Ferenc pápa Jézus mennybemenetelének reményt adó titkáról elmélkedett május 8-án a Regina caeli elimádkozásakor, utána pedig külön köszöntötte a tömegkommunikáció területén dolgozókat és az édesanyákat.

A Szentatya beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Olaszországban és más országokban ma Jézus mennybemenetelét ünnepeljük, amely húsvét után negyven nappal történt. Jézus misztériumát szemléljük, aki kilép földi terünkből, hogy belépjen Isten dicsőségének teljességébe, és magával viszi emberségünket. Vagyis ez az első alkalom, hogy mi belépünk, a mi emberségünk belép a mennybe. Lukács evangéliuma megmutatja nekünk, hogyan reagálnak a tanítványok az Úrra, aki „eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe” (Lk 24,51). Nem volt bennük fájdalom vagy zavarodottság, hanem „leborultak előtte, és nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe” (Lk 24,52). Olyan emberek visszatérése ez, akik nem félnek a várostól, amely elvetette a Mestert, amely látta Júdás árulását és Péter tagadását, látta a tanítványok szétszéledését és egy magát fenyegetve érző hatalom erőszakosságát.

Attól a naptól fogva az apostolok és Krisztus minden tanítványa számára lehetővé vált, hogy Jeruzsálemben és a világ összes városaiban ott lakjanak, a jogtalanságtól és erőszaktól leginkább meggyötört városokban is, mert valamennyi város felett ugyanaz az ég van, és mindenki reménnyel tekinthet felfelé. Jézus, aki Isten és valóságos ember, az ő emberi testével az égben van! Ez a mi reményünk, a mi [égbe vetett] horgonyunk, és szilárdan állunk ebben a reményben, ha az égre nézünk.

Ebben az égben lakik az az Isten, aki olyan közelinek nyilatkoztatta ki magát, hogy felvette egy ember, a Názáreti Jézus arcát. Ő örökké „velünk lévő Isten” marad – ezt ne felejtsük el: Emmánuel, velünk lévő Isten –, és nem hagy magunkra minket! Felnézhetünk, hogy felismerjük magunk előtt a ránk váró jövőt. Jézusnak, a feltámad megfeszítettnek mennybemenetelében az az ígéret van jelen, hogy részesedni fogunk az élet teljességében Istennél.

Mielőtt eltávolodott barátaitól, halálának és feltámadásának eseményeire utalva Jézus ezt mondta nekik: „Ezeknek ti tanúi vagytok” (Lk 24,48). Vagyis a tanítványok, az apostolok tanúi Jézus halálának és feltámadásának, azon a napon pedig Krisztus mennybemenetelének is. És tényleg így történt: miután látták Urukat felmenni a mennybe, a tanítványok visszatértek a városba olyan tanúkként, akik örömmel hirdetik mindenkinek a feltámadt megfeszítettből fakadó új életet, akinek nevében „hirdetik majd a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között” (Lk 24,47). Ez az a tanúságtétel – nemcsak szavakkal, hanem a mindennapi élettel tett tanúság –, amelynek minden vasárnap ki kellene lépnie templomainkból, hogy a hét folyamán belépjen az otthonokba, a munkahelyekre, az iskolába, a találkozó- és szórakozóhelyekre, a kórházakba, a börtönökbe, az idősotthonokba, a migránsoktól zsúfolt helyekre, a városok peremkerületeibe… Ezt a tanúságtételt kell elvinnünk minden héten: Krisztus velünk van; Jézus felment a mennybe, velünk van; Krisztus él!

Jézus biztosított minket arról, hogy ebben az örömhírhirdetésben és tanúságtételben „a magasból erő tölt el majd minket” (Lk 24,49), tudniillik a Szentlélek ereje. Ebben rejlik küldetésünk titka: jelen van köztünk a feltámadt Úr, aki a Szentlélek ajándékával folytatja értelmünk és szívünk megnyitását, hogy hirdessük az ő szeretetét és irgalmát városaink legkezelhetetlenebb környékein is. A Szentlélek az igazi alkotómestere annak a sok formájú tanúságnak, amelyet az egyház és minden megkeresztelt tesz a világban. Ezért sosem szabad elhanyagolnunk az imádságos elmélyülést, hogy dicsérjük Istent és kérjük a Lélek ajándékát. Ezen a héten, mely pünkösd ünnepéhez vezet minket, lélekben maradjunk az utolsó vacsora termében, a cenákulumban, együtt Szűz Máriával, hogy befogadjuk a Szentlelket. Most is ezt tegyük, közösségben a pompei kegyhelyen hagyományos könyörgő imára egybegyűlt hívőkkel.

A Szentatya szavai a Regina caeli elimádkozás után:

Kedves testvéreim!

Ma van a tömegkommunikáció ötvenedik világnapja (Magyarországon a tömegtájékoztatás világnapját hagyományosan egy hétten korábban ünnepeljük – a szerk.). A II. Vatikáni Zsinat akarta azt, hogy külön napot szenteljünk ennek. A zsinati atyák ugyanis, amikor elgondolkodtak a mai világban élő egyházról, felismerték, hogy lényegi fontosságúak a tömegkommunikációs eszközök, amelyek „hidakat verhetnek a személyek, a családok, a társadalmi csoportok, a népek között, mind a fizikai, mind a digitális világban” (Ferenc pápa kommunikációs világnapi üzenete, 2016). Szívből köszöntök mindenkit, aki a tömegkommunikáció terén dolgozik, és kívánom, hogy kommunikálásunknak az egyházban mindig világos evangéliumi stílusa legyen, amely egyesíti az igazságot és az irgalmasságot.

Köszöntelek mindannyiatokat, római hívek, Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok. Külön is köszöntöm a Varsóból, Lowiczból és Ostrodából érkezett lengyel híveket; a bécsi filharmonikusokat, O’Flaherty Barátainak ír csoportját; a Corderius iskola (Hollandia) tanulóit és a „Capitolina” Katolikus Akadémiai Egyesületet.

Köszöntöm az élet menetének résztvevőit, az Opera Don Folci és a X. Szent Pius preszeminárium barátait, a nyugat- és dél-római cserkészeket, valamint a genovai egyházmegye nagyszámban jelenlévő bérmálkozóit. Zajosak vagytok, genovaiak!

Sok országban ma tartják anyák napját; gondoljunk hálával és szeretettel az összes édesanyára – azokra, akik ma itt vannak a téren, saját édesanyánkra, azokra akik még köztünk élnek, és azokra, akik már a mennybe mentek –, ajánljuk őket Máriának, Jézus anyjának oltalmába. Közösen imádkozzuk el az üdvözlégyet minden édesanyáért. [Üdvöz légy, Mária…]

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok. Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír