A budapest-józsefvárosi Szent József-plébánián idén július 23. és 29. között zajlik az ikonfestő tábor. A program vezetőjével, Varga Tarzíciusz kárpátaljai ikonfestővel beszélgetünk.

– Tizenhárom éve, 2005 óta szervez ikonfestő táborokat. Mi indította erre?

– Michels Antal atyának köszönhető ez. Amikor segédprefektus voltam az esztergomi gimnáziumban, a hetedik–nyolcadik osztályban tanítottam fafaragást és ikonfestészetet. Antal atya plébánosként átjött hozzánk ebédelni, és látta, hogy festegetek, tanítom a gyerekeket. Fölvetette, hogy taníthatnék a plébániáján ikonfestészetet felnőtteknek. Az ikonfestészet ugyanis elsősorban nekik szól, akik már megértik annak teológiáját. Elkezdtem hetente szakköröket tartani, majd 2005 nyarán megtartottam az első ikonfestő táboromat Esztergomban. Attól kezdve három–négy tábort tartok évente.

– Kik jelentkeznek a táborokba? Érdeklődő hívők, amatőrök, kezdők, művészileg továbbfejlődni vágyó profik?

– A jelentkezők összetétele vegyes. Van, aki már festett életében, és tanult is ikonfestészetet a Rózsák terén, de úgy érezte, hogy hiányzik neki a teológiai háttér, vagyis annak ismerete, hogy mit hordoz az ikon.

– Mi az, amit az ikon hordoz?

– Az ikon festett Szentírás, képekben. Régebben a keleti egyházakban nem volt hitoktatás, Vlagyimir Putyin mindössze két éve rendelte el, hogy az orosz általános iskolákban legyen. Az emberiség jelentős része még a 19. század elején sem tudott rendesen írni-olvasni. Az ikon a mindennapi evangéliumot festi meg. Képzeljük el Jézus Jeruzsálembe történt bevonulását virágvasárnap: az ikonon Jézus egy szamárháton ül, a gyerekek leterítik eléje a ruháikat, és lengetik a pálmaágakat. Jézust követik a tanítványai, a háttérben ott vannak Jeruzsálem falai, ahol várják őt az írástudók és a farizeusok. Ugyanígy lehet ábrázolni a Szentháromságot, a Szent Családot, a szenteket és életüket…

Élő embert az ikonon nem ábrázolunk. Az ikonnak érzelemmentesnek kell lennie, magát a tanítást kell megfesteni. Amikor egy leány felolvassa a római katolikus templomban a szentleckét, óhatatlanul is beleviszi a saját érzését, beleéli magát a szerepbe. Az ikonfestészet viszont pont arról szól, hogy akik az ikon előtt imádkozva szeretnének megnyugodni, kapják meg a nyugalmat. A képen keresztül a Jóistennel beszélgetünk. Hasonlít az ikon egy függönyhöz. Elhúzom a függönyt és bepillantok a mennyországba. Mindaz, ami az ikonon látható, az örökkévalóságról szól.

– A mostani táborra mennyien jelentkeztek?

– Sokan érdeklődtek, de a többség sajnos inkább a nyaralást választotta. Azt szoktam mondani: akiket a Szentlélek megszólít, azok itt vannak. Érdekesség, hogy most éppen tizenketten vannak a táborban, valamennyien hölgyek. Hiszem, hogyha a tábor végén hazamennek innen, sokkal nagyobb lesz bennük az ikonok iránti érdeklődés, mint korábban, és ők maguk is hirdetni fogják az ikonfestészet szépségeit. Az idén nyáron egyébként lesz még egy lehetőség: augusztus végén Pestszenterzsébeten, a Szent Lajos-plébánián.

– Hogyan zajlanak az ikonfestő tábor előkészületei?

– Én már otthon kiválasztom a szükséges anyagokat – arany, festékek, hígítók, alapozó deszkák –, és a témákat is, engedve a Szentlélek sugallatának, hogy éppen melyik típust fessük meg. Most például az édesen csókoló Istenszülőt, a meghatódott Istenanyát. A mai világban különösen nagy szükség van arra, hogy szeressük a hozzátartozóinkat, becsüljük meg jobban a szüleinket, a szülők pedig fűzzék szorosabbra kapcsolataikat a gyerekeikhez. Ugyanígy, próbáljunk meg minél nagyobb szeretetet, megértést sugározni a körülöttünk lévő emberek felé. Az ikonon a Szűzanya arca hozzáér a Kisjézus arcához, ő pedig átöleli a Szűzanya nyakát. Mély szeretetkapcsolat van köztük. A Szűzanya arra figyelmeztet minket, hogy merjünk bátran Jézushoz folyamodni, megtalálni a szeretetet nála, aki minden szeretet forrása.

– Feltűntek-e olyan tehetségek ezekben a táborokban, akik később egész életüket az ikonfestészetnek szentelték?

– A máriapócsi tábor – amely minden évben van, mostanában már kétszer is – különleges abból a szempontból is, hogy akik oda jelentkeznek, kilépve a nagyvárosi létből, a nap huszonnégy óráján keresztül jelen vannak. Közülük többeket annyira mélyen megérint az ikonok lelkisége, hogy utána sem tudnak elszakadni azok festésétől.

Az ikonfestés nem hobbi, hanem imádság. A nagyvárosokban – így Budapesten is – az emberek nehezen tudnak elszakadni a hétköznapi gondjaiktól, magukkal hordozzák azokat. A résztvevők nagy része most fog életében először ecsetet a kezében. Én azonban azért vagyok itt, hogy segítsem őket, hogy minél több szép alkotás szülessen az egy hét alatt. Senki nem megy úgy haza, hogy nem sikerült a műve. A saját képességeihez mérten mindenki tud festeni. Általában a szemet szoktam kijavítani, mivel a szem a lélek tükre, azon keresztül tudunk kommunikálni.

Amellett, hogy ikonfestészetet tanítok, a lelkekkel is igyekszem foglalkozni. Két évvel ezelőtt itt volt egy lelkileg súlyosan sérült doktornő, aki mindenféle vallást kipróbált, de sehol nem talált kielégülést. Gyerekkora óta nem gyónt, a férjével rossz volt a kapcsolata. Beszélgetni kezdtünk, és a végén életgyónást végzett a szentmisén. Régebben lelkigyakorlatos ikonfestészetnek neveztem ezeket a táborokat, de sajnos a lelkigyakorlat szótól sokan megijednek. A mostani közösségben, akik itt vannak a táborban, vannak protestánsok és egy buddhista is.

– Az elmúlt tizenhárom évben körülbelül hány ember kereste fel ezeket a táborokat? Vannak-e köztük visszatérők?

– A résztvevők száma száz fölött van, és vannak, akik hatodik-hetedik alkalommal is visszatérnek. A legideálisabb csoportlétszám a kilenc és tizenöt fő közötti. Ha ennyien vannak a résztvevők, jobban megismerik egymást, új barátságok kötődnek, sőt, szerelmek is születtek már, melyek házassággal végződtek. Egyik alkalommal egy alkoholista fiatalember vett részt az ikontáborunkban. Nem titkolta, számtalanszor előfordult, hogy a családjának, a feleségének és a gyerekeinek a padláson kellett éjszakázniuk, mert a részegség agresszívvá tette. Eljött hozzánk, itt volt egy hétig, megfestette Assisi Szent Ferenc ikonját, és megtért. Azóta nem iszik. Egy másik alkalommal odaajándékoztam egyik ikonomat egy családnak. A tinédzser korú fiuk titokban az ikon hátoldalára különböző, Szűz Máriához, Jézushoz intézett kéréseket írt, hogy a rákos édesanyja gyógyuljon meg. Az imái meghallgatásra találtak. A csodákat természetesen nem én teszem, hanem Krisztus.

– Fontos, hogy az ikonfestő hívő legyen?

– Nagyon. Aki fest, annak ismernie kell az ábrázolt személyt, a vele kapcsolatos teológiai tanítást. Nyugaton például nagyon elterjedt a Szent Család megfestése. Szent József átöleli Máriát és a Kisjézust. Ahhoz, hogy valóban ikon legyen a kép, „oda kell tenni” az ölükbe egy pár gerlét vagy galambot, melyek áldozati állatok és arra emlékeztetnek, hogy Jézust negyven napos korában elvitték a templomba bemutatni, ahol az agg Simeon felismerte benne a Messiást. Ha nincs ott a gerle vagy a galamb, akkor egy hittől távol álló ember azt mondhatja, hogy egy idősödő férfinak van egy fiatal felesége, és a gyerekhez, Jézushoz nincsen semmi köze. Az ikon tanít, és nem ezt akarja tanítani. Lehet ábrázolni a Szűzanyát külön a Kisjézussal, külön Szent Józseffel, és hármasban őket, de ha nincs ott a pár gerle vagy galamb, az ellentmond az ikon teológiájának. Sajnos sok ilyen ikon van.

Ahhoz, hogy valaki ikont fessen, legalább tíz év tanulás szükséges, mélyrehatóan kell ismerni a teológiát, az ikonográfiát, a szimbolikát. Az ikonfestőnek például tudnia kell, hogy csak olajjal festhet, ez szimbolizálja Jézus testét, amikor olajjal megkenik, vagy a papokat, amikor olajjal fölkenik őket. A deszkára ráragasztott vászonra hét réteg krétát teszünk, ami a teremtés hét napját szimbolizálja, valamint a Jóisten által teremtett növényi világot. Amikor elkészül a rajz, az egészet learanyozzuk, ez a nyolcadik réteg, ami az örökkévaló világosságot, fényt szimbolizálja. Mi erre a fényre festünk, ami azt jelenti, hogy az illető, akit ábrázolunk, vagy szent vagy boldog. Amikor fényről beszélünk, az belső fény. A ruhán pedig megjelenik a csúcsfény, amire az ember tekintete még jobban odafigyel. Az ikonfestészet imádság is természetesen. Festés közben rengeteg teológiai kérdésre magyarázatot kapok. Legutóbb például nagyon megérintette a lelkemet az a rész, amikor a Szentírás elején a Jóisten azt mondja: teremtsünk embert a saját képünkre. Szent János evangéliumában pedig azt közli a kedvenc tanítvány, hogy ettem vele, ittam vele, láttam, hogy néz ki a megtestesült Isten Fia.

Ott van a torinói lepel, ami számunkra mintát is ad az ikonfestéshez. Egy mostanában egyre nagyobb figyelmet kapó történet szerint V. Abgar fejedelem Edessza városában leprában szenvedett, és elküldte futárát Jézushoz, kérve, hogy gyógyítsa meg őt. Jézus megmosta az arcát, megtörölte egy kendővel, amit elküldött az uralkodónak, egy válaszlevéllel együtt, hogy ő nem tud elmenni, de majd elküldi apostolait. A kutatók megtalálták Abgar levelét, amelyben leírja, hogy nála járt Tádé apostol, meggyógyította, majd megkeresztelte őt és egész házanépét. Ők voltak az első keresztények. A kendőt, amelyen rajta volt Jézus arcképe, kifeszítették egy fatáblára és kitették a városkapura. Ettől kezdve a nép Krisztust imádta. Abgar halála után egy pogány uralkodó követte őt a trónon. A nép ekkor félelemből lefedte a vásznat egy kőkorsóval, cseréppel pedig befalazták. Amikor a perzsák 456-ban lerombolták Edessza városát, előkerült a Jézus arcát ábrázoló vászon, vagyis a nem kézzel alkotott vászonkendő. Érdekes módon a cserépen szintén megjelent Jézus arca. Van is egy ilyen elnevezés: Jézus arclenyomata cserépen. Később átvitték ezt Konstantinápolyba, és elrendelték az ünnepét augusztus 5-ére. Innen ered a Krisztina név, melyet szintén ekkor ünneplünk. Egészen 1204-ig őrizték a Jézus arcát ábrázoló cserepet, rengeteg másolat készült róla. Ekkor a keresztesek lerombolták Konstantinápolyt, az eredeti arckép is eltűnt, és csak a 17. század derekán jelent meg már más néven: Veronika kendője. Ez azt jelenti: Krisztus igaz képmása. A ferencesek találták ki, hogy Veronika a kendőjét nyújtja a keresztúton Jézusnak. Később a torinói leplet, Jézus halotti leplét összevetették Veronika kendőjének másolataival, és egyeztek az arcvonások. A Jóisten mindig vezet bennünket valami felé, folyamatosan adja a jeleket, melyekből olvashatunk, ha nyitott szemmel figyelünk rájuk, és hagyjuk, hogy dolgozzon bennünk a Szentlélek. Mindez alapvetően fontos ikonfestés közben.

* * *

Az ikonfestészet révén kapcsolatba léphetünk a transzcendens dimenzióval

Vajon mi indította az ikonfestő tábor résztvevőit arra, hogy jelentkezzenek az egyhetes kurzusra? Kérdésünkre hárman válaszoltak.

Mecsi Beatrix művészettörténész, szakterülete Kelet-Ázsia művészete. Elmondta, először vesz részt ilyen táborban. Az utóbbi időben egyre többször vágyott szellemi útmutatásra, változtatni szeretett volna néhány dolgon az életében. Egyik nap látomásszerű képekben jelent meg előtte három evangélista szimbóluma: oroszlán (Márk), szárnyas angyal (Máté), sas (János). Síkszerű képben látta őket. Hiányzott a negyedik evangélista, Lukács szimbóluma, a bika. A művészettörténész lelki szeme előtt ekkor bevillant Rogier Van der Weyden középkori németalföldi festő képe Szent Lukácsról, amint festi Szűz Máriát. A síkbeli kép ekkor kiszélesedett, térbelivé vált. Mecsi Beatrix nem tudta értelmezni mindezt. Bekapcsolta a rádiót, és hallotta a hírt, hogy ikonfestő tábor lesz Budapesten, a józsefvárosi plébánián. Ez rezonált az általa látott képre, hiszen a legendák szerint az első igazi ikont Szent Lukács festette Szűz Máriáról.

A művészettörténész szerint ha nincsenek szimbólumok, látható jelek, akkor nagyon nehéz megragadni azt, ami megfoghatatlan. Az ikonfestészet csatorna, egyfajta kapu számunkra, ami által személyes kapcsolatba léphetünk a transzcendens dimenzióval. Ha pedig mi magunk is részt veszünk a készítés folyamatában, még közelebb juthatunk az alapvető igazságokhoz. Ennek révén jobban megérthetjük a világot, könnyebben megtalálhatjuk a helyünket benne.

Fleischer Zoltánné Andrea tanítónő, felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt hallott először az ikonfestészetről. Megmaradt benne egy halovány kis élmény, amit azonban elnyomtak a hétköznapi gondok. Az utóbbi időben aztán felerősödött benne az egykori halk hang, és amikor megtudta, hogy Budapesten indul ez a tábor, jelentkezett. Mégpedig azért, mert az ikonfestészet rajz is és festészet is, emellett pedig úgy érezte, itt alkalma lesz az átlagosnál jobban elmélyülni az isteni igazságokban, amelyeket az ikonok közvetítenek. Már az első órákon szembesült azzal, hogy az ikonfestészet nemcsak rajz és festés, hanem művészettörténet és hittanóra együtt. Miközben festenek, Tarzíciusz testvér mesél, csak mesél, és nem csupán az ikonokról, szimbólumokról, szabályokról, hanem a saját megtapasztalásairól, személyes élményeiről is.

Besenyei Lili A Tan Kapuja Buddhista Főiskola mesterképzési szakának hallgatója. Az ikonfestő táborba azért jelentkezett, mert a diplomamunkáját a tibeti tekercsképek és az ikonok összehasonlításából tervezi megírni. Elmondta, mindaz, amit itt megtapasztalt, összefoglalja számára, hogy a kereszténység miről szól. Jelenleg a tudása még elenyésző a kereszténységről, most még csupán az alapfogalmakkal van tisztában. Szerinte az isteni tudatállapot jelenik meg például a Szűzanya és a Kisjézus kapcsolatában. A tibeti tekercsképek is a megvilágosodott tudatállapotot képezik le. Ez egyfajta tisztaságot jelent, ami alapvetően eltér az egoista emberi tudattól. Jézus példát mutat az emberiségnek arra, hogy ez a tiszta isteni tudatállapot mindenkiben megvan. Azt, hogy ez mit tartalmaz, nagyon nehéz meghatározni, ellenben azt, hogy mit nem jelent, annál könnyebb: az erkölcstelen viselkedés például olyan tudati szennyeződést okoz, amivel ártok a környezetemnek, de magamnak is, és nem veszek figyelembe másokat. Besenyei Lilit az ikonfestő tábor megerősítette buddhista hitében, de nem olyan értelemben, hogy ne tetszene neki a kereszténység, vannak ugyanis közös pontok a két vallásban. Úgy érzi azonban, jó helyen van, az ő küldetése, hogy buddhista legyen. Ugyanakkor nagyon fontos számára, hogy mindenki szabadon gyakorolhassa a vallását. Ha mindenki megbékél a másikkal, tiszteletben tartja a másik hitét, akkor nincsen probléma, vallja.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír