Június 21-én a szentmise végén mondta el Ferenc pápa az Úrangyala imádságot Torinóban. Szentbeszédében Isten hűséges, újjáteremtő, szilárd és biztos szeretetéről elmélkedett, a szertartás végén a szent lepelről beszélt, köszöntötte a papokat, és Szűz Mária pártfogásába ajánlotta az embereket.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ferenc pápa homíliája:

A szentmise elején a könyörgésben így imádkoztunk: „Mennyi Atyánk, add meg népednek, hogy szent nevedet mindenkor tisztelje és szeresse, mert kegyelmedet soha nem vonod meg azoktól, akiket szereteted sziklájára állítottál.” Az olvasmányok pedig, melyeket hallottunk, megmutatják, milyen Istennek ez a szeretete irántunk: ez hűséges szeretet, mindent újjáteremtő szeretet, szilárd és biztos szeretet.

A zsoltár arra hívott minket, hogy adjunk hálát az Úrnak, mivel „szeretete örökké megmarad”. Itt van tehát a hűséges szeretet, a hűség: ez a szeretet nem téveszt meg, és sohasem fogyatkozik meg. Jézus megtestesíti ezt a szeretet, ő a tanúja ennek a szeretetnek. Ő sosem fárad bele abba, hogy szeressen minket, hogy elviseljen minket, hogy megbocsásson nekünk, és így elkísér minket életünk útján, ahogyan megígérte tanítványainak: „Veletek vagyok a világ végéig” (Mt 28,20). Szeretetből lett emberré, szeretetből halt meg és támadt fel, és szeretetből áll szüntelenül mellettünk, a szép és a nehéz időszakokban is. Jézus mindig szeret minket, mindvégig szeret, határt és mértéket nem ismerve. És mindannyiunkat szeret, mégpedig annyira, hogy valamennyien elmondhatjuk: „Életét adta értem.” Jézus hűsége akkor is megmarad, ha mi hűtlenné válunk. Szent Pál emlékeztet minket erre: „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg” (2Tim 2,13). Jézus hűséges marad akkor is, ha hibáztunk, és vár minket, hogy megbocsásson. Ő az irgalmas Atya arca. Ez tehát a hűséges szeretet.

Nézzük a második szempontot: Isten szeretete mindent újjáteremt, ahogyan emlékeztetett minket a szentlecke. Határaink, gyengeségeink elismerése az ajtó, amely megnyit Jézus bocsánatára, az ő szeretetére, amely képes teljes egészében megújítani, képes újjáteremteni minket. Az üdvösség akkor tud belépni a szívünkbe, amikor megnyílunk az igazságra, és elismerjük hibáinkat, bűneinket; akkor megtapasztaljuk őt, részesei leszünk annak a csodálatos tapasztalatnak, hogy ő nem az egészségesekért, hanem a betegekért jött, nem az igazakért, hanem a bűnösökért (vö. Mt 9,12–13). Megtapasztaljuk az ő végtelen türelmét, gyengédségét, akaratát, hogy mindenkit üdvözítsen. És mi ennek a jele? Annak jele, hogy „újjá” váltunk, hogy Isten szeretete átalakított minket, az, hogy képesek vagyunk levetni a neheztelés és gyűlölködés kopottas ruháit, hogy magunkra öltsük a szelídség, a jóakarat, a szolgálat, a lelki béke Isten gyermekeihez illő tiszta, ünnepi öltözetét. A világ szelleme mindig újdonság után áhítozik, de egyedül Jézus hűsége képes az igazi újdonságra, arra, hogy új emberré alakítson minket.

Végezetül: Isten szeretete szilárd és biztos, mint a tengerpart szirtjei, melyek megvédenek az erőszakos hullámoktól. Jézus megmutatja ezt az evangéliumban elbeszélt csodával, amikor lecsillapítja a tengert, amikor ráparancsol a szélviharra (vö. Mk 4,41). A tanítványok félnek, mert rájönnek, hogy nem bírnak megbirkózni a hullámokkal, ő azonban megnyitja szívüket a hit bátorságára. Az Úr odamegy az emberhez, aki azt kiáltja: „Nem bírom tovább!”, és felkínálja neki szeretetének szikláját, amelybe mindenki belekapaszkodhat, biztosan abban, hogy nem süllyed el. Hányszor érezzük úgy, hogy nem bírjuk tovább! Ő azonban kinyújtott kézzel és nyitott szívvel ott áll mellettünk.

Kedves torinói és piemonti testvéreim! Őseink jól tudták, mit jelent „sziklaszilárdnak” lenni. Egyik híres költőnk nagyon szépen tanúskodik erről:

„Őszinték, nem játsszák meg magukat, egyenesek,
szögletes fej, működő máj, nyugodt vérmérséklet,
keveset beszélnek, de tudják, mit mondanak,
messzire érkeznek, bár ballagva haladnak.

Időt és fáradságot nem kímélő emberek
ez a mi fajtánk: szabadok és keményfejűek.
Bizony az egész világ ismeri, milyenek,
csodálkozva szemléli, mikor megjelennek.”

(Nino Costa: Rassa nostrana [Mi fajtánk])

Feltehetjük magunknak a kérdést, vajon ma biztosan állunk-e ezen a sziklán, Isten szeretetén. Hogyan éljük meg Isten irántunk megmutatkozó hűséges szeretetét? Mindig fennáll annak veszélye, hogy megfeledkezünk arról a nagy szeretetről, amelyet irántunk tanúsított. Minket, keresztényeket is fenyeget a veszély, hogy megbénít a jövőtől való félelem és biztonságunkat mulandó dolgokban keressük vagy egy zárt társadalommodellben, amely inkább kirekesztésre, mint befogadásra hajlik. Ezen a földön sok szent és boldog született, akik befogadták Isten szeretetét és terjesztették a világban, szabad és makacs szentek. E tanúk nyomdokain járva mi is megélhetjük az evangélium örömét azáltal, hogy irgalmasságot gyakorlunk: osztozhatunk sok ember nehézségében, a családokéban, különösen a legtörékenyebb és a gazdasági válság által leginkább sújtott családokéban. A családoknak szüksége van arra, hogy érezzék az egyház anyai simogatását, hogy előrehaladhassanak a házaséletben, gyermekeik nevelésében, az idősek gondozásában és a hit átadásában is a fiatalabb nemzedékeknek.

Hiszünk-e abban, hogy az Úr hűséges? Hogyan éljük meg Isten újdonságát, amely mindennap újjáalakít minket? Hogyan éljük meg az Úr erős szeretetét, amely biztos korlátként szolgál a gőg és a hamis újdonságok hullámai ellen? A Szentlélek segítsen, hogy mindig tudatában legyünk ennek a sziklaszilárd szeretetnek, amely megerősít minket a kisebb-nagyobb szenvedésekben, és képessé tesz, hogy ne zárkózzunk be a nehézségek előtt, hogy bátran szembenézzünk az élettel és reménnyel tekintsünk a jövőbe. Miként annak idején a Galileai-tavon, úgy ma is, életünk tengerén Jézus az, aki legyőzi a rossz erőit és a kétségbeesés fenyegetéseit. A békét, melyet ő nekünk ad, mindenkinek szánja: azoknak a testvéreinknek is, akik békét és szabadságot keresve háborúkból és üldöztetésekből menekülnek.

Tegnap ünnepeltétek a vigasztaló Szűz Máriát, a „La Consolà”-t, aki „ott van: alacsony és tömör / pompa nélkül: mint egy jó anya” [Nino Costa La Consolà c. verséből]. Bízzuk anyánkra az itteni egyház és az itt élő emberek útját: segítsen minket követni az Urat, hogy hűségesek legyünk, engedjük, hogy újjáteremtsen minket és szilárdan kitartsunk a szeretetben.

Ferenc pápa szavai a délelőtti szentmise végén:

Most, a szertartás végén gondolatban Szűz Máriához fordulok, a szerető és minden gyermekével törődő anyához, akiket Jézus rábízott a kereszten, amikor odaadta önmagát szeretetének legnagyobb tettével. E szeretet ikonja a lepel, amely most is sok embert vonzott ide, Torinóba. A lepel Jézus arcára és meggyötört testére irányítja figyelmünket, ugyanakkor minden szenvedő és igazságtalanul üldözött ember arca felé is fordítja. Jézus szerető önátadásának folytatására sürget minket. „Krisztus szeretete sürget minket”: Szent Pálnak ez a mondata volt a jelmondata Szent Giuseppe Benedetto Cottolengónak.

Felidézve annak a sok szent életű papnak az apostoli buzgóságát, akik ezen a földön működtek, kezdve Don Boscóval, akinek születése kétszázadik évfordulójára emlékezünk, hálával köszöntelek benneteket, papok és szerzetesek. Elkötelezetten végzitek a lelkipásztori munkát, és közel álltok az emberekhez és nehézségeikhez. Bátorítalak titeket, hogy örömmel folytassátok szolgálatotokat, és az evangélium hirdetésében mindig a lényegest tartsátok szemetek előtt. Köszönetet mondok jelenlétetekért, piemonti és Valle d’Aosta-i püspöktestvéreim, és biztatlak titeket, hogy atyai, meleg szeretettel álljatok papjaitok mellett.

A Szent Szűzre bízom ezt a várost és térségét, az itt lakókat, hogy igazságosságban, békében és testvériségben tudjanak élni. Különösen is rá bízom a családokat, a fiatalokat, az öregeket, a foglyokat és minden szenvedőt, de különösen is gondolok a leukémiás betegekre ma, a leukémia, limfóma és mieloma elleni nemzeti napon. A Vigasztaló Szűz Mária, Torinó és Piemont királynéja tegye szilárddá hiteteket, biztossá reményeteket és termékennyé szereteteteket, hogy „só és világosság” legyetek ezen az áldott földön, amelynek unokája vagyok.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóosztály

Magyar Kurír