2019. január elsején délelőtt a Szentatya a Szent Péter-bazilikában mutatott be szentmisét. Beszédében Mária anyaságáról elmélkedett. Arra biztatott: mi is engedjük, hogy Mária nézzen bennünket, átöleljen bennünket, kézen fogjon bennünket, mert anyai vezetés nélkül könnyen eltévedünk.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes terjedelmében közöljük.

„Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén (Lk 2,18). Csodálkozás: erre kapunk ma meghívást, karácsony nyolcadának végén, amikor még az értünk született gyermekre tekintünk, aki mindenben szegény, de a szeretetben gazdag. Csodálkozás: erre a magatartásra van szükségünk az év elején, mert az élet olyan ajándék, amely lehetőséget ad arra, hogy mindig újrakezdjünk, a legalacsonyabb állapotból is.

De a mai napon Isten anyja előtt is csodálkoznunk kell: Isten egy kisgyermek egy asszony karjában, aki táplálja Teremtőjét. Az előttünk álló szobor [a Szent Péter-bazilikában] úgy ábrázolja az anyát és a gyermeket, mintha egyetlen valóság lennének. Ez a mai misztérium, amely végtelen csodálkozást kelt: Isten összekapcsolódott az emberiséggel, örökre. Isten és ember állandóan együtt, íme, ez az évkezdet jó híre: Isten nem egy távoli uraság, aki egymagába él a mennyben, hanem a megtestesült Szeretet, aki hozzánk hasonlóan anyától született, hogy mindnyájunk testvére legyen, hogy közel legyen hozzánk: a közelség Istene. Egy anya ölén ül, aki a mi anyánk is, és onnan új gyengédséget áraszt az emberiségre. És mi jobban megértjük az isteni szeretetet, mely apai és anyai, olyan, mint az anyáé, aki sosem szűnik meg hinni gyermekeiben és sosem hagyja magukra őket. A „velünk lévő Isten” szeret bennünket, függetlenül hibáinktól, vétkeinktől, attól, hogy miként alakítjuk a világot. Isten hisz az emberiségben, melyből elsőként és páratlanul kiemelkedik az ő anyja.

Az év elején kérjük tőle a meglepetések Istene előtti csodálkozás kegyelmét! Újítsuk meg a kezdetek csodálkozását, amikor megszületett bennünk a hit. Isten anyja segít nekünk: az anya, aki megszülte az Urat, megszül bennünket az Úr számára. Ő anya és újjászüli gyermekeiben a hit csodálkozását, mert a hit találkozás, nem vallás. A csodálkozás nélküli élet elszürkül, ellaposodik, így a hit [is]. Az Egyház is rászorul arra, hogy megújítsa csodálkozását azon, hogy az Egyház az élő Isten lakhelye, az Úr menyasszonya, gyermekeket szülő anya. Különben félő, hogy a múlt szép múzeumához válik hasonlóvá, „múzeumegyházzá” válik. A Szűzanya viszont az otthon hangulatát hozza az Egyházba, az újdonság Istene által lakott otthonét. Fogadjuk csodálattal Isten anyjának misztériumát, mint Efezus lakosai a zsinat idején. Hozzájuk hasonlóan köszöntsük: „Isten szent anyja!” Engedjük, hogy nézzen bennünket, engedjük, hogy átöleljen bennünket, engedjük, hogy kézen fogjon bennünket!

Engedjük, hogy nézzen bennünket! Főleg a szükség órájában, amikor beszorulunk az élet összegubancolódott csomóiba, joggal tekintünk a Szűzanyára, az anyára. De főleg az a jó, ha engedjük, hogy a Szűzanya nézzen minket. Amikor néz bennünket, ő nem bűnösöket, hanem gyermekeket lát. Szoktuk mondani, hogy a szem a lélek tükre, a „kegyelemmel teljes” szeme Isten szépségét tükrözi, a mennyországot tükrözi ránk. Jézus azt mondta, hogy a szem „a test lámpása” (Mt 6,22): a Szűzanya szeme be tud világítani minden sötétséget, mindenhol újraéleszti a reményt. Hozzánk fordított tekintete azt üzeni nekünk: „Drága gyermekeim, ne féljetek, veletek vagyok, a ti anyátok!”

Ez az anyai tekintet, mely bizalmat önt belénk, segít növekedni a hitben. A hit Istenhez kötődés, mely átfogja az egész személyt, megőrzéséhez pedig rászorulunk Isten anyjára. Az ő anyai tekintete segít, hogy szeretett gyermeknek lássuk magunkat Isten hívő népében, és hogy szeressük egymást, túllépve korlátainkon és irányultságainkon. A Szűzanya begyökereztet bennünket az Egyházba, ahol az egység fontosabb a különbözőségnél, és Mária arra biztat, hogy törődjünk egymással. Mária tekintete emlékeztet, hogy a hit számára lényegi fontosságú a gyengédség, mely gátat vet a langyosságnak. Gyengédség: a gyengédség Egyháza. Gyengédség, egy olyan szó, amelyet sokan ki akarnak törölni a szótárból. Amikor a hitben van hely Isten anyja számára, sosem veszítjük el a középpontot: az Urat, mert Mária sosem önmagára mutat, hanem Jézusra, és a testvérekre, mert Mária anya.

Az Anya tekintete, az anyák tekintete. Rövidlátó az a világ, amely anyai tekintet nélkül néz a jövőbe. Növelni fogja a hasznot, de nem lesz képes gyermekeket látni az emberekben. Lesz nyeresége, de az nem mindenkié lesz. Ugyanabban a házban lakunk, de nem testvérként. Az emberiség családja az anyákon alapul. Az a világ, amelyben az anyai gyengédség merő érzelemhez kapcsolódik, az gazdag lehet dolgokban, de nem lesz gazdag jövőben. Isten anyja, tanítsd meg nekünk tekintetedet, azt, ahogyan te látod az életet, és fordítsd tekintetedet ránk és nyomorúságainkra! Fordítsd felénk irgalmas szemedet!

Engedjük, hogy átöleljen bennünket! A tekintet után nézzük a szívet, amelyről azt mondja a mai evangélium: „Mária őrizte szívében ezeket a dolgokat, és elmélkedett rajtuk” (Lk 2,19). A Szűzanya tehát a szívén viselt mindent, átölelt mindent, kedvező és kedvezőtlen eseményeket egyaránt. Mindent átelmélkedett, vagyis mindent Isten elé vitt. Ez az ő titka. Ugyanígy szívén viseli mindannyiunk életét: át akarja ölelni helyzeteinket és Isten elé akarja vinni azokat.

A mai széttöredezett életben, melyben félő, hogy eltévesztjük az irányt, elengedhetetlen az Anya ölelése. Sok elveszettség és magány van körülöttünk: bár a világban minden összekapcsolódik, a világ mégis egyre szétesettebbnek tűnik. Rá kell bíznunk magunkat az Anyára. Az Írásban ő sok konkrét helyzetet átölel, és jelen van, ahol szükség van: elutazik unokanővéréhez, Erzsébethez, a kánai házaspár segítségére siet, húsvét után bátorítja a tanítványokat az imateremben… Mária gyógyír a magányra és a szétesettségre. Ő a vigasztalás (consolazione) anyja, aki vigasztal (con-sola), vagyis együtt van (con) azzal, aki egyedül (solo/a) van. Ő tudja, hogy a vigasztaláshoz nem elegendőek a szavak, hanem jelenlétre van szükség; és ő anyaként jelen is van. Engedjük meg neki, hogy átölelje életünket! A Salve Regina kezdetű imában „életünk”-nek nevezzük: túlzottnak tűnhet, mert Krisztus az élet (Jn 14,6), de Mária annyira egységben van vele, és annyira közel van hozzánk, hogy nem tehetünk jobbat annál, mint ha kezébe helyezzük életünket, és ha elismerjük őt: „életünk, édességünk, reményünk”.

Engedjük, hogy kézen fogjon bennünket életünk útján! Az anyák kézen fogják gyermekeiket, és szeretettel vezetik őket az életben. De hány gyermek van manapság, akik saját fejük után mennek, eltévesztik az irányt, erősnek hiszik magukat, mégis eltévednek, szabadnak hiszik magukat, de rabszolgává válnak. Hányan vannak, akik megfeledkezve az anyai szeretetről, haragban élnek önmagukkal és közömbösek minden iránt! Hányan vannak, sajnos, akik mindenre és mindenkire mérgesen és gonoszul reagálnak! Ilyen az élet. Rossznak mutatkozni néha egyenesen az erő jelének tűnik, pedig csak gyengeség. Meg kell tanulnunk az anyáktól, hogy a hősiesség az, ha odaadjuk magunkat, az erősség az, ha irgalommal vagyunk másokhoz, a bölcsesség az, ha szelídek vagyunk.

Isten sem mondott le az Anyáról: annál inkább szükségünk van rá nekünk. Maga Jézus adta nekünk, nem akármikor, hanem a kereszt órájában: „Íme, az anyád” (Jn 19,27), mondta a tanítványnak, minden tanítványnak. A Szűzanya nem egy kiegészítő elem: be kell fogadnunk életünkbe! Ő a béke királynéja, aki legyőzi a rosszat és a jó útjain vezet, aki újra egységet teremt a gyermekek között, aki együttérzésre nevel.

Fogj kézen bennünket, Mária! Beléd kapaszkodva a történelem legszűkebb szerpentinjein is végigmegyünk. Vezess kézen fogva bennünket, hogy újra felfedezzük a kötelékeket, amelyek összekötnek bennünket! Gyűjts egybe bennünket köpenyed alá, az igaz szeretet gyengédségébe, ahol újraépül az emberiség családja: „Oltalmad alá futunk, Isten szent anyja.” Mondjuk közösen a Szűzanyának: „Oltalmad alá futunk, Isten szent anyja.”

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír