Jézusnak azért volt hatalma, mert szolgálta az embereket, közel állt hozzájuk és hiteles volt, nem úgy, mint a törvénytudók, akik hercegeknek érezték magukat – Jézus hatalmának e három jellemzőjét emelte ki a pápa január 10-i reggeli homíliájában a Szent Márta-házban.

Jézus és a farizeusok hatalma a két ellentétes pólus – e téma köré fonta homíliáját a szentatya. Az egyik valós hatalom, a másik pusztán formális. A napi evangéliumban (Mk 1,21–28) arról van szó, hogy az emberek nagyon csodálkoztak Jézus tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. Ezek voltak a nép elöljárói, de amit tanítottak, az nem hatolt be a szívbe, míg Jézus valódi hatalommal rendelkezett: nem „csábító” volt, a Törvényt tanította az utolsó betűig, az Igazságot tanította hatalommal – emelte ki a pápa.

Majd különböző szempontok szerint hasonlította össze Jézus hatalmát a törvénytudókéval. Rámutatott: míg Jézus alázattal tanított, és azt mondta tanítványainak, hogy a legnagyobb olyan legyen, mint aki szolgál, váljon a legkisebbé, addig a farizeusok hercegeknek érezték magukat. Jézus az embereket szolgálta; elmagyarázta a dolgokat, hogy jól megértsenek mindent. E szolgáló hozzáállás jellemezte, és ez hatalmat adott neki. Ezzel szemben a nép meghallgatta és tisztelte a törvénytudókat, de nem érezte, hogy hatalmuk lenne felette, mert hercegek módjára gondolkodtak: „Mi vagyunk a mesterek, a hercegek, és mi tanítunk benneteket. Nem szolgálat ez, hanem mi parancsolunk, ti pedig engedelmeskedtek.” Jézus sosem tűnt fel hercegként: mindig mindenki szolgálója volt, és ez adott neki hatalmat.

Ha közel állunk az emberekhez, az hatalmat ad nekünk. A közelség az a második jellemvonás, amely megkülönbözteti Jézus hatalmát a farizeusokétól. Jézus nem volt allergiás az emberekre: megérintette a leprásokat, a betegeket, nem undorodott tőlük. A farizeusok azonban lenézték a szegény és tudatlan népet, szerettek sétálni a tereken szépen felöltözve. Elszakadtak az emberektől, nem álltak közel hozzájuk. Jézus nagyon közel volt a néphez, és ez hatalmat adott neki. Az emberektől elszakadt törvénytudókat klerikális szemlélet jellemezte: klerikális hatalommal tanítottak. Nagyon szeretem, amikor az emberekhez való közelállásról olvasok, mint Boldog VI. Pál esetében. Az Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdításának 48. pontjában a közel álló lelkipásztor szívét látjuk. Ebben áll VI. Pál hatalma, ami a közelség – jegyezte meg Ferenc pápa.

Van egy harmadik jellemvonás, amely megkülönbözteti az írástudók hatalmát Jézusétól, ez pedig a hitelesség – folytatta a szentatya. – Jézus azt élte, amit prédikált. Egység és harmónia volt a között, amit gondolt, amit érzett és amit tett. Míg aki hercegnek érzi magát, aki klerikális stílusban viselkedik, aki álszent, az mást mond és mást tesz.

Ők azonban nem voltak hitelesek, és személyiségük olyannyira megosztott volt, hogy Jézus azt tanácsolja tanítványainak: „Tegyétek azt, amit mondanak, de ne azt, amit tesznek.” Mást mondtak és mást cselekedtek. Nem voltak hitelesek. A melléknév, amit Jézus gyakran használ, ha róluk szól: álszent. Érthető tehát, hogy aki hercegnek érzi magát, akit klerikális gondolkodás jellemez, aki álszent, nem bír hatalommal! Az igazat mondja, de nincs hatalma. Ezzel szemben Jézus, aki alázatos, aki szolgál, aki közel áll, aki nem nézi le a népet, hiteles, hatalommal bír. Ezt pedig megérzi Isten népe.

Végül a pápa annak érdekében, hogy teljesen érthetővé tegye mindezt, felidézte az irgalmas szamaritánus példabeszédét. Emlékeztetett, a rablók által félholtra vert, az úton heverő embert látva elmegy mellette a pap, mert véres, és azt gondolja, hogy ha megérinti, tisztátalanná válik. Elmegy mellette a levita is, talán azt gondolva, hogy ha belekeveredik az ügybe, akkor esetleg a bíróságra kell majd mennie tanúskodni, pedig rengeteg dolga van. Tehát ő is elmegy mellette. Végül megérkezik a szamaritánus, a bűnös, aki azonban megszánja. És végül a történetben megjelenik egy másik szereplő is, a fogadós, aki megdöbben. Nem a rabláson, mert az gyakran megesett azon az úton; nem a pap és a levita viselkedésén, mert őket meg ismerte. A szamaritánuson döbben meg, azt gondolja talán, hogy „ez bolond”, „hisz nem is zsidó, hiszen bűnös”. Innen a pápa visszautalt arra a meglepetésre, megdöbbenésre, amelyet a mai evangélium szereplői éreztek Jézus hatalmával szembesülve, amely alázatos hatalom, szolgáló hatalom; egy olyan hatalom, amely közel áll az emberekhez.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír