Jézus a keresztény élet helyes útja. Szükséges, hogy szüntelenül ellenőrizzük: következetesen ezen az úton járunk-e, vagy útközben hitünk elveszett. Szent Fülöp és Jakab apostolok ünnepén, május 3-án a Szent Márta-házban bemutatott szentmiséjén erről a kérdésről elmélkedett a Szentatya.

A hitélet előrehaladás egy útvonalon. Menet közben különböző típusú keresztényekkel találkozunk: múmia keresztényekkel, csavargó keresztényekkel, önfejű keresztényekkel, akik félúton megállnak, gyönyörködve egy szép táj látványában. Olyan emberek ők, akik különféle okok miatt elfelejtették, hogy az egyedüli „helyes út” Jézus – ahogy erre János emlékeztet az evangéliumi szakaszban (Jn 14,6–14). Búcsúbeszédében Jézus Tamáshoz és Fülöphöz fordulva megerősíti: „Én vagyok az út” és „Aki engem lát, az látja az Atyát is”.

Ferenc pápa az így vagy úgy tévútra került keresztények típusai közül elsőnek azokat elemezte, akik nem haladnak előre, akik „lelki múmiává váltak”.

Egy keresztény, aki nem indul útnak, nem halad előre, nem keresztény keresztény. Nem tudni, hogy micsoda. „Elpogányosodott” egy kissé: megállt, egy helyben toporog. A keresztény számára útmutatás a nyolc boldogság. Aki nem hajt végre irgalmassági cselekedeteket, elhibázta az irányt – figyemeztetett a pápa.

„Bocsássátok meg nekem ezt a szót, de olyan, mintha múmia lenne, egy lelki múmia – tette hozzá a Szentatya.  – Nem tesz semmi rosszat, de jót sem.”

A pápa elemzésében ezután az önfejűek következtek. Menet közben előfordul, hogy utat tévesztünk, de ez nem a legrosszabb, ami történhet – állapította meg a Szentatya. – Az a tragédia, ha önfejűek vagyunk, és makacsul hajtogatjuk: ez a helyes út. Nem hagyjuk, hogy az Úr hangja megmutassa, hogy nem ezen az úton kell járnunk: „Fordulj vissza, és térj rá a helyes útra!”

Végül a kóborlók közé azok tartoznak, akik ugyan mennek, de nem tudják, hogy hová. A csavargók egész élete kóborlás erre-arra. Így nem tapasztalják meg annak a szépségét, hogy közeledjenek Jézushoz. Utat veszítenek, mert ide-oda bolyonganak, és ez zsákutcába vezeti őket: a túl sok keringés miatt labirintusba kerülnek, ahonnan nem találják meg a kivezető utat. Jézus hívását elmulasztották. Nincs náluk iránytű, és csak keringenek tovább. Másokat útközben elkápráztat valami nagyon szép, ezért megállnak félúton; elbűvöli őket valami, amit látnak, vagy egy gondolat, egy javaslat, egy szép táj. És megállnak! A keresztény élet nem bűvölet: egy igazság! Jézus Krisztus!

Tegyük fel a kérdést: Hogyan haladok előre a keresztény úton, amelyet a keresztségben kezdtem el? Egy helyben állok? Utat tévesztettem? Egyfolytában csak keringek, és nem tudom, merre menjek lelki életemben? Megállok a világi dolgok, a hívságok előtt, vagy mindig haladok előre, megvalósítva a nyolc boldogság tanítását és irgalmassági cselekedeteket hajtva végre? Mert Jézus útja tele van vigasszal, dicsőséggel, és kereszttel is. De mindig a lélek békéjével.

Tegyük fel ma a kérdést, áldozzunk rá öt percet: Milyen vagyok ezen a keresztény úton? Mozdulatlan vagyok? Eltévedtem? Kóborlok? A nekem tetsző dolgok előtt állok-e meg, vagy Jézus előtt, aki maga az Út? Kérjük a Szentlelket, tanítson meg bennünket, hogy mindig jól haladjunk előre! Amikor elfáradtunk, akkor egy kicsit lepihenük, és utána ismét megyünk előre. Kérjük ezt a kegyelmet – zárta reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír