at 18:40Ferenc pápa február 6-án találkozott a Szent Péter-téren a Pio atya-imacsoportok tagjaival. Mintegy nyolcvanezren töltötték meg a teret. Ferenc pápa azt kérte az imacsoportoktól, hogy legyenek az irgalmasság „erőművei”, amelyek szeretetenergiát termelnek az egyháznak és a világnak.

A világnak úgy kell Isten irgalmassága, mint egy falat kenyér. Ennek az irgalmasságnak volt a szolgája Szent Pietrelcinai Pio, aki emberek milliói számára vált az „Atya élő simogatásává” - mondta Ferenc pápa, amikor a Szent Péter-téren fogadta a Pio atya-imacsoportok tagjait. Összesen nyolcvanezren töltötték meg a teret, köztük a Manfredonia-Vieste-San Giovanni Rotondo főegyházmegye zarándokai, valamint a Pio atya által alapított, a Szenvedés enyhítése-nevű kórház dolgozói. Ferenc pápa azt kérte az imacsoportoktól, hogy legyenek az irgalmasság „erőművei”, amelyek szeretetenergiát termelnek az egyháznak és a világnak.

Pio atya nem járta be a világot, mert számára a világ a gyóntatószéket jelentette, és azért is, mert a világ forgott és forog ma is körülötte, alig ötven évvel halála után, hogy megízlelje az Istennel való lelki megbékélés megfizethetetlen örömét. A pápa egy nagyon szép kifejezéssel élve, amely teljes összhangban áll a szentévvel, megállapította: Pio atya „Isten simogatása” volt.

Pio atya segített az embereknek megtapasztalni a megbocsátás szépségét. Azt a tudományt, amit napról napra kell elsajátítanunk. Elmondhatjuk, hogy Pio atya az irgalmasság szolgája volt. A „meghallgatás apostolkodását” utolsó erejéig végezte. A gyóntatás szolgálatán keresztül vált az Atya élő simogatásává, aki begyógyítja a bűn sebeit és békéjével felüdíti a szívet. Szent Pio soha nem fáradt bele, hogy fogadja és meghallgassa az embereket, hogy idejét és energiáját áldozza rájuk, hogy ezáltal elhintse az Úr bocsánatának illatát.

Sajátos hivatásának megéléséhez az erőt egy nagyon intenzív belső életből merítette. Ez olyannyira ragadós volt, hogy életre hívta azokat az imacsoportokat, amelyeket a kapucinus szeretett a „hit faiskoláinak”, a „szeretet tűzhelyeinek” nevezni. Az ima ugyanis az az erő, amelyik mozgatja a világot – idézte Pio atya szavait Ferenc pápa. Az imádság tehát nem egy hasznos gyakorlat, amivel megnyugtatjuk a szívünket. Nem is egy eszköz arra, hogy elérjük Istennél azt, amire szükségünk van. Ha így lenne, akkor enyhe önzés vezérelné az imát. „De én azért imádkozom, hogy jól legyek, mint ahogy az ember bevesz egy aszpirint”: nem, nem így van. Azért imádkozom, hogy valamit elérjek: de hiszen akkor ez egy üzlet. Nem így van – nyomatékosította a pápa. Az imádság valami más. Az ima a lelki irgalmasság cselekedete, amelyik mindent el akar vinni Isten szívéhez, rá akarja bízni a dolgait.

A Szentatya elidőzött az imádság fogalmának megvilágításánál. Az ima nem más, mint egy kulcs, amivel kinyithatjuk Isten szívét. Egyszerű, sima kulcs ez, mert Isten szíve nincs szigorúan lezárva mindenféle biztonsági intézkedésekkel, ugyanis az ő szíve atyai szív. Ez az egyház legnagyobb ereje, az imádság. Ha ezt elveszítjük, akkor félő, hogy másra támaszkodunk: az eszközökre, a pénzre, a hatalomra; míg az evangelizálás elhalványul, az öröm kialszik és a szív unalmassá válik. Ti unalmas szívet akartok? – kérdezte a pápa a Szent Péter-teret megtöltő híveket. Nem? Vagy örömteli szívet akartok? Igen – zúgott a válasz, mire a pápa megadta a receptet: akkor imádkozzatok!
Az imacsoportok legyenek az irgalmasság „erőművei”: amelyek mindig nyitva állnak és mindig működésben vannak, hogy az ima alázatos erejével elvigyék Isten világosságát a világnak, és a szeretet energiáját az egyháznak. Legyetek mindig az ima örömteli apostolai! Az ima csodákat tesz. Az imaapostolkodás csodákat tesz – magyarázta a pápa.

A Pio atya által alapított kórház, mely a Szenvedés enyhítése-nevet viseli, immár hatvan esztendeje igyekszik az irgalmasság testi jócselekedeteit végezni a betegek javára. A pápa rendkívülinek nevezte azt a sajátos hozzáállást, amely Pio atyát egy kórház megnyitására késztette. Gyógyítani a betegséget, de egyben gondozni a beteget. Megeshet, hogy mialatt a test sebeit ellátják, még súlyosabban megsérül a lélek, s ezek a sebek még lassabban és gyakran nehezebben gyógyulnak. A haldoklók is, akik olykor látszólag nincsenek tudatuknál, részt vesznek az imában, amit hittel végeznek a közelükben, és Istenre bízzák magukat.

Ezzel kapcsolatban Ferenc pápa megosztotta hallgatóságával egy személyes emlékét. Egy pap barátja halálos ágyán feküdt, kómában. Az orvosok nem értették, hogy képes egyáltalán még lélegezni. Ekkor bejött egy másik pap barátja. Odament hozzá és beszélt neki, ő pedig hallotta. „Hagyd, hogy elvigyen az Úr. Engedd el magad, bízzál az Úrban, bízd rá magad…” És ezekkel a szavakkal a haldokló elengedte magát, és békében elment. Sok embernek, sok betegnek van szüksége szavakra, simogatásra, hogy erőt merítsen belőle betegsége hordozásához vagy ahhoz, hogy elébe menjen az Úrral való találkozásnak. Segítségre van szükségük, hogy rábízzák magukat az Úrra.

Hálás vagyok nektek – fordult a Pio atya kórházában dolgozókhoz a pápa -, amiért hozzáértőn, szeretettel és élő hittel szolgáljátok a betegeket. Bárki is látogasson szép földetekre – és én szeretnék elmenni -, találja meg bennetek az Ég fényének visszatükröződését.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír