és Patagóniában tesztek!”

Ferenc pápa a találkozó után röviden köszöntötte a bazilika előtt a téren összegyűlt tömeget is:

„Szép délutánt kívánok nektek, az oratóriumok tagjainak, akik eljöttetek ide! Csupán egy dolog: ne feledjétek el mi egy igazi oratóriumi tag alapvető tulajdonsága: az öröm. Egy oratóriumi tag arca nem lehet szomorú vagy savanyú. Öröm! Nagy öröm! Ezért az örömért keressétek és szeressétek Jézust! Engedjétek, hogy Jézus is keressen benneteket, hogy találkozhassatok Vele minden nap! Előre, de mindig örömmel! Imádkozzatok értem! Most arra hívlak benneteket, hogy imádkozzunk Szűz Máriához, majd megáldalak benneteket!

[Üdvözlégy Mária…]
[Áldás]

Imádkozzatok értem!”

Fotó: L'Osservatore Romano; Agenzia Info Salesiana – ANS

Magyar Kurír