Ferenc pápa március 8-án az úrangyala imádság előtt arra biztatott minket, hogy engedjük belépni Jézust a szívünkbe, hogy tapintatos szeretettel „kitakaríthassa”. Az imát követően külön köszöntötte a nőket, akik „egy emberségesebb társadalom építésén fáradoznak”.

Az apostoli palota ablakából elhangzott teljes beszédet közöljük.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

A mai evangélium (Jn 2,13–25) a kereskedők templomból való kiűzésének jelenetét állítja elénk. Jézus „kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt” (5. vers), pénzükkel, mindenükkel együtt. Cselekedete mély benyomást tett a tömegre és a tanítványokra. Egyértelműen prófétai tettnek látták, a jelenlevők közül néhányan meg is kérdezték: „Milyen jelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?” (18. vers). Ki vagy, hogy ilyesmit teszel? Mutass egy jelet, amely bizonyítja, hogy van jogod ilyesmit tenni! Valamilyen isteni jelre, csodajelre vártak, amely bizonyítaná, hogy Jézus Isten küldötte. Erre Jézus így válaszolt: „Bontsátok le ezt a templomot, én pedig harmadnapra felépítem” (19. vers). Ők ellene vetették: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?” (20. vers). Nem értették meg, hogy az Úr testének élő templomára utalt, amelyet majd lerombol a kereszthalál, de harmadnapra feltámad. Ezért szerepel itt a „harmadnapra” kifejezés. „Amikor feltámadt a halálból – jegyzi meg az evangélista –, tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak” (22. vers).

Jézus e tettét és prófétai tanítását valóban a húsvét fényében értjük meg teljesen. Ez Krisztus halálának és feltámadásának első meghirdetése (János szerint): Jézus teste, melyet lerombol a bűn erőszakos hatalma a kereszten, a feltámadásban az Isten és ember közötti találkozás egyetemes helyévé válik. A feltámadt Krisztus az Isten és ember – minden ember! – közötti találkozás egyetemes helye. Ezért az ő embersége az igazi templom, ahol Isten feltárja önmagát, amelyen keresztül szól hozzánk, találkozik velünk. Isten igazi imádói pedig nem a kőből emelt templom őrzői, nem a vallási hatalom és tudás bitorlói, hanem azok, akik „lélekben és igazságban” imádják Istent (Jn 4,23).

A nagyböjti időben húsvét megünneplésére készülünk, amikor megújítjuk majd keresztségi ígéreteinket. Jézushoz hasonlóan járunk a világban, egész létünket az ő szeretetének jelévé alakítjuk testvéreink, különösen a leggyengébbek és legszegényebbek felé, életünkkel építünk templomot Istennek. Ekképpen „megtalálhatóvá” tesszük őt mindazok számára, akikkel életutunkon találkozunk. Ha ennek az élő Krisztusnak a tanúi leszünk, rengeteg ember rátalál majd Jézusra bennünk, tanúságtételünk által. De tegyük fel magunknak a kérdést, mindnyájan megkérdezhetjük magunktól: az Úr valóban otthon érzi magát életemben? Megengedjük-e neki, hogy „kitakarítsa” a szívünket, és kiűzze belőle a bálványokat, vagyis a kapzsiság, féltékenység, világiasság, irigység, gyűlölet magatartásformáit, a pletykálás és megszólás szokását? Megengedem-e neki, hogy megtisztítsa életemet minden olyan magatartástól, amellyel szembeszállok Istennel, ártok felebarátaimnak és önmagamnak (ahogyan hallottunk ezekről az első olvasmányban)? Mindenki válaszolhat önmagának, csendben, a szíve mélyén. „Megengedem-e, hogy Jézus egy kicsit kitakarítsa a szívemet?” „Ó, atyám – mondhatná valaki –, félek, hogy Jézus megver engem!” Jézus soha nem ver meg! Jézus gyengéden, irgalmasan, szeretettel takarít! Az irgalom az ő takarító módszere. Engedjük, mindnyájan engedjük, hogy az Úr belépjen szívünkbe az ő irgalmával – nem ostorral, nem, hanem az ő irgalmával –, hogy kitakarítsa. Jézus ostora, amelyet velünk szemben alkalmaz, az ő irgalma. Nyissuk ki előtte szívünk kapuját, hadd tisztítsa meg egy kicsit!

Minden szentmise, amelyet hittel ünneplünk, azáltal, hogy magunkhoz vesszük a megfeszített és feltámadt Úr testét, segít bennünket növekedni az Úr élő templomaként. Jézus mindazt ismeri, ami bennünk lakik, így azt az égő vágyunkat is, hogy ő, egyedül ő lakjon bennünk. Engedjük, hogy belépjen életünkbe, családunkba, szívünkbe! A legszentebb Mária, Isten Fiának kiváltságos lakhelye kísérjen és támogasson minket nagyböjti utunkon, hogy újra fel tudjuk fedezni a minket megszabadító és üdvözítő Krisztussal való találkozás szépségét.

* * *

Ferenc pápa szavai az Angelus után:

Kedves testvéreim!

Szívből köszöntöm a római híveket és a világ legkülönfélébb tájairól érkezett zarándokokat. Üdvözlöm a Curitibából (Brazíliából) érkezett híveket, valamint a Trevisóból, Genovából, Crotonéból, L’Aquilából és a Domodossola térségéből érkezett plébániai csoportokat. Különös szeretettel látom a gardai fiatalokat, akik most bérmálkoztak.

A nagyböjt folyamán igyekezzünk minél közelebb lenni nehézségek közt élő embertársainkhoz: legyünk mellettük szeretetünkkel, imádságunkkal és segítő tetteinkkel!

Ma, március nyolcadikán köszöntök minden nőt! Minden nőt, akik nap mint nap azon fáradoznak, hogy egy emberségesebb és befogadóbb társadalmat építsenek. Testvéri köszönetemet fejezem ki azoknak, akik ezeregy módon tesznek tanúságot az evangéliumról és dolgoznak az egyházban. A mai nap jó alkalom arra, hogy hangsúlyozzuk, mennyire fontos és szükséges a nők jelenléte az életben. Terméketlen ugyanis az a világ, amelyben a nők félre vannak állítva, mert hiszen a nők nemcsak az élet hordozói, hanem megajándékoznak minket azon képességükkel is, hogy messzebbre látnak, többet látnak, megajándékoznak azon képességükkel, hogy más szemmel látják a világot, hogy kreatívabb, türelmesebb, gyengédebb szívvel érzékelik a dolgokat. Külön imádkozom tehát minden nőért, akik jelen vannak itt, a téren, és valamennyi nőért [a világon], és megáldom őket! Köszöntelek mindnyájatokat!

Szép vasárnapot kívánok mindnyájatoknak! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet kívánok! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóosztály

Fotó: News.va

Magyar Kurír