Az irgalmasság szentévére való tekintettel a Szentatya szeptember 10-én, szombaton is tartott általános kihallgatást a Szent Péter téren. Beszédében az irgalmasság és a megváltás közötti kapcsolatról elmélkedett. Katekézisét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A szöveg, melyet hallottunk, Isten irgalmasságáról beszél, amely a megváltásban valósul meg, vagyis abban a szabadulásban, amely az ő Fiának, Jézusnak vére árán adatott nekünk (vö. 1Pét 1,18–21). Ritkán használjuk a „megváltás” szót, mégis alapvetően fontos, mert a legradikálisabb szabadulást jelöli, amelyet Isten végbevihetett értünk, az egész emberiségért és az egész teremtésért. Úgy tűnik, a mai ember nem szeret arra gondolni, hogy Isten közbeavatkozása szabadította és mentette meg; a mai ember ugyanis saját szabadságával áltatja magát, olyan erőnek képzeli azt, amellyel mindent elérhet. Még büszke is rá. Valójában azonban nincs így! Mennyi hamis hitegetést árulnak a szabadság ürügyén, és mennyi újfajta rabság jön létre napjainkban egy hamis szabadság nevében! Annyi, de annyi rabszolga van: „Ezt csinálom, mert ezt akarom csinálni, én drogozom, mert ehhez van kedvem, szabad vagyok, én pedig ezt teszem…” Rabok! Rabszolgákká válnak a szabadság nevében! Mindnyájan láttunk ilyen embereket, akik a padlón végzik. Rászorulunk arra, hogy Isten megmentsen minket a közöny, az önzés és az önelégültség minden formájától.

Péter apostol szavai nagyon jól kifejezik annak az új életállapotnak a jelentését, amelyre meghívást kaptunk. Azáltal, hogy az Úr Jézus egy lett közülünk, nemcsak emberi létállapotunkat vette fel, hanem felemelkedési lehetőséget is kínál, hogy Isten gyermekei lehessünk. Halálával és feltámadásával Jézus Krisztus, a szeplőtelen bárány legyőzte a halált és a bűnt, hogy felszabadítson minket uralmuk alól. Ő a bárány, aki feláldoztatott értünk, hogy elnyerhessük a megbocsátásból, szeretetből és örömből álló új életet. Szép ez a három szó: megbocsátás, szeretet és öröm. Mindaz, amit ő magára vett, azt meg is váltotta, fel is szabadította, meg is mentette. Nyilvánvaló, hogy az élet próbára tesz minket, s időnként szenvedünk is miatta. Az ilyen időszakokban a megfeszített Jézusra kell szegeznünk tekintetünket, aki értünk és velünk együtt szenved, s így egyértelműen arról tanúskodik, hogy Isten nem hagy magunkra minket! Sose felejtsük hát el az aggodalmak és üldöztetések között, de a mindennapi fájdalmak között se, hogy mindig meg vagyunk szabadítva Isten irgalmas keze által, amely felemel és új életre vezet minket!

Isten szeretete határtalan: mindig új jelekre bukkanhatunk, amelyek azt jelzik, hogy mennyire figyel ránk, és főleg, hogy mennyire utol akar érni és meg akar előzni minket. Egész életünk, jóllehet a bűn törékenységét hordozza, a bennünket szerető Isten szeme előtt zajlik. Milyen sok részt találunk a Szentírásban, amelyek mind arról beszélnek, hogy Isten jelen van, közel van és gyengéd minden emberhez, különösen is a kicsinyekhez, a szegényekhez, a meggyötörtekhez! Isten nagy gyengédséggel, nagy szeretettel veszi körül a legkisebbeket, a leggyengébbeket, a társadalom kivetettjeit. Minél nyomorultabbak vagyunk, ránk függesztett tekintete annál jobban eltelik irgalommal. Megszán minket és együtt érez velünk, mert ismeri gyengeségeinket. Tud bűneinkről, és megbocsát nekünk; mindig megbocsát! Nagyon jó, nagyon jó a mi Atyánk!

Ezért, kedves testvéreim, nyíljunk meg előtte, fogadjuk be kegyelmét! Hiszen, miként a zsoltár mondja, „az Úrnál az irgalom, és bőséges nála a megváltás” (Zsolt 130,7).

Fordította: Tőzsér Endre

Fotó: Vatikáni Rádió

 

Magyar Kurír