Augusztus 7-én, vasárnap Ferenc pápa arról elmélkedett a déli Mária-imádság előtt, hogy virrasztva, másokat szolgálva kell élnünk, nem szabad a mulandó javakhoz ragaszkodnunk. Utána pedig a szíriai háború kapcsán békekötésre szólított fel.

Beszédét teljes egészében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangéliumi szakaszban (Lk 12,32–48) Jézus arról beszél tanítványainak, hogy milyen magatartással kell készülniük a vele való végső találkozásra. Elmagyarázza, hogy a várakozásnak erre a találkozásra jótettekben gazdag életre kell késztetnie. Többek között azt mondja: „Adjátok el vagyonotokat, és osszátok ki alamizsnaképpen! Szerezzetek magatoknak szét nem feslő erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, s a moly sem teszi tönkre!” (Lk 12,33).

Felhívás ez arra, hogy nagyra tartsuk az alamizsnaadást mint az irgalmasság cselekedetét, hogy bizalmunkat ne mulandó javakba vessük, hogy a dolgokat ne hozzájuk tapadva és önzően használjuk, hanem Isten logikája szerint, a másokra figyelés logikája szerint, a szeretet logikája szerint. Oly nagyon hozzátapadhatunk a pénzhez, birtokolhatunk rengeteg mindent, de életünk végén nem vihetjük őket magunkkal! Ne felejtsétek el, hogy „a szemfedőnek nincsenek zsebei”.

Jézus tanítása három rövid példabeszéddel folytatódik a virrasztás témájáról. Ez fontos: a virrasztás, figyelmesnek lenni, virrasztani az életben. Az első példabeszéd azokról a szolgákról szól, akik éjszaka uruk visszatérését várják. „Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megérkezik, virrasztva talál” (Lk 12,37): boldogság tölti el azt, aki hittel várakozik az Úrra, aki készen áll, és másokat szolgál. Az Úr mindennap jelenvalóvá teszi magát, kopogtat szívünk ajtaján. Boldog lesz, aki kinyitja előtte az ajtót, mert nagy jutalomban részesül: maga az Úr válik ugyanis szolgáinak szolgájává – micsoda szép jutalom! –, országának nagy menyegzőjén ő maga fog felszolgálni. Ezzel az éjszakában játszódó példabeszéddel az életet tevékeny várakozásban töltött virrasztásként mutatja be, mely megelőzi az örökkévalóság ragyogó napját. Hogy oda jussunk, késznek kell lennünk, ébernek és másokat szolgálva, azzal a vigasztaló távlattal, hogy a „túlvilágon” nem mi fogjuk majd szolgálni Istent, hanem ő maga fogad majd minket asztalához. Gondoljatok csak arra, hogy ez már megtörténik, valahányszor találkozunk az Úrral az imádságban, vagy a szegények szolgálatában, de legfőképp a szentmisében, ahol lakomát készít számunkra, hogy szavával és testével tápláljon minket.

A második példázat a váratlanul érkező tolvaj képét használja. Itt is virrasztásra van szükség, Jézus ugyanis így buzdít: „Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amikor nem is gondoljátok!” (Lk 12,40). Tanítvány az, aki várakozik az Úrra és az ő országára. Az evangélium ezt a perspektívát világítja meg a harmadik példázattal: a ház gondnoka a házigazda elutazása után. Az első jelenetben a gondnok hűségesen ellátja feladatait, és jutalomban részesül. A második jelenetben a gondnok visszaél hatalmával, veri a szolgákat, amiért a váratlanul visszatérő házigazda megbünteti. Ez a jelenet olyan helyzetet mutat be, amely napjainkban is gyakori: mennyi mindennapos jogtalanság, erőszak és gonoszság fakad abból a hiedelemből, hogy mások életének gazdáiként viselkedhetünk! Egyetlen egy gazdánk van, aki nem szereti magát „gazdának” hívatni, hanem „Atyának”. Mi valamennyien szolgák, bűnösök és gyermekek vagyunk: ő pedig az egyetlen Atya.

Jézus ma arra emlékeztet minket, hogy az örök boldogság várása nem mentesít minket az alól a kötelezettségünk alól, hogy igazságosabbá és lakhatóbbá tegyük a világot. Sőt éppen ez a reményünk – hogy miénk lesz az ország az örökkévalóságban – ösztönöz minket arra, hogy igyekezzünk jobbá tenni a földi életkörülményeket, főleg leggyengébb testvéreink számára.

Szűz Mária segítsen minket, hogy ne olyan emberek és közösségek legyünk, akik belefeledkeznek a jelenbe, vagy, ami rosszabb, a múltat siratják, hanem akik Isten jövője felé feszülnek, a vele való találkozás felé, aki a mi életünk és reménységünk.

A szentatya szavai az úrangyala után:

Kedves testvéreim! Szíriából sajnos továbbra is a háború civil áldozatairól érkeznek hírek, főleg Aleppóból. Elfogadhatatlan, hogy sok védtelen embernek – köztük sok kisgyermeknek – kell megfizetnie a konfliktus árát, a szív bezárásának árát, annak árát, hogy a hatalmasokban nincs meg az akarat a békekötésre. Imádsággal és szolidaritással közel vagyunk szíriai testvéreinkhez és nővéreinkhez, és Szűz Mária anyai oltalmába ajánljuk őket. Imádkozzunk mindannyian egy kicsit csendben, utána pedig mondjuk el az üdvözlégyet.

Köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak és különféle országokból érkezett zarándokok! Sok zászló is látszik!

Ma gyerekek és fiatalok sok csoportja van jelen. Nagy szeretettel köszöntelek titeket! Külön is a veronai ifjúságpasztorációs csoportos, a padovai, sandrigói és brembillaiói fiatalokat; a fastai fiatalok csoportját, akik Argentínából jöttek. Ezek az argentinok mindenfelé csak zajonganak! Hasonlóképpen köszöntöm a campogallianói és a San Matteo della Decima-i tizenéveseket, akik azért jöttek Rómába, hogy önkéntes szolgálatot végezzenek befogadó központokban. Köszöntöm a sforzaticai híveket is, a bergamói egyházmegyéből.

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó:

Magyar Kurír