A Szentatya február 24-én az irgalmasság és a hatalom kapcsolatáról tartotta katekézisét Nabot szőlejének történetéhez kapcsolódva. Az általános kihallgatás keretében mondott beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Folytatjuk a katekéziseket arról, hogy mit tanít a Szentírás az irgalmasságról. Sok helyen szó van hatalmasokról, királyokról, magas pozícióban lévő emberekről, de erőszakosságukról és visszaéléseikről is. A vagyon és a hatalom jó és hasznos lehet a közjó szempontjából, ha az ember a szegények és mindenki szolgálatába állítja őket, ha igazságosan és szeretettel él velük. De amikor – amint gyakran megesik – kiváltságként, önzően és hatalmaskodva él velük valaki, akkor a korrupció és a halál eszközeivé válnak. Ez történik a Nabot szőlejéről szóló történetben, amelyet a Királyok első könyvének huszonegyedik fejezete ír le, és amely ma elmélkedésünk alapjául szolgál.

Ez a szöveg elbeszéli, hogy Izrael királya, Acháb meg akarja venni egy Nabot nevű férfi szőlőskertjét, mert az közel fekszik a királyi palotához. Javaslata jogszerűnek, sőt nagylelkűnek tűnik, Izraelben viszont a földet szinte elidegeníthetetlennek tartották. A Leviták könyve ugyanis így rendelkezik: „Ne adjátok el a földet örökre, mert a föld az enyém, ti pedig csak jövevények és vendégek vagytok nálam” (Lev 25,23). A föld szent, mert az Úr adománya, és mint ilyet meg kell védeni és őrizni, mint Isten áldásának jelét, mely nemzedékről nemzedékre száll, és a méltóság biztosítéka mindenki számára. Így érthetővé válik Nabot visszautasító válasza a királynak: „Az Úr óvjon attól, hogy atyáim örökségét átengedjem neked” (1Kir 21,3).

Acháb királyt erre keserűség tölti el, és megharagszik. Megbántva érzi magát – hiszen ő a király, ő a hatalmas! –, uralkodói tekintélyén csorba esett, és frusztrált, mert birtoklási vágyának nem tettek eleget. Amikor ennyire letörtnek látja felesége, Jezabel, egy pogány királynő, aki terjesztette a bálványistenek tiszteletét, és megölette az Úr prófétáit (vö. 1Kir 18,4) – nem csúnya volt ő, hanem gonosz! –, úgy dönt, hogy közbeavatkozik. A szavak, amelyekkel a királyhoz fordul, igen sokat elárulnak. Hallgassátok csak, milyen gonoszság rejtőzik ebben az asszonyban: „Hát így gyakorlod a királyi uralmat Izrael felett? Kelj föl, egyél, és légy jókedvű! Majd én megszerzem neked a jiszreeli Nabot szőlejét” (1Kir 21,7). A király becsvágyára és hatalmára hivatkozik, amelyet látásmódja szerint Nabot visszautasító magatartása megkérdőjelezett. Ezt a hatalmat ő azonban feltétlennek tartja, melynek következtében az erőskezű király minden vágya parancs. A kiváló Szent Ambrus írt egy kis könyvet erről a történetről. Nabot a címe. Javunkra válik, ha elolvassuk a nagyböjt folyamán. Nagyon szép és nagyon konkrét.

Ezekre a dolgokra emlékezve, Jézus így figyelmeztet minket: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. Köztetek ne így legyen! Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgáltok, s aki első akar lenni, legyen a cselédetek!” (Mt 20,25–27) A szolgálat dimenziójának elvesztésével a hatalom erőszakká, uralkodássá és durvasággá válik. Épp ez történik Nabot szőlejének esetében. Jezabel királynő felelőtlenül úgy dönt, hogy elteszi láb alól Nabotot, és beindítja tervét. A romlott törvényesség álnok látszatát felhasználva a király nevében leveleket küld a város véneinek és előkelőségeinek, hogy állítsanak hamis tanúkat, akik nyilvánosan istenkáromlással vádolják meg Nabotot, amely halált érdemlő bűncselekmény. És így, Nabot halála után, a király birtokba veheti a szőlőt. Ez azonban nem a régmúlthoz tartozó történet, hanem ma zajló történet, azokról a hatalmasokról szól, akik kizsákmányolják a szegényeket, kizsigerelik a népet. Ez a történet az emberkereskedelemről, a rabszolgamunkáról szól, a feketén dolgozó szerencsétlenekről, akik alig kapnak bérezést, csakhogy a hatalmasok vagyona gyarapodjon! Ez a korrupt politikusokról szól, akik egyre csak többet, többet és többet akarnak! Ezért mondtam, hogy hasznunkra válik, ha elolvassuk Szent Ambrusnak a Nabotról írt könyvét, mert ma is időszerű.

Láthatjuk, hova vezet a hatalomgyakorlás az élet tisztelete nélkül, igazságosság és irgalmasság nélkül. Láthatjuk azt is, hova vezet a hataloméhség: mindent birtokolni akaró kapzsisággá válik. Izajás próféta egyik szövege különösen is megvilágító ebben a tekintetben. Ebben az Úr óv a gazdag nagybirtokosok mohóságától, akik egyre több házat és földet akarnak maguknak. Izajás próféta ezt mondja: „Jaj azoknak, akik házat házhoz sorakoztatnak, szántóföldet szántóföldhöz ragasztanak, míg az övék nem lesz minden hely, s nem csak ők lakják az egész országot!” (Iz 5,8) És Izajás próféta nem volt kommunista! Isten viszont nagyobb az emberek gonoszságánál és piszkos játékainál! Irgalmasságában elküldi Illés prófétát, hogy segítse Achábot megtérni. Most lapozzunk, és nézzük, hogyan folytatódik a történet. Isten látja ezt a bűncselekményt, kopogtat Acháb király szívén is, ő pedig szembesül bűnével, megérti, mit tett, megalázkodik, és bocsánatot kér. Milyen jó lenne, ha az embereket ma kizsákmányoló hatalmasok is ugyanezt tennék! Az Úr elfogadja a király megbánását, mindazonáltal, mivel egy ártatlan embert megöltek, az elkövetett bűnnek elengedhetetlen következményei vannak. Az elkövetett rossznak ugyanis megvannak a maga fájdalmas nyomai, és az emberek történelme továbbhordozza annak sebeit.

Ebben az esetben is az irgalmasság mutatkozik követendő útnak. Az irgalmasság be tudja gyógyítani a sebeket, és meg tudja változtatni a történelmet. Nyisd meg szívedet az irgalom előtt! Isten irgalmassága erősebb az emberek bűnénél! Erősebb! Erre példa Acháb esete! Akkor ismerjük fel igazán az irgalom erejét, amikor emlékezünk arra, hogy Isten ártatlan Fia közénk jött, emberré lett, hogy megbocsátásával elpusztítsa a rosszat. Jézus Krisztus az igazi király, ám az ő hatalma egészen eltérő. Az ő trónszéke a kereszt. Ő nem olyan király, aki öl, hanem olyan, aki életet ad. Ő mindenkit megkeres, főleg a leggyengébbeket, és ezzel legyőzi azt a magányt és halálra rendeltséget, amelyhez a bűn vezet. Közelségével és gyengédségével Jézus Krisztus a kegyelem és a megbocsátás terébe viszi a bűnösöket. Ez Isten irgalmassága!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: ANSA

Magyar Kurír