Február 14-én szokásos vasárnapi Úrangyala imádságát Ferenc pápa nem a Szent Péter téren mondta el, hanem mexikói apostoli útján, az Ecatepecben bemutatott szentmise végén. Az Angelust megelőző beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim!

A mai vasárnap olvasmányában Mózes egy javaslatot fogalmaz meg a népnek. Aratáskor, a bővelkedés idején, a termés legjavának kiválogatásakor ne feledkezz meg arról, honnan jöttél! A hálaadás olyan emberben és népben születik meg és növekszik, aki képes emlékezni, akinek gyökerei a múltba nyúlnak, amely fény- és árnyoldalak közepette a jelent szülte. Egy olyan időszakban, amikor hálát adhatunk azért, mert a föld meghozta gyümölcsét, és így kenyeret süthetünk, Mózes arra hívja népét, hogy tekintsen vissza és vegye számba mindazt a viszontagságot, amelyen keresztül kellett mennie (vö. MTörv 26,5–11).

A mai ünnepen, a mai napon azt ünnepelhetjük, hogy az Úr jó volt hozzánk! Adjunk hálát a lehetőségért, hogy egybegyűlhettünk és bemutathatjuk a mi jóságos Atyánknak gyermekeinket és unokáinkat, álmainkat és terveinket, bemutathatjuk kultúráink, nyelveink és hagyományaink legjavát, nem utolsósorban aggodalmainkat…

Mennyit kellett gyalogolnotok, utaznotok, hogy idejöjjetek, mennyit kellett „utánajárnotok”, hogy ebből a napból ünnep, hálaadás legyen! Mennyit kellett fáradozniuk másoknak, akik nem tudtak eljönni, de nekik köszönhetjük, hogy mi eljöhettünk!

Ma Mózes javaslatát elfogadva mint nép szeretnénk emlékezni, olyan nép akarunk lenni, amelyben eleven Isten népében való áthaladásának emléke. Annak tudatában akarunk gyermekeinkre nézni, hogy nemcsak földet, nyelvet, kultúrát és hagyományt hagyunk rájuk örökségül, hanem annak a hitnek az élő gyümölcsét is, amely emlékszik Isten biztos áthaladására ezen a földön. Rájuk hagyjuk az ő közelségének és szolidaritásának bizonyosságát. Ez a bizonyosság segít, hogy felemeljük fejünket és örömmel várjuk a hajnalt.

Én is csatlakozom hálás emlékezésetekhez Isten életeteken való áthaladására. Az ő gyermekeire tekintve muszáj magamévá tennem azokat a szavakat, amelyeket egykor Boldog VI. Pál pápa intézett a mexikói néphez: „A keresztény embernek meg kell mutatnia szolidaritását […], hogy megoldást találjon azoknak az embereknek a helyzetére, akikhez még nem érkezett el a kultúra kenyere vagy a tisztességes munka lehetősége; […] nem maradhat érzéketlen, amikor a fiatal nemzedékek nem látják jogos elvárásaikat teljesülni.” Aztán Boldog VI. Pál egy felhívással folytatja: „az első vonalban legyetek minden erőfeszítésben […] a nélkülözők helyzetének javítása érdekében”, és lássátok meg „minden emberben a testvért, és minden testvérben Krisztust” (Rádióüzenet a Guadalupei Boldogságos Szűz Mária megkoronázása 75. évfordulójának alkalmából, 1970. október 12.).

Ma arra szeretnélek hívni titeket, hogy az első vonalban, az első sorban legyetek, elöl minden kezdeményezésben, amely ezt az áldott mexikói földet a lehetőségek földjévé teszi. Ahol nem kell elköltözni ahhoz, hogy álmodni lehessen, nem kell kizsákmányoltnak lenni, hogy dolgozni lehessen, ahol nem kell sokak kétségbeeséséből és ínségéből kedvező alkalmakat teremteni keveseknek.

Hogy olyan föld lehessen, melynek nem kell sírnia olyan férfiak és nők, fiatalok és gyermekek miatt, akik a halál üzéreinek [kábítószer-kereskedők] kezei között pusztulnak el.

Ennek a földnek Guadalupana-íze van, mivel Mária mindig előttünk jár a szeretetben, és szívből mondjuk neki:

Szent Szűz, „segíts nekünk, hogy tündököljünk a közösségről, a szolgálatról, a lángoló és nagylelkű hitről, az igazságosságról és a szegények iránti szeretetről való tanúságtételtől, hogy az evangélium öröme eljusson a föld végső határáig, és annak egyetlen peremvidéke se nélkülözze világosságát” (Evangelii gaudium, 288).

Fordította: Tőzsér Endre

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír