A húsvétvasárnapi szentmisén a szentatya rögtönzött szentbeszédet mondott, melyben a szenvedés értelmetlenségéről elmélkedett. A húsvét lényege az, hogy Jézus, a félredobott kő, az Atya feltámasztó tette által az élet forrásává válik.

A szentatya homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

Ma az Egyház azt ismétli, énekli, kiáltja: „Jézus feltámadt!” Hogyan lehetséges ez? Péter, János, az asszonyok a sírhoz mentek, és az üres volt, ő nem volt ott. A szomorúságtól, a vereség szomorúságától bezárt szívvel mentek: a mestert, az ő mesterüket, akit annyira szerettek, kivégezték, és ő meghalt. A halálból pedig nincs visszatérés. Ez a vereség, ez a vereség útja, a sírhoz vezető út. De az angyal azt mondja nekik: „Nincs itt, feltámadt!” Ez az első híradás. „Feltámadt.” Teljesen összezavarodnak, a szívük zárva, jelenések történnek. A tanítványok azonban egész napra bezárkóznak az imaterembe, mert félnek, hogy ugyanaz történik velük, ami Jézussal történt.

Az Egyház nem szűnik meg azt mondani vereségeinknek, bezárt és félelemmel telt szívünknek: „Figyelj, az Úr feltámadt!” De ha az Úr feltámadt, hogyan történhetnek ilyesmik? Hogyan történhet ennyi szerencsétlenség, hogyan lehetségesek a betegségek, miért van embercsempészet, emberkereskedelem, miért vannak háborúk, pusztítások, csonkítások, miért van bosszú és gyűlölet? Hol van hát az Úr?

Tegnap telefonáltam egy súlyos betegségben szenvedő fiatalembernek. Művelt fiatal, mérnök. Beszélgettünk, és hogy egy kis indítást adjanak neki a hitre, azt mondtam neki: „Nincsenek magyarázatok arra, ami veled történik. Nézz a kereszten függő Jézusra. Isten ezt tette [értünk] az ő Fiával, nincs más magyarázat.” Ő pedig azt válaszolta: „Igen, de előtte megkérdezte a Fiát, és a Fia igent mondott. Tőlem viszont nem kérdezte meg, hogy akarom-e ezt: Elégedett vagy azzal, ami a világban történik? Kész vagy-e arra, hogy hordd ezt a keresztet?” A kereszt folytatódik, a Jézusban való hit alábbhagy.

Ma az Egyház újból azt mondja: „Figyelj, Jézus feltámadt!” Ez nem képzelgés, Krisztus feltámadása nem virágözönben tartott ünneplés: ami itt körülöttünk van [a gyönyörűen feldíszített térre mutat], szép, de nem ez a lényeg, ennél többről van szó: a félredobott kő misztériuma, a félredobott kőről van szó, amely létezésünk alapjává válik. Ezt jelenti az, hogy Krisztus feltámadt. A kidobás mai kultúrájában – ahol az, amire már nincs szükség, a „használd és dobd el” sorsára kerül, ahol azt, ami felesleges, kidobják – azt a követ, Jézust, félredobták, és ő az élet forrásává vált. Nekünk, földön fekvő kövecskéknek – ezen a fájdalmakkal, tragédiákkal teli földön – a feltámadt Krisztusba vetett hittel, van jelentésünk, a mi életünknek is van értelme a sokféle sorscsapás közepette. Épp ezért messzebbre tudunk nézni, és azt mondhatjuk: „Nézd, nincs fal; de van horizont, van élet, van öröm, a keresztben ott rejtőzik ez a kettősség. Tekints előre, ne zárkózz be! Te, kicsiny kavics, jelentést hordozol az életben, amellett a kőszikla melletti kis kavics vagy, amelyet a bűn gonoszsága félredobott!”

Mit mond az Egyház, látva ezt a sok tragédiát? Egyedül ezt. A kidobott kő nem lesz valójában kidobott. A kavicsok, akik hisznek, és hozzátapadnak ehhez a kőhöz, nem lesznek kidobva, van értelmük! És az Egyház ezzel az érzéssel ismétli meg szívének mélyéből: „Krisztus feltámadt!” Gondoljunk egy kicsit, mindannyian gondoljunk a mindennapi nehézségekre, a betegségekre, amelyekben magunknak volt részünk, vagy amelyekben valamelyik rokonunk szenved, gondoljunk a háborúkra, az emberi tragédiákra, és egyszerűen, alázatos szóval, virágdíszítés nélkül, egymagunkban, Isten színe előtt, önmagunk előtt mondjuk ki: „Nem tudom, mi ezeknek [a bajoknak] az oka, de biztos vagyok abban, hogy Krisztus feltámadt, és én erre fogadtam!”

Testvéreim, ezt akartam mondani nektek. Úgy menjetek ma haza, hogy ismételgetitek ezt szívetekben: „Krisztus feltámadt!”

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va 

Magyar Kurír