A január 31-i déli Úrangyala imádság előtt a vallásos emberek egyik szokásos kísértéséről elmélkedett a Szentatya: „Ahelyett, hogy mi írnánk elő Istennek, milyen csodákat tegyen érdekünkben, ismerjük fel az ő igazi csodáját!” A közös imádság után a római gyerekek megható üzenetét hallhattuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangéliumi elbeszélés még egyszer – mint a múlt vasárnap – a názáreti zsinagógába vezet minket, abba a galileai faluba, ahol családja körében Jézus felnőtt, és ahol mindenki ismerte. Nemrég kezdte meg nyilvános életét, most pedig ez az első alkalom, hogy visszatér, és a zsinagógában szombaton egybegyűlt közösség elé áll. Felolvassa Izajás könyvéből azt a szakaszt, amely az eljövendő Messiásról szól, végül pedig kijelenti: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok” (Lk 4,21). Jézus földijei először meglepődtek, csodálkoztak, majd fintorogni kezdtek, és azt sugdosták egymásnak: ez az alak, aki azzal az igénnyel lép fel, hogy ő az Úr fölkentje, miért nem tesz itt, a hazájában is olyan csodákat, amilyeneket a hírek szerint Kafarnaumban és a közeli falvakban tett? Jézus ekkor kijelentette: „Egy próféta sem kedves a maga hazájában” (Lk 4,24). Felidézte a múlt nagy prófétáit, Illést és Elizeust, akik csodákat tettek a pogányok érdekében, hogy leleplezzék népük hitetlenségét. Ennek hallatára a jelenlévők megsértődtek, méltatlankodva felálltak, és kiűzték Jézust [a faluból], és le akarták taszítani egy magaslatról. Ő azonban békéje erejében „áthaladt közöttük, és elment” (Lk 4,30). Ugyanis nem érkezett még el az órája.

Lukács evangélista ebben a szakaszban nem pusztán egy helybeliek közötti vitáról számol be, mint amilyen – irigység és féltékenység miatt – a mi lakónegyedeinkben is megesik, hanem rávilágít egy kísértésre, amelynek a vallásos ember mindig ki van téve – mindnyájan ki vagyunk téve ennek –, és amelytől határozottan távol kell tartanunk magunkat. Melyik ez a kísértés? Az, hogy a vallást emberi befektetésnek tekintjük, s ennek következtében „alkudozni” kezdünk Istennel, és a saját érdekeinket keressük. Ezzel ellentétben az igazi vallásosságban elfogadjuk egy olyan Isten kinyilatkoztatását, aki Atya, aki gondját viseli minden teremtményének, még annak is, aki az emberek szemében a legkisebbnek és legjelentéktelenebbnek tűnik. Pontosan ebben áll Jézus prófétai szolgálata: azt hirdeti, hogy semmiféle emberi állapot nem válhat kizárás okává – semmiféle emberi állapot nem válhat kizárás okává! – az Atya szívéből, és Isten szemében az egyetlen kiváltság az, ha nincs kiváltságunk, ha nincsenek „keresztapáink”, hanem bizalommal az ő kezére hagyatkozunk.

„Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok” (Lk 4,21). Az a „ma”, amelyet Krisztus azon a napon meghirdetett, minden korra érvényes. Hozzánk is szól, akik most jelen vagyunk ezen a téren, a Jézus által az emberiségnek elhozott üdvösség időszerűségére és szükségességére emlékeztet bennünket. Isten minden kor és minden hely emberéhez eljön, abban a konkrét helyzetben, amelyben él. Hozzánk is eljön! Mindig ő teszi meg az első lépést: meglátogat minket irgalmával, felemel bűneink porából, kezét nyújtja, hogy kilábaljunk abból a mély szakadékból, amelybe büszkeségünk miatt zuhantunk, hív minket, hogy befogadjuk az evangélium vigasztaló igazságát és jó úton járjunk. Ő mindig utánunk jön, hogy megkeressen és megtaláljon minket!

Térjünk vissza a zsinagógába. Azon a napon minden bizonnyal Mária, Jézus anyja is jelen volt a názáreti zsinagógában. Elképzelhetjük szívének rezdüléseit – kis előleg volt ez abból a szenvedésből, amelyet majd a kereszt lábánál érez –, amikor ott, a zsinagógában látja, hogy először csodálják Jézust, utána viszont szembefordulnak vele, végül sértegetik és halállal fenyegetik. Mária mindent megőrzött hittel teli szívében. Ő segítsen bennünket, hogy megtérjünk egy csodákkal elkápráztató istentől Isten [egyetlen] csodájához, Jézus Krisztushoz!

A Szentatya szavai az Angelus után:

Kedves testvéreim! Ma van a leprás betegek világnapja. Ez a betegség, bár visszaszorulóban van, sajnos még ma is sokakat sújt, főleg szegény és kirekesztett embereket. Fontos, hogy megmutatkozzon szolidáris szeretetünk e testvéreink felé, akik rokkantakká váltak e kór következtében. Biztosítjuk őket imáinkról, és biztosítjuk támogatásunkról azokat, akik segítik őket. Derék világiak, nagyszerű szerzetesnővérek, kiváló papok!

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, kedves zarándokok, akik Olaszország és más országok plébániáiról érkeztetek. Köszöntöm a társulatokat és csoportokat, különösen is a Cuencából és a Torreagüerából (Spanyolországból) érkezett diákokat. Köszöntöm a Tarantóból, Montesilvanóból, Maceratából, Ercolanóból és Fasanóból jött híveket.

Most pedig köszöntöm a a Római Egyházmegye Actio Catholicájához tartozó fiúkat és lányokat! Most már értem, miért lehetett olyan nagy zajt hallani a térről! Kedves fiatalok, idén is – a vikárius bíboros és segítőitek kíséretében – számosan eljöttetek ide a „Béke karavánjának” végén.

Idén a békéről tett tanúságotok, melyet a Jézusba vetett hitetek éltet, még örömtelibb és tudatosabb lesz, mivel gazdagítja az előbb végzett mozdulatotok, a szent kapun való áthaladásotok. Bátorítalak titeket, hogy legyetek a béke és az irgalmasság eszközei kortársaitok között! Most pedig hallgassuk meg azt az üzenetet, amelyet mellettem álló barátaitok olvasnak fel.

[Egy kislány által felolvasott üzenet:

Kedves Ferenc pápa!

Idén mi, a Római Katolikus Akció fiataljai még erősebbnek és fontosabbnak érezzük a vágyat a békére. Kissé aggaszt minket, ami a világban történik, de – miként látod – nem ijedünk meg, és itt vagyunk veled, többen, mint valaha, hogy támogassunk téged, és mert tudjuk, hogy szeretsz minket, és védelmezed a békét.

Társulatunk idei mottója: Úton feléd. Azt akarjuk, hogy az élet útján Jézus is felszálljon vonatunkra. Ő barátunk, aki beszél hozzánk és kísér minket. Békevágyunkkal – együtt sok gyerekkel, szülővel, papokkal, nevelőkkel és tanárokkal – ma áthaladtunk a szent kapun az irgalmasság szentévében.

Köszönjük, kedves pápa, hogy segítettél újra felfedeznünk ennek a szónak az igazi jelentését, amely oly szorosan kapcsolódik a békéhez: csak akkor élhetünk békében mindenkivel, ha elfogadjuk a megbocsátást és mi magunk is megbocsátunk. Békét szeretnénk egész szívünkből! Ezért tudjuk, hogy nem maradhatunk közömbösek, amikor hozzánk hasonló gyerekeket látunk, akik háborútól szenvednek, akik hosszú utat tesznek meg a tengeren át egy jobb élet reményében, akiknek nincs tető a fejük felett, vagy nem szabadok. Ezért ebben az évben pénzt gyűjtöttünk az Agrigento térségében található befogadó központok számára, hogy vándorlásuk kicsit kevésbé legyen fájdalmas. Valamint gyűjtöttünk az egyházmegyénkben működő Karitász céljaira: egy családi házra és egy kézműves műhelyre azoknak a fiataloknak, akik a Casal del Marmo börtönben vannak. Reméljük, hogy kis segítségünkkel tudunk egy kis reményt nyújtani nekik.

Kedves pápa, vezesd továbbra is utunkat, mi pedig imádkozunk érted! Veled mint masinisztánkkal bőröndjeink csodaszép dolgokkal lesznek tele, de legfőképp bizalommal! Őrülten szeretünk téged!]

Most pedig a béke jelképeként a fiatalok elengedik a léggömböket.

Szép vasárnapot és finom ebédet kívánok mindnyájatoknak. Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Rádió, ANSA

Magyar Kurír