Szeptember 11-én, vasárnap a szentatya a Lukács-evangélium híres tizenötödik fejezetében található példabeszédekről elmélkedett a déli Mária-imádság előtt. Ezt követően a hívek imáját kérte Gabonért.

Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai liturgiában Lukács evangéliumának tizenötödik fejezetét olvassuk. Az irgalmasság fejezetének is szoktuk nevezni. Három példabeszédet tartalmaz, amellyel Jézus az írástudók és farizeusok zúgolódására válaszol. Ezek kritizálják viselkedését, és egymást közt így morognak: „Ez bűnösöket fogad, és együtt eszik velük” (Lk 15,2). Ezzel a három elbeszéléssel Jézus azt akarja megértetni, hogy az Atyaisten az első, aki elfogadó és irgalmas magatartást tanúsít a bűnösök iránt. Istennek ilyen a magatartása! Az első példabeszéd pásztorként mutatja be Istent, aki otthagyja kilencvenkilenc juhát, hogy megkeresse az elveszettet. A második egy asszonyhoz hasonlítja, aki elvesztett egy pénzérmét, de addig keresi, amíg meg nem találja. A harmadik példabeszéd apaként gondolja el Istent, aki fogadja eltávolodott fiát; az apa alakja feltárja Isten szívét, az irgalmas Istenét, amely kinyilvánult Jézusban.

Ennek a három példabeszédnek van egy közös jellemzője, ezt pedig olyan igék fejezik ki, amelyek együttörvendezést, ünneplést jelentenek. Nem gyászolásról szólnak, hanem örvendezésről és ünneplésről! A pásztor összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett bárányomat” (Lk 15,6); az asszony összehívja barátnőit és szomszédasszonyait: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat” (Lk 15,9); az apa pedig ezt mondja másik fiának: „Vigadni és örvendezni kellett, mert ez a te öcséd halott volt, de életre kelt, elveszett, de megkerült” (Lk 15,32). Az első két példabeszéd azt a visszatarthatatlan örömet hangsúlyozza, amelyet muszáj megosztani a „barátokkal és szomszédokkal”. A harmadik példabeszéd pedig az ünneplést, amely az irgalmas apa szívéből indul ki és átterjed egész házára. Istennek ez az ünneplése azok miatt, akik bűnbánóan visszatérnek hozzá, különösen összhangban van a most folyó jubileumi évvel, ahogy azt maga az örvendezést jelentő jubileum szó is jelzi!

Ezzel a három példabeszéddel Jézus bemutatja nekünk Isten igazi arcát: kitárt karú Atya ő, aki gyengéden és együttérzőn bánik a bűnösökkel. A megtalált fiát megölelő, magához szorító apáról szóló példabeszéd a legmeghatóbb – mindenkit meghat! –, mert megmutatja Isten végtelen szeretetét. Nem annyira a züllés útjára lépett fiatalember szomorú története talál szíven minket, hanem az ő sorsdöntő mondata: „Felkelek, és atyámhoz megyek” (Lk 15,18). A hazatérés útja a remény és az új élet útja. Isten mindig várja, hogy útnak induljunk, türelemmel vár ránk, már akkor észrevesz minket, amikor még távol vagyunk, elénk szalad, átölel, csókolgat, megbocsát. Ilyen az Isten! Ilyen a mi Atyánk! A megbocsátás pedig eltörli a múltat, és újjáteremt minket a szeretetben. Elfelejti a múltat: ez Isten gyengesége. Amikor átölel minket és megbocsát nekünk, elveszíti emlékezetét, nem emlékezik. Elfelejti a múltat! Amikor mi, bűnösök megtérünk, és hagyjuk, hogy Isten ránk találjon, nem várnak ránk szemrehányó és kemény szavak, mert Isten megment, örömmel visszafogad minket és ünneplésbe kezd. Maga Jézus mondja a mai evangéliumban: „Jobban örülnek a mennyben egy megtérő bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak, akinek nincs szüksége megtérésre” (Lk 15,7). Kérdezek tőletek valamit: gondoltatok-e valaha arra, hogy valahányszor szentgyónáshoz járulunk, örvendezés és ünnep van az égben? Gondoltatok-e már erre? Olyan szép!

Ez nagy reménnyel tölt el bennünket, mert nincs olyan bűn, amelyből Isten kegyelméből ne tudnánk újjászületni; nincs menthetetlen ember, senki sem menthetetlen! Mert Isten soha nem szűnik meg javunkat akarni, akkor sem, amikor vétkezünk! Szűz Mária, a bűnösök menedéke fakasszon szívünkben olyan bizalmat, amilyen a tékozló fiú szívében ébredt: „Felkelek, apámhoz megyek, és azt mondom neki: Apám, vétkeztem” (Lk 15,18). Ha ezen az úton járunk, örömet szerezhetünk Istennek, és az ő öröme az ő és a mi együttes ünneplésünkké válhat.

A szentatya szavai az úrangyala után:

Kedves testvéreim!

Arra szeretnélek kérni benneteket, hogy különösen is imádkozzatok Gabonért, amely súlyos politikai válságon megy keresztül. Az Úrra bízom az összecsapások áldozatait és hozzátartozóikat. Csatlakozom e szeretett afrikai ország püspökeihez, és velük együtt arra szólítom fel a szemben álló feleket, hogy tartózkodjanak minden erőszaktól, és mindig a közjót tartsák szemük előtt. Bátorítok mindenkit, különösen a katolikusokat, hogy legyenek a béke építői, tiszteletben tartva a törvényességet, párbeszédet folytatva és testvérileg viszonyulva egymáshoz.

Ma Karagandában, Kazahsztánban, boldoggá avatják Vlagyiszlav Bukovinszkijt, a hite miatt üldözött papot és plébánost. Mennyit szenvedett ez az ember! De mennyit! Életében mindig nagy szeretettel törődött a leggyengébbekkel és a legnyomorultabbakkal, tanúságtétele az irgalmasság lelki és testi cselekedeteinek teljes összefoglalásaként áll előttünk.

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak, és különböző országokból érkezett zarándokok, köszöntöm a családokat, a plébániai csoportokat és a társulatokat.

Köszöntöm a Romániából jött híveket, a Ferrara-Comacchio-i egyházmegye híveit, a Fides Vita Mozgalmat, a velencei, Cologna Veneta-i, Caprino Veronese-i, Serravalle Scrivia-i és novarai híveket, valamint a Borgo Val di Taróból érkezett kerékpárosokat és a Rocco Sambuceto-i bérmálkozó fiatalokat.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre
Magyar Kurír

Forrás:

Fotó:

Magyar Kurír