November 18-án délben, az Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya a napi evangéliumról elmélkedve azt hangsúlyozta, hogy a végső időkről szóló szentírási szövegek a jelen pillanat felelős megélésére akarnak figyelmeztetni.

Ferenc pápa beszédének fordítását teljes egészében közzétesszük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai vasárnap evangéliumában (vö. Mk 13,24–32) az Úr a jövőbeli eseményekről akarja tanítani tanítványait. Ez elsősorban nem a világ végéről szóló beszéd, hanem felhívás arra, hogy helyesen éljük meg a jelent, virrasztók legyünk, és mindig legyünk készen arra, amikor számot kell majd adnunk életünkről. Jézus azt mondja: „Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullnak az égről” (Mk 13,24–25). Ezek a szavak a Teremtés könyvének elejét juttatják eszünkbe, a teremtésről szóló elbeszélést: a nap, a hold, a csillagok, melyek az idő kezdetétől a maguk rendjét követve ragyognak, és világítanak, az élet jelét adják, itt hanyatló állapotukban vannak bemutatva, miközben a sötétségbe és a végre utaló káoszba hullnak. Viszont az a világosság, mely azon az utolsó napon ragyogni fog, egyedülálló és új lesz: az Úr Jézusé, aki dicsőségében jön, az összes szenttel. Abban a találkozásban végre meglátjuk majd az ő arcát, a Szentháromság teljes világosságában. Ez az arc szeretettől ragyog majd, és minden ember a maga mezítelen igazságában jelenik meg előtte.

Sem az emberiség történelmét, sem saját élettörténetünket nem foghatjuk fel úgy, mint értelmetlen szavak és tettek egyszerű egymásra következését. Fatalista módon sem értelmezhetjük, mintha már minden előre meg lenne határozva a sors által, amelyben nincs tér a szabadságnak, és amely megakadályozná, hogy valódi döntések által meghatározzuk életünket. A mai evangéliumban Jézus inkább azt mondja, hogy mind a népek, mind az egyes emberek történetének van egy elérendő célja: a végérvényes találkozás az Úrral. Ennek nem ismerjük sem az idejét, sem a bekövetkezésének módját. Az Úr hangsúlyozta, hogy „senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú” (Mk 13,32); mindent az Atya misztériumának titka őriz. Mindazonáltal ismerünk egy alapelvet, amellyel szembe kell néznünk: „Ég és föld elmúlnak – mondja Jézus –, de az én igéim nem múlnak el” (Mk 13,31). Ez a döntő pont. Azon a napon mindnyájunknak fel kell ismernie, hogy Isten Fiának szava megvilágította-e saját létét, vagy pedig hátat fordított neki, és inkább bízott saját szavaiban. Ez lesz az a pillanat, amikor a lehető leginkább és végérvényesen az Atya szeretetére fogunk hagyatkozni és irgalmára bízzuk magunkat.

Senki, egyikünk sem menekülhet ez elől a pillanat elől! A ravaszság, amellyel gyakran élünk magatartásunkban a magunkról alkotott kedvező kép fenntartására, nem használ többé; ugyanígy a pénz hatalma és az anyagi eszközök, melyekkel önhitten mindent és mindenkit meg akarunk vásárolni, nem lesznek többé használhatók. Semmi más nem lesz nálunk, csak az, amit megvalósítottunk ebben az életben, hittel követve Jézus szavát: mindaz, amit megéltünk és megvalósítottunk, illetve amit elmulasztottunk. Csak azt fogjuk magunkkal vinni, amit odaadtunk.

Kérjük Szűz Mária közbenjárását, hogy földi, behatárolt életünk átmenetiségének tudatosítása ne taszítson aggódó félelembe bennünket, hanem figyelmeztessen felelősségünkre önmagunk, felebarátunk és az egész világ iránt!

A Szentatya szavai az Angelus után:

Kedves testvéreim!

A szegények mai világnapja alkalmából a Szent Péter-bazilikában szentmisét mutattam be, amelyen jelen voltak a szegények, továbbá az őket kísérő társulatok és egyházközségi csoportok. Nemsokára ebéden veszek részt sok szegénnyel a VI. Pál Teremben. Hasonló, közös imából és osztozásból álló kezdeményezések voltak az egyházmegyékben, szerte a világon, hogy kifejezzék a keresztény közösség közelségét mindazokhoz, akik szegénységben élnek. Ez a világnap, mely egyre több egyházközséget, társulatot és egyházi mozgalmat von be, a remény jele kíván lenni, valamint ösztönzés arra, hogy az irgalmasság eszközei legyünk a társadalomban.

Fájdalommal fogadtam a hírt arról az öldöklésről, amely két napja történt egy menekülttáborban a Közép-afrikai Köztársaságban, melynek során két papot is megöltek. Szeretném kifejezni közelségemet és szeretetemet ennek az oly kedves népnek, ahol megnyitottam az első szentkaput az irgalmasság jubileumi évében. Imádkozzunk a halottakért és a sebesültekért, hogy szűnjön meg minden erőszak abban a szeretet országban, melynek nagy szüksége van a békére. Kérjük együtt a Szűzanyát! [Üdvöz légy, Mária…]

Külön is imádkozzunk azokért, akiket a kaliforniai tűzvész sújt, és azokért is, akik a fagy áldozatául estek az Egyesült Államok keleti partján. Az Úr fogadja békéjébe az elhunytakat, adjon vigaszt a családtagoknak, és támogassa a mentésben dolgozókat.

Most pedig titeket köszöntelek, családok, egyházközségek, társulatok és hívők, akik Olaszországból és a világ sok részéből érkeztetek. Külön is köszöntöm a Union City-i és brooklyni zarándokokat, a Puerto Rico-i híveket, Ponce püspökével együtt, a brazíliai Campanhából jött papok csoportját, püspökükkel együtt; hasonlóképpen a Mária-kegyhelyek munkatársait, a katolikus iskolák öregdiákjainak olasz szövetségét, a crotonei híveket és a Roncegno Terme-i énekkart.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír