Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes egészében közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

Ma a Máté-evangéliumban található boldogmondásokról kezdünk katekézissorozatot (Mt 5,1–11). Ez a szöveg, mely megnyitja a „hegyi beszédet”, megvilágította a hívők életét és sok nem hívő életét is. Nehéz elképzelni, hogy valakit ne érintenének meg Jézusnak ezek a szavai, és helyes a vágyunk, hogy egyre mélyebben megértsük és mind teljesebben magunkévá tegyük őket. A boldogmondások jelentik a keresztény ember „személyazonosító igazolványát” – ez a mi személyazonosító igazolványunk –, mert magának Jézusnak az arcát, az ő életmódját rajzolják elénk.

Ma átfogóan tárgyaljuk Jézusnak ezeket a szavait; a következő katekézisekben egyenként magyarázzuk majd a boldogmondásokat.

Először is fontos [körülmény], ahogyan ennek az üzenetnek a meghirdetése történt: Jézus, látva az őt követő tömeget, felmegy a Galileai-tó körüli lankás hegyoldalra, leül, és tanítványaihoz fordulva meghirdeti a boldogságokat. Tehát az üzenet a tanítványoknak szól, de a horizonton ott van a tömeg, vagyis az egész emberiség. Ez az üzenet az egész emberiséghez szól.

Aztán a „hegy” említése a Sínai-hegyre utal, ahol Isten a parancsolatokat adta Mózesnek. Jézus új törvényt kezd tanítani: legyünk szegények, legyünk szelídek, legyünk irgalmasak… Ezek az „új parancsolatok” sokkal többek, mint előírások. Jézus ugyanis semmit sem parancsol, hanem felfedi a boldogság útját – az ő útját –, nyolcszor ismételve meg a „boldogok” szó.

Minden boldogmondás három részből áll. Az elején mindig ott van a „boldogok” szó; aztán jön a helyzet, amelyben a boldogok vannak: a lélekben szegénység, a szomorúság, az éhezés és szomjazás az igazságra, és így tovább; végezetül halljuk a boldogság okát, amelyet a „mert” kötőszó vezet be: „Boldog ezek, mert…”, „boldogok azok, mert…” Ilyen tehát a nyolc boldogmondás, és jó lenne, ha megtanulnánk őket kívülről, hogy ismételgethessük őket, hogy valóban az elménkben és szívünkben legyen ez a törvény, amelyet a Jézus adott nekünk.

Figyeljünk fel arra a tényre, hogy a boldogság oka nem a jelenlegi helyzet, hanem az az új állapot, amelyet a boldogok ajándékként kapnak Istentől: „mert övék a mennyek országa”, „mert megvigasztalják őket”, „mert öröklik a földet”, és így tovább.

A harmadik összetevőben, mely a boldogság okát fogalmazza meg, Jézus gyakran passzív jövőidőt használ: „majd megvigasztaltatnak”, „majd öröklik a földet”, „majd megelégíttetnek”, „majd megbocsátást nyernek”, „majd Isten gyermekeinek neveztetnek”.

De mit jelent a „boldog” szó? Miért kezdődik a nyolc boldogság közül mindegyik a „boldog” szóval? Az eredeti kifejezés nem olyan emberre utal, akinek tele van a hasa, vagy akinek jól megy a sora, hanem olyanra, aki kegyelemi helyzetben van, aki előrehalad Isten kegyelmében, és előrehalad Isten útján: a türelem, a szegénység, a másoknak nyújtott szolgálat, a vigasztalás… Azok, akik előrehaladnak ezekben a dolgokban, boldogok és boldogok lesznek.

Isten, annak érdekében, hogy nekünk adja magát, gyakran elképzelhetetlen utakat választ: még korlátainkat, könnyeinket, vereségeinket is. Ez az a húsvéti öröm, amelyről keleti testvéreink beszélnek: olyan öröm, amely bár sebeket hordoz magán, de él; átment a halálon és megtapasztalta Isten hatalmát. A boldogságok az örömhöz visznek el téged, mindig; azt az utat jelentik, amelyen elérheted az örömöt!

Javunkra lesz, ha elővesszük ma Máté evangéliumát, az ötödik fejezetet, az elsőtől a tizenegyedik versig, és elolvassuk a boldogmondásokat – talán többször is a hét folyamán –, hogy megértsük a boldogságnak ezt az oly gyönyörű, oly biztos útját, amelyet az Úr felkínál nekünk!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír