Szeptember 23-án ért véget a krakkó-auschwitzi találkozó, amelyre a Szent Egyed közösség ötszáz fiatalt hívott Kelet-Közép Európából: meghallgatták egy túlélő tanúságtételét, ellátogattak az emlékhelyekre, és együtt gondolkodtak arról, hogyan tudnak fiatalként egy erőszak nélküli világot építeni.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Hét országból érkeztek fiatalok az idén ötödik alkalommal megszervezett háromnapos zarándoklatra: cseh, szlovák, lengyel, magyar, ukrán, orosz és román gimnazisták, egyetemisták együtt töltöttek három és fél napot, amely során meghallgatták Rita Prigmore német szinti asszony fájdalommal, ugyanakkor reménnyel teli tanúságtételét, együtt gondolkodtak azon, hogyan építhetnek egy erőszak nélküli világot, hogyan lehetnek a szegények, a szenvedők barátai azokban a városokban, ahol élnek, hogyan építhetnek ezzel egy békés világot. A meghallgatás, az elmélyült reflexió, az imádság légkörében teltek a találkozások, számos barátság született a különböző nemzetiségű résztvevők között.

Természetes-e, hogy a történelem során egymással sok konfliktust megélő népek tagjai barátságban élnek egymással? A fiatalok számára természetesnek tűnik, ugyanakkor a napjainkban dúló orosz-ukrán konfliktus éppen arra világít rá, milyen törékeny a béke, a mi népeink között is. Különleges élmény volt meghallgatni orosz és ukrán fiatalok tanúságtételét a népeik között dúló ellenségességről és a köztük szövődött barátságról – új felfedezés volt számukra, mennyire hasonlóak egymáshoz, mennyire hamis képet fest az „ellenséges” népről a propaganda.

A találkozó vendége volt Rita Prigmore, aki kislányként szenvedte el és élte túl a második világháború idején a náci orvosi kísérleteket. Édesanyját sterilizálni akarták, de amikor kiderült, hogy közben teherbe esett és ikreket vár, megtarthatta őket – mint később kiderült, okuk volt rá. Ikertestvérével együtt csecsemőként kísérletezett rajtuk a harmadik birodalom orvosa, Werner Heyde. Amikor édesanyjuk – a würzburgi operettszínház táncos-énekese – értük ment a kórházba, Rolanda, a testvére már halott volt, Ritának kötés volt a fején, de élt. Rita felnőttként felkutatta elveszett családtagjainak történetét: a porrajimos, a cigány holokauszt mintegy félmillió roma áldozata között ott voltak ők is. Édesanyja unokatestvére Auschwitzban halt meg: miután elveszítette szintén elhurcolt két kicsi gyermekét, prostitúcióra akarták kényszeríteni, ekkor a magasfeszültséggel felszerelt szögesdrótnak vetette magát.

A fiataloknak mondott beszédében hangsúlyozta a megbocsátás jelentőségét, mint amellyel ki lehet törni a gyűlölet és az erőszak ördögi köreiből: „Csakis a megbocsátás képes legyőzni a szenvedést, csakis a megbocsátás építi a jövőt, a gyűlölet pedig legyen a múlté. A jövőt csak akkor lehet építeni, ha megértjük egymást. Soha sem építhettek semmit a gyűlöletre. A gyűlölet és a háború sehová sem vezet, hacsaknem újabb gyűlöletre és újabb háborúra”.

Hozzátette, mennyire fájdalmas számára napjainkban azt hallani, hogy túl sokat beszéltek már nácik kegyetlenkedéseiről, elég volt már. A cigány nép sokat szenvedett a holokauszt idején és ma is szenved a kirekesztéstől – mondta, és hangsúlyozta: „Ti nem vagytok felelősek azért, ami akkor történt, de felelősek vagytok azért, hogy soha többé ne történhessen meg. Utalva azokra a náci vezetőkre, akik üldözték a cigányokat, majd a háború után a német rendőrség felelős beosztású tisztjei lettek, ezt határozottan kijelentette: „Megbocsátottam. Soha nem felejtek, de megbocsátottam”.

A sok szenvedésből megtanulta, hogy soha nem a gyűlölet győzi le a szenvedést, hanem csakis a megbocsátás. Elmesélte, hogy egyszer egy fiatal bosnyák fiú a szavai hatására átgondolta: a boszniai háborút követően családja azóta is tele van gyűlölettel a szerbek iránt. Ekkor viszont megértette, hogy meg kell bocsátania, különben a gyűlölet felemészti az életét, a jövőjét.

Rita végül elmondta, hogy az imádság ad számára erőt az élethez: Isten mindig közel van a szenvedőkhöz. Arra kérte a fiatalokat, legyenek a szenvedők, a szegények, az idegenek, az idősek barátai: „Minden egyes szenvedő testvéretekben magával Istennel fogtok találkozni!” – buzdította őket. 

A nap folyamán a második világháború, a soá és Auschwitz szörnyűségeivel való szembenézésből kiindulva a résztvevők megerősítették elkötelezettségüket, hogy a béke útjait nyissák meg a még túlságosan megosztott Európában és a világban. Többen is felvetették, hogy merész, de békés lázadásra van szükség az igazságtalanság ellen, és nem szabad elfogadni a háborút. Fontosnak tartották, hogy ne csak elmélet maradjon, amit megértettek, hanem konkrét tettekben, gesztusokban váljon valóra: a béke építése saját magunkban kezdődik, és a szegények, a kirekesztettek, a békétől megfosztottak felé nyújtott kezünk mozdulatával folytatódik.

A nap végén a fiatalok felkeresték a Campus Misericordiae (az Irgalmasság Mezeje) nevű helyet, ahol Ferenc pápa a 2016. évi ifjúsági világtalálkozó végén arra hívta a fiatalokat, hogy legyenek az irgalmasság követei a világban, ne a „díványboldogságot” keressék. Stanisław Dziwisz, Krakkó nyugalmazott bíboros érseke jelenlétében a Sant’Egidio közösségnek ajánlott tölgyfát ültettek.

A második nap délelőttjén megnézték az auschwitzi koncentrációs tábor helyén berendezett emlékmúzeumot. Szembesültek a halálba küldött gyerekek, a kétségbeesett anyák, a barbárság által halálra sebzett emberek arcával, történetével. A magyar és a cigány barakk – a harminc magyar fiatal között gilvánfai roma fiatalok is részt vettek a találkozón – megrendítő közelségbe hozta népük szenvedését.

Délután Auschwitz-Birkenauban csendben, ünnepélyesen vonult végig az ötszáz fiatal a megsemmisítő tábor kapujától a krematóriumok romjai mellett álló emlékműig, ahol koszorúkat helyeztek el az áldozatok emlékére.

Felolvasták a zarándoklat során megszületett kiáltványt, amelyben a fiatalok kijelentették: „A gyerekek, a hajléktalanok, a romák, a menekültek, a konfliktusok áldozatainak hangját meghallva ma határozott nemet mondunk az erőszakra és a háborúra! Nemet a rasszizmusra és a közönyre!... Csatlakozunk a Fiatalok a Békéért mozgalom felhívásához, akik Barcelonában gyűltek össze a városra lesújtó szörnyű terrorcselekményt követően, és velük mondjuk: More Youth, More Peace. Mi, fiatalok a békés jövő ereje vagyunk. Egyesülnünk és számban növekednünk kell: Több fiatal, több béke!” – hangzott fel minden részt vevő ország nyelvén.

Közös imádság zárta a napot: Isten elé vitték a történelem és a mai világ szenvedéseit – egyenként felsorolták azokat az országokat, amelyekben napjainkban háború dúl, egy-egy gyertyát gyújtottak az országok békéjéért.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír