Isten csak szeretni tud, nem ítélkezik, az ő gyöngesége a mi győzelmünk: így foglalható össze röviden Ferenc pápa szentbeszéde, amelyet október 29-én reggel mondott a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

Az első olvasmányban Szent Pál elmagyarázza, hogy a keresztények azért győznek, mert ha „Isten velünk, ki ellenünk?” (Róm 8,31). Ha Isten megigazulást ad, ki kárhoztat minket? Úgy tűnik, hogy a győztes bizonyosságának erejét, ezt az ajándékot a keresztény a kezében tartja mint saját tulajdonát. Szinte diadalittasan mondhatnák a keresztények: „Most mi vagyunk a bajnokok!” De ennek más az értelme: mi nem azért vagyunk győztesek, mert ez az ajándék a kezünkben van, hanem másért. Valami más az, ami győztessé tesz minket, vagy legalábbis, ha mi visszautasítjuk a győzelmet, akkor mindig győzhetünk. Ez pedig az, hogy semmi „nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm 8,39). Nem mi vagyunk azok, akik legyőzik az ellenségeiket, a bűnt. Nem! Mi annyira kötődünk Isten szeretetéhez, hogy senki és semmi, egyetlen hatalom sem szakíthat el minket ettől a szeretettől. Pál az ajándékban többet látott a puszta ajándéknál, azt, amit az ad: az újjáteremtés, a Jézus Krisztusban való megújulás ajándékát. Meglátta benne Isten szeretetét. Azt a szeretetet, amit nem lehet megmagyarázni.

Minden férfi és nő visszautasíthatja az ajándékot, választhatja inkább saját hiúságát, saját büszkeségét, saját bűnét. De az ajándék ott van. Az ajándék Isten szeretete, azé az Istené, aki nem tud elszakadni tőlünk. Ebben áll Isten „tehetetlensége”. Mi azt mondjuk: Isten hatalmas, mindent megtehet! Kivéve egy dolgot: azt, hogy elszakadjon tőlünk! Az evangéliumban látjuk Jézust, aki sír Jeruzsálem fölött, és ez a kép segít megérteni valamit ebből a szeretetből. Jézus sírt! Könnyeket hullatott Jeruzsálem fölött, és ebben a sírásban benne van Isten egész tehetetlensége: az, hogy képtelen nem szeretni, elszakadni tőlünk – magyarázta a Szentatya.

Jézus sír Jeruzsálem miatt, amely megöli prófétáit, akik az ő üdvösségét hirdetik. Isten ekkor azt mondja Jeruzsálemnek és nekünk, mindannyiunknak: „Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint a tyúk a csibéit a szárnyai alá, de te nem akartad” (Lk 13,34). Ez egy gyöngéd kép. Hányszor akartam megéreztetni ezt a gyöngédséget, ezt a szeretetet, mint a tyúk a csibéivel, és ti visszautasítottátok. Ezért Szent Pál megérti és meggyőződéssel mondhatja, hogy „sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől” (Róm 8,38–39). Isten nem tud nem szeretni! Ez a mi bizonyosságunk. Én visszautasíthatom ezt a szeretetet, visszautasíthatom, ahogy a jó lator tette egészen élete végéig. De aztán ott várta őt ez a szeretet. A legrosszabb, legnagyobb káromlót is szereti Isten atyai gyöngédségével. És ahogy Pál mondja, ahogy az evangélium és Jézus mondja: mint tyúk a csibéit. És a hatalmas, a teremtő Isten mindent megtehet: Isten sír! Jézusnak a Jeruzsálemért hullatott könnyeiben ott van Isten egész szeretete. Isten értem sír, amikor eltávolodom; Isten sír mindannyiunkért; Isten sír azokért a rosszakért, akik visszás dolgokat művelnek, és sokat ártanak az emberiségnek… Vár, nem ítél, sír. Miért? Mert szeret! – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír