A sajtótájékoztató érintet témái: több kommunikáció legyen; kivándorlás Romániából; munkahelyteremtés; a katolikus egyház és az ortodox egyház kapcsolata; az ökumenizmus megvalósítási módja; integralista katolikus csoportok; vallási jelképek a választási kampányokban; korrupció; a nagyszülők és a fiatalok közötti kapcsolat; XVI. Benedek jelenléte; az Egyház hagyományának élő valósága; mit kell tennie ma Európának?

Alessandro Gisotti:
– Jó estét kívánok! Üdvözöljük körünkben, Szentatya, üdvözöllek benneteket! Visszaút… Szentatya, ennek az utazásnak a mottója „Járjunk együtt” volt, de az is, hogy „repüljünk együtt”, mert azt hiszem, tényleg sokat repültünk, és sokat dolgoztunk, fáradoztunk… Néhány nappal ezelőtt, a külföldi sajtó munkatársaihoz intézett beszédének vége felé azt mondta: „Apostoli útjaim során tudatosíthatom, milyen sok fáradsággal jár munkátok.” Most megmutatkozik a kollégáknak a fáradozása, szenvedélye, elkötelezett munkája, akik tudósítottak erről az utazásról… Ma van a tömegkommunikáció világnapja, tehát, mint tudjátok, a nekünk, újságíróknak, tömegkommunikációs munkatársaknak szentelt nap, melynek témája: „Egymás tagjai vagyunk.” Szentatya, tudom, hogy a kérdések előtt szeretne röviden szólni hozzánk erről a nekünk szentelt világnapról.

Ferenc pápa:
– Jó estét kívánok! Hálásan köszönöm a társaságotokat! Amint Alessandro Gisotti mondta, ma ez a világnap rátok utal, rátok irányítja figyelmünket. Ti a tömegkommunikáció terén dolgoztok, és ahogyan Alessandro mondta, a kommunikáció munkatársai vagytok, de mindenekelőtt a kommunikáció tanúságtevői vagytok, annak kellene lennetek. Manapság, általában, a kommunikáció visszafelé halad, az egymáshoz való [mesterséges] csatlakozás megy előre: csatlakozásokat teremtünk, de nem jutunk el odáig, hogy kommunikáljunk egymással. Ti pedig hivatásotoknál fogva a kommunikáció tanúságtevői vagytok. Elismerem, létre kell hozni csatlakozásokat, de ne ragadjatok le náluk, menjetek tovább! Kívánom, hogy haladjatok előre ebben a hivatásban, ebben a kommunikációról szóló tanúságtételben, mert korunk rendkívül rászorul arra, hogy kevesebb csatlakozás és több kommunikáció legyen! Köszönöm! Gratulálok nektek ezen a nektek szentelt napon! Most pedig jöhetnek a kérdések.

Alessandro Gisotti:
– Szentatya, ahogy szokás, az első két kérdést annak az országnak a sajtója teszi fel, ahová mentünk. Diana Dumitrașcu kezdi a TVR román  (közszolgálati) televíziótól. Parancsoljon!

Diana Dumitrașcu:
– Szentatya, köszönjük Romániában tett látogatását! Szentatya, Ön tudja, hogy honfitársaink milliói vándoroltak ki az utóbbi években. Mit üzen egy olyan családnak, amely hátrahagyja gyermekeit, hogy külföldre menjen dolgozni, és így biztosítson nekik jobb megélhetést? Köszönöm!

Ferenc pápa:
– Mindenekelőtt a családon belüli szeretetre gondolok, mert két részre, három részre szakadni nem jó dolog. Állandóan eltölt bennünket a vágy, hogy újra együtt legyünk. De az elszakadás annak érdekében, hogy semmi se hiányozzon a családnak, az a szeretet kifejezése. A tegnapi misén hallottuk annak az asszonynak az utolsó kérését [a hívek könyörgésében], aki külföldön dolgozik, hogy segítse a családját. Az ilyen elszakítottság mindig fájdalmas. De miért mennek el? Nem turistáskodni mennek, hanem szükségből. Szükségből. És sokszor nem azért, mert az ország nem tudna… Sokszor a világpolitika hatására alakul így a helyzet. Ismerem országod történelmét, a kommunizmus bukása után… Rengeteg külföldi vállalat bezárt, külföldre költözött, hogy nagyobb bevétele legyen. Ha ma valaki bezár egy vállalatot, az azt jelenti, hogy utcán hagyja az embereket. Ez is egyik formája a globális igazságtalanságnak, általános jelenség, a szolidaritás hiánya. Ami szenvedést okoz. Hogyan harcoljunk [ez ellen]? Próbálnunk kell munkahelyeket teremteni. Nem könnyű. Ez nem könnyű a mai világ pénzügyi, gazdasági helyzetében. De gondoljatok csak arra, hogy nálatok lenyűgöző a születések aránya: itt nem látható az a demográfiai tél, amelyet Európában látunk. Igazságtalanság, hogy sok fiatal nem juthat munkához. Ezért nagyon remélem, hogy megoldódik ez a helyzet, amely nemcsak Romániától függ, hanem a globális pénzügyi rendtől, a fogyasztás, a többet birtokolni akarás, a nagyobb nyereségre törekvés társadalmától. És nagyon sok ember magára marad. Nem tudom, ez az én válaszom: felhívás a globális szolidaritásra ebben az időpontban, amikor Románia tölti be az Európai Unió elnöki tisztségét, egy kicsit rá tekinteni… Köszönöm!

Alessandro Gisotti:
– Most a romániai Mária Rádiótól Cristian Micaci kérdése következik.

Cristian Micaci:
– Szentatya, amint az előbb a szóvivő is mondta, ezekben a napokban sok szó esett az együtt járásról. Most visszaindulóban azt szeretném kérdezni Öntől, mit tanácsol nekünk, romániaiaknak. Milyeneknek kellene lenniük a felekezetek, különösen a katolikus Egyház és az ortodox egyház – a katolikus kisebbség és az ortodox többség közötti kapcsolatoknak, a nemzetiségek közötti kapcsolatnak, valamint a politika világa és a civil társadalom közötti kapcsolatnak?

Ferenc pápa:
– Általánosságban azt mondanám: a kinyújtott kéz kapcsolata, amikor konfliktusok vannak. Ma egy fejlődésben levő ország, a születések olyan magas számával, mint nálatok, egy ilyen jövővel, nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ellenségei legyenek belül. Mindig közeledési folyamatot kell megvalósítani, mindig: a különböző nemzetiségek, a különböző vallások, és elsősorban a két keresztény felekezet között…

Ez az első: mindig a kinyújtott kéz, a másik meghallgatása. Az ortodoxiával kapcsolatban: nektek van egy nagy pátriárkátok, aki egy nagy szívvel rendelkező ember, nagy tudós. Ismeri a sivatagi atyák misztikáját, a spirituális misztikát, Németországban tanult… És az ima embere is. Könnyű közel kerülni Dániel pátriárkához, könnyű, mert én testvéremnek érzem őt, és testvérekként beszéltünk egymással. Nem mondom neki azt, hogy „De ti miért…”, és ő sem mondja nekem, hogy „De ti miért…” Együtt járunk! Mindig ezzel a gondolattal: az ökumenizmus nem azt jelenti, hogy elérkezünk a mérkőzésnek, a vitáknak a végére; az ökumenizmust úton járva, együtt járva valósítjuk meg. Együtt járva. Együtt imádkozva. Az ima ökumenizmusa. Történelmünkben jelen van a vér ökumenizmusa: amikor megölték a keresztényeket, nem kérdezték meg: „Te ortodox vagy? Te katolikus vagy? Te evangélikus vagy? Te anglikán vagy?” Nem. Te keresztény vagy, és a vér egybefolyt. A tanúságtétel ökumenizmusa, ez egy újabb ökumenizmus. Az imáé, a véré, a tanúságtételé. Aztán létezik a szegények ökumenizmusa, ahogyan én hívom, ami együtt dolgozást jelent abban, amiben lehet: segíteni a betegeket, azokat, akik a jóléti minimum peremén élnek: segíteni őket. Máté evangéliumának huszonötödik fejezete: ez egy szép ökumenikus program, nem? Együtt járás, és ez már a keresztények egysége. De ne várjátok meg, míg a teológusok egyességre jutnak, hogy elérkezzünk a [közös] eucharisztiához. Az eucharisztia megvalósítása mindennap történik: imával, vértanúink vérére való emlékezéssel, a szeretet cselekedeteivel, és azzal is, hogy szeretjük egymást. Az egyik európai városban jó viszony volt – van! – a katolikus és az evangélikus érsek között. A katolikus érseknek vasárnap este kellett volna megérkeznie a Vatikánba, de telefonált, hogy csak hétfőn délelőtt érkezik. Amikor megérkezett, azt mondta nekem: „Elnézést kérek, de tegnap az evangélikus érseknek egy megbeszélésre kellett mennie, és megkért: »Kérlek, gyere el a székesegyházamba, és vezesd te a szertartást!«” Van testvériség! Idáig eljutni jelentős előrelépés! És a prédikációt a katolikus érsek mondta. Nem mutatott be úrvacsorát, de prédikált. Ez testvériség! Amikor Buenos Aires-ben voltam, meghívást kaptam a skót egyháztól, hogy tartsak prédikációkat, és elmentem, és prédikáltam… Lehetséges! Lehet együtt járni! Egység, testvériség, kinyújtott kéz, jóindulattal tekinteni egymásra, nem megszólni a másikat… Mindnyájunknak vannak hibái, mindnyájunknak! De ha együtt járunk, a hibákat tegyük félre: azokat az „agglegények” teszik szóvá… Köszönöm!

Alessandro Gisotti:
– Xavier Lenormand következik, a francia I. Media munkatársa.

Xavier Lenormand:
– Szentatya, az én kérdésem egy kicsit az előzőhöz kapcsolódik. Látogatás első napján elment az ortodox székesegyházba, hogy részt vegyen egy szép, de egy kissé kemény programon, a Miatyánk elimádkozásán. Kissé kemény volt, mert a katolikusok és az ortodoxok bár együtt voltak, de nem imádkoztak együtt. Ön imént az ima ökumenizmusáról beszélt. A kérdésem tehát az: Szentatya, mire gondolt, amikor csöndben marad a románul elhangzó miatyánk alatt? És melyek a következő konkrét lépések ebben az együtt járásban? Köszönöm, Szentatya!

Ferenc pápa:
– Elárulom neked: nem maradtam csendben, imádkoztam a miatyánkot olaszul. Te is? Jó van. És a miatyánk imádkozása közben láttam, hogy az emberek többsége akár románul, akár latinul, de imádkozott. Az emberek túlhaladnak bennünket, vezetőket: nekünk, vezetőknek diplomatikus egyensúlyra kell törekednünk, hogy az együtt haladást biztosítsuk. Vannak olyan diplomáciai szokások, szabályok, amelyeket jó megőrizni, hogy a dolgok ne dőljenek össze; de a nép együtt imádkozik. Mi is, amikor magunkban vagyunk, együtt imádkozunk. Ez tanúságtétel. Van imádságos tapasztalatom sok-sok evangélikus pásztorral és ortodoxokkal is. A pátriárkák nyitottak. Igen, köztünk, katolikusok között is vannak bezárkózók, akik nem akarják, és azt mondják: „Nem, az ortodoxok szakadárok!” Ezek régi dolgok. Az ortodoxok keresztények. Csak hát vannak egy kissé integralista katolikus csoportok: el kell tűrnünk őket, imádkoznunk kell értük, hogy az Úr és a Szentlélek egy kicsit megpuhítsa a szívüket. – De én imádkoztam. Mindketten [imádkoztunk]. Nem néztem Dánielre, de azt hiszem, ő is ugyanezt tette.

Alessandro Gisotti:
– Köszönjük, Szentatya! Most Manuela Tulli kérdezi Önt az ANSA hírügynökségtől.

Manuela Tulli:
– Jó estét kívánok, Szentatya! Romániában voltunk, egy olyan országban, amely Európa-pártinak mutatkozott. A nemrég tartott választásokon néhány politikai vezető, mint Matteo Salvini, a mi kormányfőhelyettesünk, választási kampányukban vallási szimbólumokat használtak fel: a választási gyűléseken rózsafüzéreket, feszületeket, Mária szeplőtelen szívének történő odaszentelődéseket láttunk. Szeretném tudni, milyen benyomást tett ez Önre, és igaz-e, ahogy egyes kiszivárogtatások mondják, hogy Ön nem akar találkozni a mi kormányfőhelyettesünkkel.

Ferenc pápa:
– Először is – a kérdés második felével kezdem –, én nem hallottam, hogy az [olasz] kormányból, a kormányfő kivételével, bárki is kihallgatást kért volna. Senki sem kért. Ha valaki kihallgatást akar, az államtitkársággal kell beszélni. Conte kormányfő kért és megkapta, ahogy a protokoll előírja. Szép kihallgatás volt, a kormányfővel, egy órás vagy talán még több. Ő okos ember, professzor, aki tudja, miről beszél. A kormányfőhelyettest illetően nem érkezett hozzám kérés, és más minisztertől sem. Igen, a köztársasági elnököt fogadtam.

Másodszor: ezekről a jelképekről. Sokszor megvallottam, hogy a napilapok közül kettőt olvasok: a „pártújságot”, vagyis a L’Osservatore Romano-t [Vatikánváros valláspolitikai napilapja], ezt olvasom, és jó lenne, ha ti is olvasnátok, mert nagyon érdekes értelmezési kulcsokat találunk benne. És olyan dolgokat is, amelyekről mondom, hogy benne vannak. Aztán az Il Messaggero-t, amely tetszik nekem, az Il Messaggero, mert vastag betűs címei vannak, így lapozom [mutatja: gyorsan], néhányszor megállok… Nem mentem bele ezekbe a propagandáról szóló hírekbe, abba, hogy miként csinált választási propagandát az egyik párt vagy a másik… Tényleg.

Van egy harmadik tényező, és megvallom, ezen a téren tudatlan vagyok: nem értem az olasz politikát. Igaz, tanulmányoznom kell, de nem értem. Ha információk nélkül véleményt nyilvánítanék valamelyik pártnak a választási kampányban tanúsított viselkedéséről, az nagy meggondolatlanság lenne részemről. Én imádkozom mindenkiért, imádkozom, hogy Olaszország haladjon előre, hogy az olaszok összefogjanak és lojálisak legyenek törekvésükben. Én is olasz vagyok, mert kivándorolt olaszok gyermeke vagyok: vér szerint olasz vagyok. Testvéreim mindnyájan olasz állampolgárok. Én nem akartam megkapni az állampolgárságot, mert abban az évben, amikor igényelni lehetett, én püspök voltam, és azt mondtam: „Nem, a püspöknek a hazájához kell tartoznia”, ezért nem akartam igényelni. Ezért nincs [olasz] állampolgárságom. Sok ország politikájában jelen van a korrupció betegsége, mindenütt. Ne mondjátok holnap: „A pápa azt mondta, hogy az olasz politika korrupt”, nem! Én azt mondtam, hogy a politika egyik betegsége mindenütt a korrupcióba süllyedés. Ez általános tény. Kérlek benneteket, ne adjatok a számba olyasmit, amit nem mondtam! Egyszer elmagyarázták nekem, milyenek a politikai egyezmények: képzeljük el kilenc vállalkozó megbeszélését egy asztalnál; vitáznak, hogy egyezségre jussanak vállalkozásuk fejlődése tekintetében, és a végén, hosszú-hosszú órák és sok-sok kávé után egyezségre jutnak. Veszik a jegyzőkönyvet, megfogalmazzák a végeredményt és felolvassák. [Megkérdezik:] Egyetértetek? Egyetértünk. Miközben kinyomtatják, töltenek egy whiskyt ünnepelni, és aztán elkezdik körbeadni a papírokat, hogy aláírják az egyezményt. Miközben mennek körbe a papírok, az asztal alatt, én és a másik egy másik, egyezséget kötünk. Az asztal alatt. Ilyen a politikai korrupció, ez történik mindenütt. Segítenünk kell a politikusokat, hogy őszinték legyenek, hogy ne csináljanak kampányt tisztességtelen zászlókkal – ilyen a rágalmazás, a hitelrontás, a botránykeltés… És sokszor a gyűlölet- és a félelemkeltés: ez szörnyű! Egy politika, egy politikus soha, de soha nem szíthat gyűlöletet és félelmet! Csak reményt! Az legyen igaz, követelményeket támasztó, de remény! Mert az országot előre kell vezetnie, és nem félelmet kell benne keltenie. Nem tudom, válaszoltam-e. De a politikusok viselkedésének részleteiről nem tudok nyilatkozni.

Alessandro Gisotti:
– Szentatya, most Eva Fernández, a COPE újságírója tesz fel Önnek kérdést.

Eva Fernández:
– Szentatya, tegnap a fiatalokkal és a családokkal való találkozón ismét hangsúlyozta a nagyszülők és a fiatalok közötti kapcsolat fontosságát, hogy fiataloknak legyenek gyökereik, hogy boldogulni tudjanak, és hogy a nagyszülők álmodni tudjanak. Önnek nincs közeli családja, de azt mondta, hogy XVI. Benedek olyan, mint egy nagypapa, mintha egy nagypapa lenne az otthonában…

Ferenc pápa:
– Így igaz!

Eva Fernández:
– Továbbra is nagypapának látja őt?

Ferenc pápa:
– Többnek! Valahányszor meglátogatom, ezt érzem. Megfogom a kezét, és beszéltetem. Keveset beszél, lassan beszél, de mindig a rá jellemző mélységgel. Mert Benedek problémáját a térdek jelentik, nem a feje: nagy a tisztánlátása, és amikor hallom őt beszélni, megerősödöm, érzem a gyökerek belém áradó nedvét, és ez segít előrehaladnom. Érzem az Egyház hagyományát, amely nem egy múzeumi dolog, a hagyomány, nem! A hagyomány olyan, mint a gyökerek, melyek életnedvet adnak a növekedésedhez. És te olyanná válsz, mint a gyökerek: kivirágzol, a fa növekszik, gyümölcsöt hozol, és a magok gyökerekké válnak mások számára. Az Egyház hagyománya mindig mozgásban van. Egy interjúban, melyet Andrea Monda készített az Osservatore-ban – ti olvassátok a L’Osservatore-t, ugye? –, néhány napja, volt egy helyzet, amely nagyon tetszett nekem, Gustav Mahler zeneszerzővel kapcsolatban. A hagyományok kapcsán azt mondta: „A hagyomány a jövő biztosítéka, és nem a hamu őre.” Nem múzeum! A hagyomány nem a hamut őrzi. Az integralisták nosztalgikus vágya: visszatérni a hamuhoz. A hagyomány a gyökerek, melyek biztosítják, hogy a fa nőjön, virágozzon és termést hozzon. És megismétlem az argentin költő verséből azt a mondatot, amelyet nagyon szeretek idézni: „A virágpompa, melyben a fa tündököl, abból születik, amit alatta rejt a föld.” Örülök, mert Jászvásáron utaltam arra a nagymamára [a karján az újszülöttel]: „cinkos” mozdulat volt, és azok a szemek… Annyira meghatódtam abban a pillanatban, hogy nem reagáltam, és közben a pápamobil továbbment; végül is mondhattam volna annak a nagymamának, hogy jöjjön előre, hogy megmutassa azt a mozdulatot… És ezt mondtam az Úr Jézusnak: „Kár, hogy így történt, de te meg tudod oldani a helyzetet.” És a mi derék Francescónk [a hivatalos fényképész], amikor látta a kommunikációmat azzal a csillogó szemű asszonnyal, lefényképezte, és most nyilvánosan elérhető: ma délután láttam a Vatican Insideren [a La Stampa olasz napilap melléklete]. Ezek a gyökerek, és ez nőni fog. Nem lesz olyan, mint én, de én odaadom azt, ami az enyém. Fontos ez a találkozás [idősek és fiatalok között]. Aztán ott vannak az igék. Amikor a nagyszülők érzik, hogy vannak unokáik, akik továbbviszik a történelmet, elkezdenek álmodni – amikor a nagyszülők nem álmodnak, búskomorrá válnak –: de jó, van jövő! A fiatalok pedig, ezen felbátorodva, elkezdenek jövendölni és történelmet csinálni. Ez fontos.

Eva Fernández:
– Köszönöm, Szentatya!

Alessandro Gisotti:
– Van még időnk, még egy kérdésre gondoltam: Lucas Wiegelmann a Herder Korrespondenztől…

Ferenc pápa:
– Olvastam ezt a folyóiratot Buenos Airesben…

Lucas Wiegelmann:
– Szentatya, ezekben a napokban sokat beszélt a népek közötti testvériségről és az együtt járásról, hallottunk már ezekről. Viszont azt látjuk, hogy Európában nő azok száma, akik nem a testvériségre vágynak, hanem az önzésre és az elszigetelődésre, inkább egyedül akarnak járni. Miért van ez Ön szerint, és mit kell tennie Európának, hogy ezt megváltoztassa? Köszönöm!

Ferenc pápa:
– Bocsánat, hogy magamat idézem, nem kérkedni akarok vele, csak hasznosnak látom. Beszéltem erről a problémáról két [három] beszédben: a strasbourgi beszédben [2014. november 25.]; abban a beszédben, amelyet a Nagy Károly-díj átvételekor mondtam [2016. május 6.]; aztán abban a beszédben, amelyet minden állam- és kormányfőhöz intéztem a Sala Regiában: mindenki ott volt, az Európai Unió alapítási egyezményeinek évfordulója alkalmából [2017. március 24.]. Ezekben a beszédekben mindent elmondtam, amit erről gondolok. És van még egy beszéd, amelyet nem én mondtam, hanem a polgármester, az aacheni Bürgermeister [2016. május 6.]: az egy gyöngyszem, a ti kincsetek, német. Igazi gyöngyszem! Olvasd el, és találsz benne dolgokat. Európának párbeszédet kell folytatnia. Európa nem mondhatja: „Egységben vagyunk, ezért most azt mondjuk Brüsszelnek: oldjátok meg ti, haladjatok előre ti!” Nem! Mindnyájan felelősséggel tartozunk az Európai Unióért, mindnyájan. És az, hogy az elnökséget felváltva töltik be, nem egy udvariassági gesztus, mintha menüettet táncolnánk: most rajtam a sor, aztán rajtad a sor. Nem! Ez annak a felelősségnek a jelképe, amellyel minden egyes ország tartozik Európáért. Ha Európa nem néz helyesen szembe a jövő kihívásaival, akkor el fog satnyulni. Bátorkodtam azt mondani Strasbourgban: úgy érzem, hogy Európa lassan megszűnik „anya-Európa” lenni, és „nagymama-Európává” válik. Megöregedett. Elveszítette a vágyat az együtt dolgozásra. Esetleg, rejtetten, felteszi valaki a kérdést: „Nem lehet, hogy most ér véget egy hetvenéves kaland?” Vissza kell nyerni az alapító atyák szellemét: vissza kell nyerni! Európának szüksége van önmagára, arra, hogy önmaga legyen, az önazonosságára, az egységére, és ezzel – és mindazzal, amit a helyes politika felkínál – túl kell lépnünk a megosztottságokon és a határokon. Látjuk a határokat Európában: ez nem tesz jót. A kulturális határok sem tesznek jót. Igaz, hogy minden országnak megvan a maga kultúrája, és őriznie kell azt, de a poliéder szellemiségével: van olyan globalizáció, ahol tiszteletben tartják mindenkinek a kultúráját, de mindenkinek egységben kell lennie. De kérem szépen, Európa ne hagyja, hogy legyőzze a pesszimizmus, vagy hogy legyőzzék az ideológiák, mert Európát a jelen pillanatban nem ágyúkkal vagy bombákkal támadják, hanem ideológiákkal: nem európai ideológiákkal, olyanokkal, amelyek kívülről jönnek, vagy európai, de nem nagy csoportocskákban születnek. Gondoljatok a megosztott és hadviselő Európára, 1914-ben, aztán 1932-33-tól 39-ig, amikor kirobbant a háború: könyörgöm, ne térjünk vissza oda! Tanuljunk a történelemből! Ne esünk ugyanabba a gödörbe! Egy másik alkalommal mondtam nektek: azt mondják, az ember az egyetlen élőlény, amely kétszer is beleesik ugyanabba a gödörbe, a szamár sohasem!

Nem tudom, mi mást mondhatnék… Olvasd el a polgármesternek, az aacheni Bürgermeisternek azt a beszédét: gyöngyszem!

Alessandro Gisotti:
– Köszönjük, Szentatya! Köszönjük készségét a három rendkívül megterhelő nap után, és köszönjük ezt az egymás után megtett öt utat az évnek ebben az első felében, melyek tele voltak értékes programokkal és a legkülönbözőbb találkozásokkal. Köszönjük!

Ferenc pápa:
– Most két dolog. A légkör [időjárási körülmények] miatt tegnap autóval kell mennem: két óra negyven percen át. Isten ajándéka volt: csodás tájat láttam, amilyet még sosem láttam. Keresztülutaztam egész Erdélyen: lenyűgöző szépség! Sosem láttam ehhez foghatót! És ma, amikor Balázsfalvára mentünk, ugyanaz: gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű! Ennek az országnak a tája. Köszönetet mondok az esőnek is, amely rákényszerített, hogy így és ne helikopterrel utazzam, hogy közelebb kerüljek a valósághoz.

A második dolog: tudom, hogy némelyiketek hívő, mások nem annyira, de szeretném mondani a hívőknek: imádkozzatok Európáért, imádkozzatok Európáért, az egységért! Hogy az Úr adja meg nekünk a kegyelmet! A nem hívőknek pedig: kívánjátok a jó szándékot, a szív jókívánságát, a vágyat, hogy Európa visszatérjen az alapító atyák álmához! Köszönöm! Nagyon köszönöm! És boldog befejezést napotoknak [a tömegkommunikációs világnapnak]!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír