Kedves Fiatalok!

Mélyen belevésődött emlékezetembe az a rendkívüli találkozás, amelyet Rio de Janeiróban éltünk át, a XXVIII. Ifjúsági Világtalálkozó alkalmával, a hit és a testvéri összetartozás nagy ünnepén. A derék brazil emberek olyan tárt karokkal fogadtak bennünket, mint a Megváltó Krisztus szobra, amely a Corcovado csúcsáról uralja a copacabanai tengerpart csodálatos látványát. A tenger partján Jézus megismételte meghívását, hogy mindnyájan legyünk hithirdető tanítványai, fedezzük fel, hogy a hit életünk legdrágább kincse, és ezt a kincset osszuk meg másokkal, éljenek bár közel vagy távol, korunk legtávolabbi pereméig – akár földrajzi, akár egzisztenciális értelemben.

A fiatalok interkontinentális zarándoklatának következő állomása Krakkó lesz 2016-ban. Az oda vezető utat kísérendő, a következő három évben szeretnék együtt elmélkedni veletek az evangéliumi boldogságokról, amelyekről Máté evangéliumában olvasunk (5,1–12). Ebben az évben a legelsőről fogunk elmélkedni: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3); 2015-ben ezt javaslom: „Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent” (Mt 5,8), végül 2016 témája ez lesz: „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7).

1. A nyolc boldogság korszakalkotó ereje

Mindig jót tesz nekünk, ha elolvassuk és átelmélkedjük a nyolc boldogságot. Jézus ezekről az első nagy prédikációja keretében beszélt a Galileai-tó partján. Nagy volt a tömeg, és ő felment egy hegyre, hogy onnan tanítsa követőit, ezért nevezik ezt az alkalmat „hegyi beszéd”-nek. A Bibliában a hegy mindig az a hely, ahol az Isten megmutatkozik, és Jézus, aki a hegyről beszél, ezért úgy áll előttünk, mint isteni tanítómester, az új Mózes. Mit közöl velünk? Jézus az élet útjáról beszél, arról az útról, amelyen ő maga is jár, sőt, amely ő maga, és úgy beszél róla, mint a valódi boldogság útjáról. Jézus egész életében, a betlehemi barlangban történt születésétől egészen kereszthaláláig és feltámadásáig a nyolc boldogságot testesítette meg. Isten országának minden ígérete benne teljesedett be.

Amikor Jézus meghirdeti a nyolc boldogságot, arra hív bennünket, hogy kövessük őt, hogy vele együtt járjuk a szeretet útját, az egyetlen utat, amely elvezet az örök életre. Nem könnyű ez az út, de az Úr biztosítja számunkra kegyelmét, és azt, hogy nem hagy bennünket magunkra. Életünkben folyton jelen van a szegénység, jelen vannak a megpróbáltatások, a megaláztatások, az igazságosságért folytatott küzdelem, a mindennapos megtérés fáradsága, a törekvés, hogy szentségre való meghívásunk szerint éljünk, az üldöztetés és számos egyéb kihívás. Ám ha megnyitjuk ajtónkat Jézus előtt, ha megengedjük, hogy belépjen személyes történelmünkbe, ha osztozunk vele örömeinkben és fájdalmainkban, olyan békét és örömet tapasztalhatunk meg, amelyet csak Isten, a végtelen szeretet képes megadni számunkra.

Jézus nyolc boldogsága korszakalkotó újdonságot hordoz, a boldogság olyan mintáját, amely szöges ellentétben áll azzal, amit a média és a közgondolkodás sugall. A világi gondolkodás számára botrány, hogy Isten eljött, hogy egy legyen közülünk, és botrány, hogy meghalt egy keresztfán! E világ logikája szerint azok, akiket Jézus boldognak mond, a „vesztesek”, a gyengék. Amit a világ minden fölé állít, az a minden áron elért siker, a jólét, a hatalom önhittsége, az önmagunk mások elé helyezése.

Jézus arra hív bennünket, kedves fiatalok, hogy válaszoljunk az ő életjavaslatára, hogy döntsük el, melyik úton akarunk haladni, hogy elérjük a valódi örömet. Ez nagy kihívás a hitünk felé. Jézus nem félt tőle, hogy megkérdezze tanítványait: valóban akarják-e követni, vagy inkább más utat akarnak követni (vö. Jn 6,67). És a Péternek nevezett Simonnak volt mersze így válaszolni: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás” (Jn 6,68). Ha „igent” tudtok mondani Jézusnak, fiatal életetek megtelik értelemmel és termékennyé válik.

2. A boldogság bátorsága

De mit jelent az, hogy „boldogok” (görögül makarioi)? Boldognak lenni azt jelenti, hogy valaki örömben él. Mondjátok meg: valóban vágyakoztok a boldogságra? Ebben a korban, amely a boldogságnak annyiféle látszatát kínálja fel, az a veszély fenyegeti az embert, hogy beéri kevéssel, hogy élete „kicsinyes” lesz. Vágyjatok nagy dolgokra! Szélesítsétek ki szíveteket! Ahogy Boldog Pier Giorgio Frassati mondta: „Aki hit nélkül él, akinek nincsen kincse, amelyet védelmezzen, aki nem áll ki folyamatos küzdelemben az igazság mellett, az nem igazi életet él, hanem csak látszatéletet. Nekünk nem elég a látszatélet, az igazit akarjuk élni” (G. Frassati levele I. Boninihez, 1925. február 27.). Pier Giorgio Frassati boldoggá avatásának napján, 1990. május 20-án II. János Pál azt mondta róla, hogy „a nyolc boldogság embere” (a szentmise prédikációjából: AAS 82 [1990], 1518).

Ha engeditek, hogy valóban felszínre törjenek szívetek legmélyebb törekvései, rádöbbentek, hogy olthatatlan vágy él bennetek a boldogságra, és ez lehetővé fogja tenni számotokra, hogy leleplezzétek és elutasítsátok azt a sok „olcsó” ajánlatot, amely körülvesz benneteket. Amikor önző módon a sikert, a gyönyört, a birtoklást keressük, és bálványainkká tesszük ezeket, átélhetünk ugyan mámoros pillanatokat, az elégedettség csalóka érzését is, de végül rabszolgákká válunk, nem leszünk soha elégedettek, mindig többre vágyunk. Nagyon szomorú látni a „jóllakott”, de gyenge fiatalságot.

Szent János ezt írta a fiataloknak: „Erősek vagytok, az Isten tanítása bennetek van, és legyőztétek a gonoszt” (1Jn 2,14). Azok a fiatalok, akik Krisztust választják, erősek, az ő igéjéből táplálkoznak és nem más dolgokkal akarnak „jóllakni”. Legyen bátorságotok szemben haladni az árral! Legyen meg a bátorság bennetek, hogy a valódi boldogságot válasszátok! Mondjatok nemet az ideiglenes, felületes, selejtes dolgok kultúrájára, amely nem tart titeket képesnek arra, hogy felelősséget vállaljatok és szembe nézzetek az élet nagy kihívásaival!

3. Boldogok a lélekben szegények…

Az első boldogság, amely a következő ifjúsági világtalálkozó témája lesz, boldognak hirdeti a lélekben szegényeket, mivel övék a mennyek országa. Egy ilyen korban, amikor annyian szenvednek a gazdasági válságtól, a szegénység és a boldogság összekapcsolása nem tűnik helyénvalónak. Hogyan lehet a szegénységet áldásként felfogni?

Először is kíséreljük meg, hogy megértsük, mit is jelent a lélekben szegény kifejezés. Amikor Isten Fia emberré lett, a szegénység, a kiüresítettség útját választotta. Ahogyan Szent Pál mondja ezt a filippiekhez írt levelében: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez” (2,5–7). Jézus Isten, aki leveti dicsőségét. Ebben látjuk Isten döntését a szegénység mellett: gazdagból szegénnyé lett, hogy minket gazdagítson a maga szegénysége révén (vö. 2Kor 8,9). Ezt a misztériumot szemléljük Betlehemben, ahol Isten Fiát a jászolban láthatjuk, és ezt látjuk a kereszten is, ahol kiüresítettsége beteljesül.

A görög ptókhosz (szegény) jelzőnek nem csupán anyagi jelentése van, hanem „koldust” is jelent. Összefügg a zsidó anawim fogalommal, amely „Jahve szegényeit” jelenti, s ez alázatra, korlátaink és létünk szegénységének tudatosságára utal. Ők, az anawim, bíznak az Úrban, tudják, hogy tőle függenek.

Jézus – ahogyan jól látta Lisieux-i Szent Teréz – megtestesülésében úgy áll előttünk mint koldus, akinek szüksége van szeretetünkre. A Katolikus Egyház Katekizmusa úgy beszél az emberről mint „Isten koldusáról” (2559. pont), és azt mondja, hogy az imádság Isten szomjúságának találkozása a mi szomjúságunkkal (2560. pont).

Assisi Szent Ferenc nagyon jól megértette a lélekben szegények boldogságának titkát. Amikor ugyanis Jézus a leprás személyén keresztül és a feszületről szólt hozzá, ő felismerte Isten nagyságát és saját kicsinységét. Imádságában Isten Szegénykéje órák hosszat kérdezte az Urat: „Ki vagy te? Ki vagyok én?” Elvetette a gazdag és gondtalan életet, hogy eljegyezze a „Szegénység Úrnőt”, hogy Jézus nyomába szegődjön, és szó szerint kövesse az evangéliumot. Ferenc a szegény Krisztus követését és a szegények iránti szeretetet egymástól elválaszthatatlan módon élte meg, mint egyazon érem két oldalát.

Feltehetnétek nekem a kérdést: hogyan érhetjük el kézzelfoghatóan, hogy ez a lélekben szegénység az életstílusunkká váljon, hogy ténylegesen áthassa életünket? Három pontban fogok erre válaszolni.

Mindenekelőtt igyekezzetek szabadoknak lenni a dolgokkal szemben. Az Úr evangéliumi életstílusra hív meg bennünket, amelyet józanság jellemez, amely nem enged a fogyasztói kultúrának. Arról van szó, hogy a lényeges dolgokat kell keresnetek, meg kell tanulnotok megszabadulni a sok felesleges és haszontalan dologtól, amely fojtogatja az embert. Szakadjunk el a birtoklás iránti vágytól, a bálványozott, azután pedig elpazarolt pénztől. Helyezzük Jézust az első helyre. Ő meg tud szabadítani bennünket azoktól a bálványoktól, amelyek szolgaságba hajtanak. Bízzatok Istenben, kedves fiatalok! Ő ismer és szeret bennünket, és soha nem feledkezik meg rólunk. Ahogyan gondoskodik a mező liliomairól (vö. Mt 6,28), nem fogja engedni, hogy bármiben is hiányt szenvedjünk. Ahhoz is, hogy túllépjünk a gazdasági válságon, késznek kell lennünk arra, hogy megváltoztassuk életstílusunkat és elkerüljük a rengeteg pazarlást. Ahogyan szükség van a boldogság bátorságára, ugyanúgy ahhoz is bátorság kell, hogy józanok maradjunk.

Másodsorban ahhoz, hogy megéljük ezt a boldogságot, mindnyájunknak meg kell térnie szegényekhez fűződő kapcsolatunk tekintetében. Gondoskodnunk kell róluk, érzékenynek kell lennünk szellemi és anyagi természetű szükségleteikre. Rátok, fiatalokra bízom különösképpen azt a feladatot, hogy az emberi kultúra középpontjába állítsátok a szolidaritást. A szegénység régebbi és újabb formáival (a munkanélküliséggel, a kivándorlással, mindenféle függőséggel) szemben kötelességünk ébernek és tudatosnak lenni, le kell győznünk a közönyösség kísértését. Gondoljunk azokra is, akik úgy érzik: őket nem szeretik, akiknek nincs reményük a jövőjükre nézve, nem akarnak semmibe belefogni, mert elbátortalanodtak, csalódottak és félnek. Meg kell tanulnunk a szegények mellé szegődni. Ne csak a szánk legyen tele szegényekről szóló szép szavakkal! Találkozzunk velük, nézzünk a szemükbe, hallgassuk meg őket! A szegények számunkra kézzelfogható alkalmat jelentenek, hogy találkozzunk magával Jézussal, megérintsük az ő szenvedő testét.

Ugyanakkor – és ez a harmadik pont – a szegények nem csupán olyan személyek, akiknek adhatunk valamit. Ők is sok mindent adhatnak és taníthatnak nekünk. Sokat tanulhatunk a szegények bölcsességéből! Gondoljatok csak a 18. század egyik szentjére, Benedetto Giuseppe Labréra, aki Róma utcáin aludt és az emberek adományaiból élt, és számos ember, köztük nemesek és főpapok lelki tanácsadójává vált. Bizonyos értelemben a szegények tanítóink. Arra tanítanak, hogy az emberi személy nem annyit ér, amennyit birtokol, amennyit a bankszámlája mutat. A szegény, az anyagi javak híján élő ember is őrzi a maga méltóságát. A szegények sok mindenre megtaníthatnak bennünket az alázattal és az Istenbe vetett bizalommal kapcsolatban is. A farizeusról és a vámosról szóló példabeszédben (Lk 18,9–14) Jézus az utóbbit példaként állítja elénk, mivel alázatos és elismeri, hogy bűnös. A szegény özvegyasszony is, aki két fillért dob a templom perselyébe, a nagylelkűség példája: azé az emberé, akinek nincs pénze, vagy csak kevés, és mindenét odaadja (Lk 21,1–4).

4. …mert övék a mennyek országa

Jézus evangéliumának központi témája az Isten országa. Jézus az Isten személyesen megjelent országa, az Emmanuel, a velünk lévő Isten. Isten országa pedig az ember szívében ver gyökeret, ott tud növekedni. Az ország egyszerre ajándék és ígéret. Jézusban már megkaptuk ezt az adományt, ám még be kell teljesednie. Ezért kérjük mindennap az Atyát: „Jöjjön el a te országod.”

Nagyon mély kapcsolat fűzi össze a szegénységet az evangelizációval, az előző ifjúsági világtalálkozó témáját – „Menjetek, és tegyetek tanítványommá minden népet” (Mt 28,19) – a mostaniéval: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3). Az Úr szegény egyházat akar, olyat, amely képes evangelizálni a szegényeket. Amikor elküldte a tizenkét apostolt, Jézus ezt mondta nekik: „Övetekbe ne szerezzetek se arany-, se ezüst-, se rézpénzt! Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! A munkás ugyanis megérdemli a bérét” (Mt 10,9–10). Az evangéliumi szegénység alapvető feltétel ahhoz, hogy Isten országa elterjedhessen. A legszebb és legőszintébb örömet életemben mindig szegény embereknél láttam, akiknek alig volt mibe kapaszkodniuk. Korunkban az evangelizáció csak az öröm terjedése révén lehetséges.

Ahogy láttuk, a lélekben szegények boldogsága irányt szab istenkapcsolatunknak, a dolgokhoz fűződő viszonyunknak és a szegények felé fordulásunknak. Jézus példáját és szavait követve észre kell vennünk, mennyire rászorulunk a megtérésre, arra, hogy a birtoklás („többet birtokolni”) logikája felett a létezés („többnek lenni”) logikája legyen úrrá. A szentek sokat segíthetnek abban, hogy megértsük a boldogságok mélyebb értelmét. II. János Pál szentté avatása húsvét második vasárnapján ilyen értelemben örömmel tölti el a szívünket. Ő lesz az ifjúsági világtalálkozók nagy védőszentje, aki kezdeményezte és szorgalmazta őket. A szentek közösségében továbbra is atyátok és barátotok lesz ő.

Áprilisban annak is harmincadik évfordulója lesz, hogy II. János Pál átadta a fiataloknak a megváltás jubileumi évének keresztjét. Pontosan ebből a szimbolikus gesztusból kiindulva kezdte meg a fiatalok világméretű zarándokútját, amely azóta is a világ mind az öt földrészét járja. Sokan emlékeznek a pápa azon szavaira, amelyek 1984 húsvétján e gesztusát kísérték: „Kedves fiatalok! A szentév lezárultával rátok bízom ennek a jubileumi évnek a jelét, Krisztus keresztjét! Vigyétek el a világba, mint annak a szeretetnek a jelét, amelyet az Úr Jézus az emberiség iránt érez, és hirdessétek mindenkinek, hogy egyedül a meghalt és feltámadt Krisztusban van üdvösség és megváltás.”

Kedves fiatalok, a Magnificat, a lélekben szegény Mária éneke annak az embernek az éneke is, aki megéli a boldogságokat. Az evangélium öröme a szegény szívből fakad, amely képes az Urat dicsőíteni, és képes csodálni az Úr műveit, mint a Szűzanya szíve, akit minden nemzedék „boldognak” nevez (vö. Lk 1,48). Ő, a szegények édesanyja és az új evangelizáció csillaga, segítsen nekünk, hogy megéljük az evangéliumot, valóra váltsuk a boldogságokat életünkben és legyen bátorságunk a boldogságra.

Vatikán, 2014. január 21-én, Szent Ágnes szűz és vértanú emléknapján

Ferenc pápa

Fotó: Europress/AFP

Magyar Kurír