Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangéliumi szakasz (Lk 21,5–19) Jézus végidőkről szóló beszédének első részét tartalmazza, Szent Lukács megfogalmazásában. Jézus akkor mondja el ezt, amikor a jeruzsálemi templomnál tartózkodik, és hallja az embereknek a templom szépségét és díszeit csodáló kijelentéseit (vö. Lk 21,5). Jézus így szólt: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak” (Lk 21,6). Elképzelhetjük, milyen hatást gyakoroltak e szavak Jézus tanítványaira! Ő azonban nem akarja megsérteni a templomot, hanem azt akarja megértetni velük – és ma velünk is –, hogy az emberi építmények, még a legszentebbek is, mulandók, és nem szabad beléjük helyeznünk biztonságunkat. Milyen sok bizonyosságot gondoltunk végérvényesnek életünkben, amelyek aztán mulandónak bizonyultak! Ugyanakkor milyen sok probléma tűnt kiúttalannak, amelyek aztán mégis megoldódtak!

Jézus tudja, hogy mindig akad, aki spekulál az ember biztonságigényén. Ezért azt mondja: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket!” (Lk 21,8), és óv a sok hamis messiástól, akik felléphetnek (Lk 21,9). Ma is vannak ilyenek! Hozzáteszi, hogy ne rémüldözzünk, és ne engedjük, hogy megzavarjanak minket háborúk, zavargások és természeti csapások, mert ezek is a jelen világ valóságához tartoznak (vö. Lk 21,10–11). Az egyház történelme gazdag olyan emberek példájában, akik derűs lélekkel tudták elviselni a szörnyű kínzásokat és szenvedéseket, mert tudatában voltak annak, hogy szilárdan Isten kezében vannak. Ő hűséges Atya! Atya, gondoskodó Atya, aki nem hagyja magukra gyermekeit. Isten sosem hagy magunkra minket! Ennek a bizonyosságnak ott kell élnie szívünkben: Isten sosem hagy magunkra minket!

Szilárdak maradni az Úrban – ebben a bizonyosságban, hogy ő nem hagy el minket –, reményben haladni előre, egy jobb világ építésén dolgozni, az egyéni és közösségi létünket érintő minden nehézség és szomorú történés ellenére, ez az, ami igazán számít, ez az, amit a keresztény közösségnek tennie kell, hogy elébe menjen az „Úr napjának”.

Ebbe a távlatba szeretnénk beállítani azt az elkötelezettséget, amely ezekben a hónapokban született meg bennünk, amikor hittel átéltük az irgalmasság rendkívüli szentévét, amely ma fejeződik be a világ összes egyházmegyéjében a székesegyházak szent kapujának bezárásával. A szentév egyfelől arra ösztönzött minket, hogy tekintetünket Isten országának beteljesedése felé fordítsuk, másfelől, hogy úgy építsük a jövőt ezen a földön, hogy a jelen evangelizálásán dolgozzunk, hogy azt az üdvösség idejévé tegyük mindenki számára.

Az evangéliumban Jézus arra buzdít minket, hogy erősen tartsuk elménkben és szívünkben azt a bizonyosságot, hogy Isten vezeti történelmünket és ő ismeri a dolgok és az események végső célját. Az Úr irgalmas tekintete alatt egyenessé válik a történelem bizonytalan folyása, melyben összekeveredik a jó és rossz. De mindaz, ami végbemegy, megőrződik az Úrban; életünk nem veszhet el, mert az ő kezében van!

Kérjük Szűz Máriát, segítsen, hogy e világ örömteli és szomorú történései közepette is szilárd maradjon az örökkévalósághoz és Isten országához fűzött reményünk! Kérjük Szűz Máriát, segítsen, hogy teljesen megértsük ezt az igazságot: Isten soha nem hagyja magukra gyermekeit!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Ezen a héten visszaadtuk a hívők áhítatának a Szent Péter-bazilika legrégebbi, fából készült feszületét, amely a tizennegyedik századból való. Alapos restaurálás után visszakapta hajdani fényét, és az Oltáriszentséget őrző kápolnában helyezzük el az irgalmasság szentévének emlékére.

Olaszországban ma tartják a hálanapot a föld és az emberi munka gyümölcseiért. A püspökökhöz csatlakozva szorgalmazom, hogy az anyaföld mindig fenntarthatóan legyen megművelve. Az egyház rokonszenvvel és hálával áll a földművesek világa mellett, és arra buzdít, hogy ne feledkezünk el azokról, akik a világ különböző részein olyan alapjavakat nélkülöznek, mint az élelem és a víz.

Köszöntelek mindnyájatokat, családok, plébániák, társulatok és egyes hívek, akik Olaszországból és a világ sok térségéből érkeztetek. Külön is köszöntöm azokat a társulatokat, és köszönetet mondok nekik, amelyek ezekben a napokban a kirekesztett személyek jubileumát szervezték. Nagyon köszönöm munkátokat és segítségeteket! Köszöntöm a Rio de Janeiróból, Salernóból, Piacenzából, Veroliból és Acriból jött zarándokokat, a milánói „La famiglia” [Család] tanácsadót és a trinitárius világi rend olasz testvériségeit.

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír