Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A Szentírás végtelen irgalomként, ugyanakkor tökéletes igazságosságként mutatja be Istent. Hogyan egyeztessük össze a kettőt? Hogyan viszonyul az irgalmasság valósága az igazságosság követelményeihez? Úgy tűnhet, a két dolog ellentmond egymásnak, valójában azonban nem így van, mert épp Isten irgalmassága teljesíti be a valódi igazságosságot. De milyen igazságosságról is van szó?

Ha a jogi igazságszolgáltatásra gondolunk, akkor azt látjuk, hogy aki jogtalanság áldozatának tartja magát, az bírósághoz fordul, és kéri, hogy szolgáltassanak neki igazságot. Ebben az esetben megtorló igazságszolgáltatásról van szó, amely büntetést szab ki a bűnösre, azon alapelv szerint, hogy mindenkinek meg kell kapnia, amit megérdemel. Miként a Példabeszédek könyve mondja: „Az igazságos ember az életre van rendelve, a gonoszság útjának követése viszont a halálba visz” (Péld 11,19). Jézus is beszélt erről a fajta igazságosságról az özvegyasszonyról szóló példabeszédében, aki a bíró nyakára járt és követelte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben” (Lk 18,3). 

Ez az út azonban még nem vezet el a valódi igazságossághoz, mert valójában nem győzi le a rosszat, hanem csak gátat szab neki. A rosszat azonban igazából csak úgy lehet legyőzni, ha a jóval válaszolunk rá.

Itt van tehát az igazságszolgáltatásnak egy másik módja, amelyet a Szentírás követendő útként elénk állít. Ez az eljárás elkerüli a bírósághoz fordulást, és úgy intézi, hogy az áldozat közvetlenül a bűnöshöz forduljon, megtérésre hívja, és a lelkiismeretére hatva segítsen megértetni vele, hogy rossz az, amit csinál. Ily módon, fel- és beismerve saját hibáját, meg tud nyílni a megbocsátásra, amelyet a sértett fél felkínál neki. Milyen szép ez! Miután meggyőződésre jutott arról, ami rossz, a szív megnyílik a felkínált megbocsátásra. Így kell megoldani a családon belüli vitákat, az ellentéteket a házasfelek, vagy a szülők és gyermekeik közötti kapcsolatban, ahol a sértett szereti a hibást, és szeretné megmenteni a másikhoz fűződő kapcsolatát. Ne szakítsd meg a kapcsolatot!

Nyilvánvaló, hogy ez az út nehéz. Megkívánja, hogy az, aki sérelmet szenvedett, hajlandó legyen megbocsátani, és az őt bántó személy üdvösségét és javát kívánja. Az igazságosság azonban csak így tud diadalmaskodni, mert ha a hibás elismeri az elkövetett rosszat, ha nem folytatja azt, akkor a rossz már nincs is többé, és az, aki igazságtalan volt, az igazzá válik, bocsánatot és segítséget kapott, hogy visszataláljon a helyes útra. Itt van tehát a megbocsátás és az irgalom szerepe!

Isten épp így cselekszik velünk, bűnösökkel! Az Úr folyamatosan felkínálja nekünk bocsánatát, segít, hogy el tudjuk azt fogadni, és hogy tudatosítsuk, ami rossz bennünk, hogy meg tudjon szabadítani tőle minket. Mert Isten nem megbüntetésünket, hanem üdvösségünket akarja! Isten senkinek sem akarja a megbüntetését! Kérdezhetné valaki közületek: „De, atyám, Pilátus nem érdemelt büntetést? Isten nem akarta a megbüntetését?” – Nem! Isten üdvözíteni akarta Pilátust, és Júdást is, mindenkit üdvözíteni akar! Ő, az irgalmasság Ura, mindenkit üdvözíteni akar! Csak az a kérdés, engedjük-e, hogy belépjen a szívünkbe. A próféták minden szava szenvedélyes és szeretetteljes felhívás arra, hogy megtérjünk. Ezt mondja az Úr Ezekiel próféta által: „Talán örömömet lelem a bűnös halálában, (…) s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen?” (Ez 18,23; vö. 33,11). Ez az, ami tetszik Istennek!

Ilyen a szíve Istennek, atyai szív, aki szeret, és azt akarja, hogy gyermekei helyesen és igazságban, vagyis teljességben és boldogan éljenek. Az ő atyai szíve meghaladja a mi szűkös igazságosságfogalmunkat, és fölénk tárja az ő irgalmasságának végtelen égboltját. Olyan atyai szíve van, hogy nem bűneink szerint bánik velünk, és nem fizet vissza vétkeink szerint, miként a zsoltár mondja (Zsolt 103,9–10). Éppen ilyen atyai szívvel akarunk találkozni, amikor belépünk a gyóntatószékbe. A benn ülő atya valószínűleg mond majd valamit, hogy jobban átérezzük, milyen rosszat tettünk, de gyónni mindannyian úgy megyünk, hogy egy atyát szeretnénk találni, aki segít megváltoztatni életünket, atyát, aki lelket önt belénk a továbbhaladáshoz, atyát, aki megbocsát nekünk Isten nevében. Épp ezért hatalmas felelősséggel jár, ha valaki gyóntató, mert Istennek az a fia, Istennek az a lánya, aki hozzád megy, csak egy atyát szeretne találni. És te, pap, aki benn ülsz a gyóntatószékben, a mennyei Atyát képviseled, aki irgalmasságával szolgáltat igazságot!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Rádió olasz nyelvű szerkesztősége

Magyar Kurír