Február 12-én Kuba fővárosában, Havannában találkozott Ferenc pápa és Kirill moszkvai pátriárka, az orosz ortodox egyház feje. Ez az egyháztörténetben az első alkalom, hogy a pápa és a moszkvai pátriárka találkozott egymással.

A kétórás, zárt ajtók mögött zajló megbeszélést a havannai José Martí Nemzetközi Repülőtéren tartották, a végén a felek közös nyilatkozatot írtak alá.

Az ünnepélyes aláírás után megölelték egymást, majd röviden beszámoltak tanácskozásuk eredményeiről. Ferenc pápa örömmel állapította meg, hogy megismerhették egymás álláspontját, és félszavakból is értették egymást. Számos kezdeményezést vitattak meg, amelyeket idővel meg lehet valósítani. Egyben köszönetet mondott a kubai népnek. Kirill pátriárka szerint a beszélgetés során bizonyossá vált, hogy a két egyház képes együttműködni a kereszténység védelmében, a háború elkerüléséért és azért, hogy az emberi életet megbecsüljék az egész világon.

Ferenc pápa a moszkvai pátriárkával folytatott beszélgetés végén köszönetet mondott Kubának, a kubai népnek és elnöküknek. Megbecsüléssel szólt arról, milyen szívélyesen, készségesen fogadták. Ha ez így megy tovább – mondta –, akkor a jövőben Kuba az egység fővárosa lesz. 

Ferenc pápa és Kirill pátriárka kubai találkozójuk után egy 30 pontból álló közös nyilatkozatot írtak alá, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében közreadunk.  

Ferenc pápának és Kirill pátriárkának,
Moszkva és egész Oroszország pátriárkájának
közös nyilatkozata

„Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete
és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal” (2Kor 13,13).

1. Az Atyaisten akaratából, akitől minden adomány származik, Urunk, Jézus Krisztus nevében és a vigasztaló Szentlélek segítségével mi, Ferenc pápa és Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája, ma találkoztunk Havannában. Hálát adunk a Szentháromságban dicsőített Istennek ezért a történelemben első alkalommal létrejött találkozóért.

Örömmel találtunk újra egymásra, mint testvérek a keresztény hitben, akik azért találkoznak egymással, hogy „élőszóban beszéljenek” (2Jn 12), szívtől szívig, és megvitassák az egyházak közötti kapcsolatokat, híveik lényegi problémáit és az emberiség fejlődésének távlatait.

2. Találkozónkra Kubában került sor, Észak és Dél, Kelet és Nyugat keresztezési pontján. Erről a szigetről, az „Újvilág” reményeinek és a 20. századi történelem drámai eseményeinek szimbolikus helyéről szólunk Latin-Amerika és a többi földrész összes népéhez.

Örülünk annak, hogy a keresztény hit itt dinamikusan növekszik. Latin-Amerika hatalmas vallási potenciálja, a sok millió ember személyes tapasztalatában megmutatkozó, sok évszázados keresztény hagyomány biztosítéka annak, hogy ez a térség nagy jövő előtt áll.

3. Amikor a „Régi világ” egykori veszekedéseitől távol találkozunk, különös erővel érezzük a katolikusok és ortodoxok közötti közös munka szükségét, akiknek az a feladatunk, kedvesen és tisztelettel számot adjunk a világnak a bennünk élő reményről (vö. 1Pét 3,15).

4. Hálát adunk Istennek azokért az adományokért, amelyeket egyszülött Fiának világra jövetele által kaptunk. Osztozunk a kereszténység első évezredének közös lelki örökségén. E közös hagyomány tanúja Isten szentséges anyja, Szűz Mária, valamint a szentek, akiket tisztelünk. Köztük számtalan vértanú van, akik tanúságot tettek Krisztushoz való hűségükről, és „keresztények magvetésévé” váltak.

5. Az első tíz évszázad közös hagyománya ellenére, a katolikusok és az ortodoxok idestova ezer év óta nélkülözik az eucharisztiában való közösséget. Megosztottak vagyunk, mégpedig olyan sebek miatt, amelyeket a távoli vagy közelmúlt konfliktusai, a háromszemélyű – Atya, Fiú és Szentlélek – egy Istenben való hitünk megértésében és kifejtésében mutatkozó, őseinktől örökölt eltérések okoztak. Fájlaljuk az egység elvesztését, ami az emberi gyengeség és a bűn következményeként a Megváltó Krisztus főpapi imája ellenére bekövetkezett: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám, bennem vagy, s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk” (Jn 17,21).

6. Bár tudjuk, hogy sok akadály létezik még, kívánjuk, hogy találkozónk hozzájárulhasson ennek az Isten által akart egységnek a helyreállításához, amelyért Krisztus imádkozott. Kívánjuk, hogy találkozónk indítsa a világon élő összes keresztényeket arra, hogy megújult buzgalommal imádkozzanak az Úrhoz tanítványai teljes egységéért. Kívánjuk, hogy világunkban, mely nemcsak szavakat, de konkrét tetteket vár tőlünk, e találkozó a remény jele lehessen minden jóakaratú ember számára!

7. Azon elhatározásunkat követve, hogy mindent megteszünk, ami szükséges az örökölt történelmi eltéréseken való felülemelkedéshez, egyesíteni akarjuk erőinket, hogy tanúságot tegyünk Krisztus evangéliumáról, az első évezred egyházának közös örökségéről, és közösen válaszoljunk a mai világ kihívásaira. Az ortodoxoknak és katolikusoknak meg kell tanulniuk egybehangzó tanúságot tenni az igazságról azokon a helyeken, ahol lehetséges és szükséges. Az emberi civilizáció korszakos változással járó időszakba lépett. Keresztény lelkiismeretünk és lelkipásztori felelősségünk nem hatalmaz fel minket arra, hogy tétlenek maradjunk a közös választ igénylő kihívásokkal szemben.


8. Tekintetünket először a világ azon térségei felé fordítjuk, ahol a keresztények üldöztetést szenvednek. Sok közel-keleti és észak-afrikai országban Krisztusban hívő testvéreinket és nővéreinket családostul kiirtják, általuk lakott egész falvakat és városokat kiirtanak. Templomaikat barbár módon lerombolják és kirabolják, a szent tárgyakat megszentségtelenítik, szobraikat ledöntik. Fájdalommal tapasztaljuk, hogy Szíriában, Irakban és más közel-keleti országokban a keresztények tömegével hagyják ott földjüket, ahonnan hitünk elterjedni kezdett, és ahol ők az apostolok kora óta együtt éltek más vallási közösségekkel.

9. Kérjük a nemzetközi közösséget, hogy sürgősen cselekedjen annak érdekében, hogy megelőzze további keresztények elűzését a Közel-Keletről. Amikor felemeljük hangunkat az üldözött keresztények védelmében, szeretnénk kifejezni együttérzésünket a más vallási hagyományt követő hívek szenvedéseivel, akik maguk is polgárháború, káosz és terrorista erőszak áldozataivá váltak.

10. Szíriában és Irakban az erőszaknak már sok ezer áldozata van, milliók maradtak fedél és élelem nélkül. Buzdítjuk a nemzetközi közösséget az összefogásra, hogy vessenek véget az erőszaknak és a terrorizmusnak, és hogy hozzájáruljanak a párbeszéd által a polgári élet békéjének gyors helyreállításához. Lényegi fontosságú, hogy nagyarányú humanitárius segítséget nyújtsanak a meggyötört népeknek és annak a rengeteg embernek, akik a szomszédos országokba menekültek.

Kérjük mindazokat, akik befolyással lehetnek az elrabolt emberek sorsára, köztük Aleppo metropolitáinak, Pálnak [Yazigi] és Yohanna Ibrahimnak sorsára, akiket 2013 áprilisában raboltak el, hogy minden szükségeset tegyenek meg gyors szabadulásukért.


11. Imáinkban Krisztushoz, a világ megváltójához fordulunk a béke helyreállítása érdekében a Közel-Keleten, mely az „igazságosság gyümölcse” (vö. Iz 32,17), hogy megerősödjön a testvéri együttélés a különböző népcsoportok, az ott jelenlévő egyházak és vallások között, hogy a menekültek visszatérjenek otthonaikba, a sebesültek meggyógyuljanak és az ártatlan áldozatok lelke békében nyugodjon.

Nyomatékos felhívással fordulunk a konfliktusokban érintett minden félhez, hogy jó szándékot mutatva üljenek tárgyalóasztalhoz. Ugyanakkor a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie, hogy véget vessen a terrorizmusnak közös és koordinált összefogással. Felhívjuk a figyelmét az összes országnak, amelyek részt vesznek a terrorizmus elleni harcban, hogy felelősen és körültekintően járjanak el. Biztatjuk az összes keresztényt és az istenhívőket, hogy buzgón imádkozzanak a világ gondviselő Teremtőjéhez, hogy védje meg teremtését a pusztítástól és ne engedje egy új világháború kitörését. Hogy a béke tartós és megbízható legyen, külön erőfeszítésre van szükség annak érdekében, hogy felfedezzük a bennünket összekötő közös értékeket, melyek a mi Urunk, Jézus Krisztus evangéliumán alapszanak.

12. Meghajlunk azok vértanúsága előtt, akik – életük árán – tanúságot tettek az evangélium igazságáról, inkább a halált választották, mintsem hogy megtagadják Krisztust. Hisszük, hogy korunk e vértanúi, akik különféle egyházakhoz tartoznak, de akiket összeköt a közös szenvedés, a keresztények egységének zálogát jelentik. Hozzátok, akik szenvedtek Krisztushoz, hozzátok szól az apostol szava: „Szeretteim, […] amilyen mértékben részetek van Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy dicsősége megnyilvánulása napján is ujjongva örülhessetek” (1Pét 4,12–13).

13. Ebben a nyugtalanító korban a vallásközi párbeszéd nélkülözhetetlen. A vallási igazságok felfogásában mutatkozó eltéréseknek nem szabad meggátolniuk a különböző vallású embereket abban, hogy békében és egyetértésben éljenek. A mostani körülmények között a vallási vezetőknek fontos feladata, hogy híveiket a más vallási hagyományokhoz tartozók meggyőződéseinek tiszteletére neveljék. Teljes mértékben elfogadhatatlanok azok a kísérletek, amelyek bűncselekményeket vallási jelszavakkal akarnak igazolni. Isten nevében semmilyen bűntettet sem szabad elkövetni, „mert Isten nem a zűrzavar, hanem a béke Istene” (1Kor 14,33).


14. Amikor kijelentjük a vallásszabadság nagy értékét, hálát adunk Istennek, hogy korábban nem látott mértékben megújul most a keresztény hit Oroszországban és Kelet-Európa sok országában, ahol ateista rezsim uralkodott évtizedeken át. Mára a harcos ateizmus láncait összetörték, és a keresztények sok helyütt szabadon megvallhatják hitüket. Negyed évszázad alatt több tízezer új templomot építettek, több száz monostort és teológiai főiskolát nyitottak. A keresztény közösségek jelentős jótékonysági és szociális tevékenységet folytatnak, sokféle módon segítik a rászorulókat. Ortodoxok és katolikusok gyakran vállvetve dolgoznak. Az evangélium értékeiről tanúságot téve annak bizonyságát nyújtják, hogy az emberi együttélésnek közös spirituális alapjai vannak.

15. Ugyanakkor sok ország helyzete aggaszt minket, olyanoké, ahol a keresztények egyre gyakrabban a vallásszabadság korlátozásába ütköznek, azon jogukéba, hogy megvallják saját meggyőződéseiket és azok szerint élhessenek. Külön is megállapítjuk, hogy némely országnak a szekularizált, Istenre és az ő igazságára való minden hivatkozást kerülő társadalommá válása súlyos fenyegetést jelent a vallásszabadságra. Nyugtalanság forrása számunka a keresztények jogainak mostani korlátozása, ha nem egyenesen a keresztények hátrányos megkülönböztetése, amikor bizonyos politikai erők, sok esetben igen agresszív szekularizmus ideológiájától vezérelve, igyekeznek kiszorítani őket a közéletből.

16. Az európai integrációs folyamatot, melyet századokig tartó véres konfliktusok után kezdtek el, sokan reménykedve, a béke és biztonság biztosítékaként fogadták. Mégis óvatosságra intünk egy olyasfajta integrációval szemben, amely nem tiszteli a vallási identitásokat. Bár nyitottak maradunk arra, hogy más vallások is gazdagíthatják társadalmunkat, meg vagyunk győződve arról, hogy Európának hűnek kell maradnia keresztény gyökereihez. Kérjük a kelet- és nyugat-európai keresztényeket, hogy fogjanak össze s együtt tegyenek tanúságot Krisztusról és az evangéliumról oly módon, hogy Európa megőrizze a kétezer évig keresztény hagyomány által formált lelkét.

17. Tekintetünkkel azok felé fordulunk, akik nagy nehézségekkel küzdenek, sokat nélkülöznek, szegénységben élnek, miközben az emberiség anyagi javai egyre gyarapodnak. Nem maradhatunk közömbösek a sok millió elvándorló és menekült sorsával szemben, akik a gazdag országok kapuján kopogtatnak. A féktelen fogyasztás fokozatosan kimeríti bolygónk erőforrásait. A földi javak elosztásában mutatkozó növekvő egyenlőtlenség növeli az igazságtalanság érzését a nemzetközi kapcsolatok kialakult rendszerével szemben.


18. A keresztény egyházaknak védelmezniük kell az igazságosság követelményeit, a tiszteletet a népek hagyományai iránt és a hiteles szolidaritást mindazokkal, akik szenvednek. Nekünk, keresztényeknek nem szabad elfelejtenünk, hogy „Isten azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ szemében gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak, hogy egy ember se dicsekedhessen Isten előtt” (1Kor 1,27–29).

19. A család az emberi élet és a társadalom természetes középpontja. Aggódva látjuk, hogy a család válságban van sok oroszágban. Az ortodoxoknak és katolikusoknak ugyanaz a felfogásuk a családról, tanúságot kell tenniük arról, hogy a család az életszentség útja, ami megmutatkozik a házasok egymás iránti hűségében, a nyitottságukban a gyermekvállalásra és a gyermekek felnevelésére, továbbá a nemzedékek közötti szolidaritásban és a leggyengébbek iránti tiszteletben.

20. A család a házasságon, egy férfi és egy nő szabad és hűséges szeretetcselekedetén alapszik. A szeretet az, ami megpecsételi egyesülésüket, és megtanítja nekik, hogy ajándékként fogadják el egymást. A házasság a szeretet és a hűség iskolája. Szomorúan látjuk, hogy más együttélési formákat immár egy szintre helyeztek ezzel az egyesüléssel, az apaságnak és az anyaságnak mint a férfi és a nő bibliai hagyomány által megszentelt sajátos hivatásának a fogalmát pedig száműzik a köztudatból.

21. Mindenkit kérünk az élethez való elidegeníthetetlen jog tiszteletben tartására. Gyermekek millióit fosztják meg már annak lehetőségétől is, hogy világra szülessenek. A meg nem született gyermekek vérének hangja Istenhez kiált (vö. Ter 4,10).

Az úgynevezett eutanázia terjedése pedig odavezet, hogy sok idős és beteg ember túl nagy tehernek érzi magát családjuk és általánosságban a társadalom számára.

Aggaszt minket a mesterséges megtermékenyítés technikáinak fejlődése is, mert az emberi élet manipulálása támadás az Isten képére teremtett ember létezésének alapjai ellen. Kötelességünknek tartjuk, hogy emlékeztessünk a keresztény erkölcsi alapelvek megváltoztathatatlanságára, ezeknek az alapja ugyanis az életre hívott ember méltóságának a tisztelete, a Teremtő terve szerint.

22. Ma szeretnénk külön a keresztény fiatalokhoz is szólni. Nektek, fiataloknak, az a feladatotok, hogy ne rejtsétek tehetségeiteket a földbe (vö. Mt 25,25), hanem az Isten által nektek adott összes képességeteket használjátok fel arra, hogy tanúságot tegyetek Krisztus igazságáról a világban, hogy életetekben megvalósítsátok az Isten és a felebarát iránti szeretet evangéliumi parancsát. Ne féljetek szembeúszni az árral, ne féljetek Isten igazságát védelmezni, amelyhez a mai szekuláris normák már messze nem alkalmazkodnak.

23. Isten valamennyiteket szeret, és mindnyájatoktól azt várja, hogy tanítványai és apostolai legyetek. Legyetek a világ világossága, hogy akik körül vesznek titeket, látva jótetteiteket, dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van (vö. Mt 5,14.16). A keresztény hitben neveljétek gyermekeiteket, adjátok tovább nekik a hit igazgyöngyét (vö. Mt 13,46), amelyet szüleitektől és őseitektől kaptatok. Emlékezzetek arra, hogy „nagy volt a váltságdíjatok” (1Kor 6,20), mégpedig az istenember Jézus Krisztus kereszthalála.


24. Az ortodoxokat és katolikusokat nemcsak az első évezred egyházának közös hagyománya köti össze, hanem az a küldetés is, hogy Krisztus evangéliumát hirdessék a mai világban. E küldetés megköveteli a keresztény közösségek tagjai közötti kölcsönös tiszteletet, és kizárja a prozelitizmus [áttérítés] mindenféle formáját.

Nem vetélytársak, hanem testvérek vagyunk, és ennek a fogalomnak kell vezetnie minden egymás felé és a külső világ felé irányuló cselekedetünket. Buzdítjuk a katolikusokat és ortodoxokat minden országban, hogy sajátítsák el az együttélést békében és szeretetben, és „kölcsönös egyetértés” legyen köztük (Róm 15,5). Elfogadhatatlan tehát, ha valaki tisztességtelen eszközöket használva igyekszik rávenni a híveket arra, hogy egyik egyházból átlépjenek a másikba, hiszen ezáltal tagadja vallásszabadságukat vagy hagyományaikat. Pál apostol előírását kell valóra váltanunk: „Becsületbeli dolognak tartottam, hogy ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol Krisztus nevét már ismerték, nehogy mások rakta alapra építsek” (Róm 15,20).

25. Reméljük, hogy találkozásunk segítheti a kiengesztelődést ott is, ahol feszültségek uralkodnak a görögkatolikusok és az ortodoxok között. Ma már világos, hogy az „uniatizmus” múltban alkalmazott módszerét, melynek lényege egy közösségnek egy másikba való beolvasztása, elszakítva saját egyházától, már nem lehet az egység helyreállítására alkalmazni. Mindenesetre az ilyesféle történelmi körülmények között megjelent egyházi közösségeknek joguk van a létezéshez, illetve joguk van felhasználni minden szükséges eszközt, hogy híveik lelki igényeit kielégítsék, törekedve ugyanakkor arra, hogy szomszédaikkal békében éljenek. Az ortodoxoknak és görögkatolikusoknak szükségük van a kiengesztelődésre, valamint arra, hogy megtalálják az együttélés kölcsönösen elfogadható formáit.

26. Fájdalommal látjuk az Ukrajnában zajló összetűzést, amely már sok áldozattal járt, a békés lakosságnak megszámlálhatatlan sérülést okozott, a társadalmat pedig súlyos gazdasági és humanitárius válságba sodorta. A konfliktusban érdekelt feleket körültekintésre, társadalmi szolidaritásra és békét szolgáló cselekvésre hívjuk. Az Ukrajnában működő egyházainkat pedig arra kérjük, hogy dolgozzanak a társadalmi egyetértés elérésén, tartózkodjanak az összecsapásokban való részvételtől, és ne járuljanak hozzá a konfliktus további terjedéséhez.

27. Kívánjuk, hogy az ortodox hívek közötti szakadás megoldását el tudják érni Ukrajnában a meglévő egyházjogi előírások alapján, hogy valamennyi ortodox keresztény Ukrajnában békében és egyetértésben éljen, és az ország katolikus közösségei hozzájáruljanak ehhez oly módon, hogy keresztény testvéri kapcsolatunk egyre jobban megmutatkozzon.

28. A mai világban, mely sokszínű, a közös sors miatt mégis egységes, a katolikusoknak és ortodoxoknak testvériesen együtt kell működniük az üdvösség örömhírének hirdetésében, tanúságot kell tenniük közösen az emberi személy erkölcsi méltóságáról és valódi szabadságáról, „hogy a világ higgyen” (Jn 17,21). Ez a világ, melyből fokozatosan eltűnnek az emberi létezés spirituális tartóoszlopai, erős keresztény tanúságtételt vár tőlünk az egyéni és társadalmi élet minden területén. Az emberiség jövője nagymértékben azon képességünktől függ, hogy mennyire tudunk közösen tanúságot tenni az igazság Lelkéről ezekben a nehéz időkben.


29. Ebben az Isten igazságáról és az üdvözítő örömhírről való merész tanúságételben segítsen minket az istenember Jézus Krisztus, Urunk és Üdvözítőnk, aki megerősít minket csalhatatlan ígéretével: „Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát” (Lk 12,32).

„Krisztus az öröm és remény forrása. A belé vetett hit átalakítja és jelentéssel tölti meg az emberi életet. Erről meg lehetett győzni – tapasztalatukon keresztül – mindazokat, akikre alkalmazni lehet Péter apostol szavait: „Ti, akik egykor »nem nép« voltatok, most Isten népe vagytok; ti, akik számára azelőtt nem volt irgalom, most irgalmat nyertetek” (1Pét 2,10).

30. A találkozásunk során kifejezett kölcsönös megértés ajándéka iránti hálával telten és reménnyel Isten szentséges anyjára nézünk, és ennek az ősi imának szavaival kérjük: „Oltalmad alá futunk, Isten szent szülője!” Közbenjárásával a Boldogságos Szűz Mária bátorítsa a testvériségre az őt tisztelőket, hogy ismét egyek legyenek az Isten által meghatározott időben, békében és egyetértésben, Isten egyetlen népében, a legszentebb és oszthatatlan Háromság dicsőségére!

Ferenc                                                                                                                       Kirill
Róma püspöke                                      Moszkva és egész Oroszország pátriárkája
a Katolikus Egyház pápája

2016. február 12. Havanna (Kuba)
[A szöveg eredeti nyelve az olasz és az orosz.]

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír