Ferenc pápa a Szent Márta-házban szeptember 9-én bemutatott reggeli szentmise homíliájában az evangélium hirdetéséről beszélt. A Szentatya úgy fogalmazott, az evangelizálás azt jelenti, hogy tanúságot teszünk arról, azért élünk így, mert hiszünk Jézus Krisztusban.

„Jaj, nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. Mi tehát a jutalmam? Az, hogy mint az evangélium hirdetője, ingyen nyújtsam az evangéliumot, és ne éljek az evangéliumban gyökerező jogommal. Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem, hogy minél több embert megnyerjek. (…) Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvösségre vezessek. Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne. Nem tudjátok-e, hogy a pályán a versenyzők mindnyájan futnak ugyan, de a díjat csak egyikük nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! A versenyzők valamennyien fegyelmezik magukat minden tekintetben; pedig ők csak hervadó koszorút akarnak elnyerni, mi ellenben a hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, hogy célba jussak. Nem a levegőt csapkodom, hanem megfékezem és fegyelmezem testemet, nehogy elveszítsem jutalmamat, miközben másoknak az evangéliumot hirdetem.” (1Kor 9,16–19.22b–27)

Ferenc pápát az Korintusiaknak írt első levélből az az intelem érintette meg, hogy az evangélium hirdetésével nem dicsekedhetünk, péntek reggeli homíliájában ebből a felszólításból indult ki. „Aki mégis ezzel dicsekszik, az leszűkíti az evangélium hirdetését egy szerepre: »Megyek evangéliumot hirdetni, és már elvittem oly sok egyházba«. Ez dicsekvés. Prozelitizmust művelni szintén dicsekvés. A keresztény számára kötelesség, szükséglet, hogy megossza Krisztus örömhírét, de a saját szívéből kiindulva” – hangoztatta a Szentatya.

„De mi legyen az evangelizálásunk stílusa?” – kérdezte a pápa. „Hogyan lehetek biztos abban, hogy nem csak sétafikálok az evangéliummal, hogy ne térítsek át másokat erővel és hogy ne egy szerep legyen a szolgálat? Pál szavai igazítanak el: »Mindenkinek mindene lettem«. Ez pedig azt jelenti, el kell mennünk, és osztozunk kell mások életében. Kísérnünk kell őket az útjukon, a hit útján, hogy növekedjenek a hitben való előrehaladásban”.

„Ehhez bele kell helyezkednünk a másik helyzetébe – folytatta a pápa. – Ha beteg, elmegyek hozzá, de nem telepszem rá érvekkel. Mellette vagyok, elérhető vagyok, segítek. Az irgalmasság konkrét cselekedetével evangelizálunk. Aki »mindenkinek mindene lesz«, aki így tesz tanúságot, viszi el a másik emberhez Isten szavát.” Ferenc pápa felidézte a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó egyik eseményét, amikor fiatalokkal ebédelt együtt, és egyikük azt kérdezte tőle, hogy mit kellene mondania az ő kedves nem hívő barátjának. „Erre én azt válaszoltam – idézte fel a pápa –: »Jó kérdés!« Mindnyájan ismerünk egyháztól eltávolodott embereket. Mit is tudunk nekik mondani? Azt feleltem: »Az az utolsó lépés, hogy mondasz valamit. Előbb kezdj el valamit csinálni, amit a másik lát, és várd ki, amíg rákérdez. Majd akkor beszélj!« Evangelizálni azt jelenti, hogy tanúságot teszünk: »Én így élek, mert hiszek Jézus Krisztusban.« Fölkeltem benned a kíváncsiságot: »Miért teszed?« »Mert hiszek Jézus Krisztusban, és ezzel már hirdetem Jézust, de nem csak szavakkal – természetesen szavakkal is kell hirdetnem –, hanem az élettel.« Mindezt ellenszolgáltatás nélkül tesszük, mert ajándékba kaptuk az evangéliumot – figyelmeztetett a Szentatya. – A kegyelmet, az üdvösséget nem adják, se nem veszik. Ajándék. És mi is így adjuk tovább.”

Végül Ferenc pápa megemlékezett a nap szentjéről, „Claver Szent Péterről, a rabszolgák apostoláról. Misszionárius volt, aki elment az evangéliumot hirdetni. Úgy vélte, hogy a prédikálás lesz majd a feladata. Az Úr azonban azt kérte tőle, hogy álljon kora kitaszítottjai mellé, a rabszolgák, a feketék mellé, ott ahová megérkeznek Afrikából, hogy aztán eladják őket. Ez az ember nem sétafikált, mondván, »Evangelizálok«. Nem szűkítette le az evangélium hirdetését egy szerepre, és nem térített senkit sem. Ellenben hirdette Krisztust a gesztusaival, amikor a rabszolgákhoz beszélt, amikor velük élt, éppen úgy, ahogy ők éltek. Sokan vannak ma is az egyházban, akik hozzá hasonlóan cselekszenek, akik megtagadják önmagukat, csak hogy Jézus Krisztust hirdethessék. Mindannyiunknak kötelessége az evangelizálás – fordult a pápa a Szent Márta-ház kápolnájában jelen lévőkhöz –, ami nem azt jelenti, hogy bekopogok a szomszédhoz azzal, hogy „Krisztus föltámadt”! Meg kell élnünk a hitet, szelíden beszélni róla, szeretettel, anélkül hogy meggyőzni akarnánk másokat. Ellenszolgáltatás várása nélkül adni azt, amit Isten ajándékba adott nekünk, ez az evangelizálás” – zárta homíliáját Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír