A házasság teológiatörténeti megközelítése, a család élete és annak segítése a megváltozott világban állt az Országos Lelkipásztori–Teológiai Napok január 24-i előadásainak középpontjában. A pasztorális fórum műhely- és kiscsoportos beszélgetésekkel folytatódott Egerben.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A találkozó mintegy háromszáz résztvevője zsolozsmával és szentmisével kezdte a második napot az Érseki Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet kápolnájában. A szentmisében Varga László atya folytatva a Megtérés, élet Krisztusban címmel tartott előadása gondolatkörét Szalézi Szent Ferenc ünnepén a keresztény ember meghívottságáról beszélt. „Mindig lehet másképpen, jobban, nagyszerűbben” – fogalmazta meg az életszentségre törekvés feladatát. „Engednünk kell, hogy Isten munkáljon bennünk” – határozta meg ennek lényegét, és hangsúlyozta, az Istennek való önátadás nem jelenthet passzivitást, az istenkapcsolatból tetteknek kell fakadni.

A nap előadásai az életadó kapcsolatok közül a házasságot, családot helyezték a középpontba. Mindannyian családban élünk, akár házasságban, akár a plébánia, az Egyház nagy családjában – fogalmazta meg Heidl György, a Pécsi Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense a katolikus házasságteológia kezdeteit és változásait bemutató előadásában. Az egyházatyák korából kiinduló áttekintés képet adott arról a folyamatról, ahogy a házasság teológiája a teológiai gondolkodás perifériájáról annak középpontjába került. Ahhoz, hogy ezen modernkori fordulat jelentőségét megértsük, látni kell milyen összefüggésben alakult ki a házasság, család teológiai értelmezése.

Szent Ágoston, Szent Jeromos és később Aquinói Szent Tamás – a teológiai gondolkodás hosszú időn át meghatározó tekintélyei – házasságfelfogásának következménye volt, hogy a házas létet mint életállapotot kevésbé jónak tekintették, mint a szüzességet vállaló létállapotot. Jeromos, aki legmesszebb ment ebben, azt tartotta, a házasság a bűnbeesés következménye, az özvegyek újraházasodása prostitúció, a házasság pedig mindössze kisebb rossz, mint a paráználkodás. Ágoston, aki bár elutasította, hogy a házasság a Szentháromság képmása lenne, de azt már megfogalmazta a házasságról és a szüzességről írt munkáiban, hogy a házasság, ugyan kevésbé jó, mint az önmegtartóztatás, de jó. Nála már megjelent a gondolat, hogy a házasság két ember – a legszorosabb köteléket, a barátságot is megélő – szövetsége, amiből élet fakadhat. A házasságteológia másik megahatározó hagyománya a görög atyák öröksége. Alexandriai Kelemen azt példázza, mit jelent a szeretet logikája szerint gondolkodni a házasságról: ami Istenben, aki a szeretet, kimondhatatlan, az az atya, ami együtt érző lett velünk, emberekkel, az az anya.

Már a változás előszelét hozta a 18. században Liguori Szent Alfonz, de teológiája még teljesen a célok felől közelíti meg a házasságot, szerinte a házasság két ember közötti szerződés utódok nemzésére. A görög hagyományhoz visszanyúló Matthias Joseph Scheeben a 19. században korát megelőző teológiai meglátásaival jelentősen hozzájárult a 20. századi fordulat, a házasságteológia megújulásának előkészítéséhez.

Visszatekintve a múltra, Heidl György azt hangsúlyozta, azért fontos megismerni a hagyományt, hogy tudjuk, mivel kell megküzdenünk.

A történeti áttekintést a II. vatikán zsinat hozta fordulat és a zsinat után született pápai megnyilatkozások bemutatása követte, eljutva egészen a legutóbbi dokumentumhoz, az Amoris laetitiáig. Kezdve a sort a Gaudium et spes zsinati konstitúcióval és zárva Ferenc pápa buzdításával, megállapította, a pápai dokumentumok nem mennek szembe a teológiai hagyománnyal, amikor a házasságról beszélnek, hanem áthelyezik a hangsúlyokat, és más fogalmakat használnak. Az Amoris azt mondja ki, hogy a család Isten képmása, és Jézus a házasságot az Egyház szeretetének szentségi jelévé emelte, és a házasság az Egyházon keresztül megkapja a Szentlélek kegyelmét.

A házasságteológia ezen fogalmi változását nevezzük perszonalista fordulatnak, ez a gondolkodás a II. vatikáni zsinattól kezdve hatja át a kortárs házasságteológiát, ami szemléletváltozást hozott a pasztorációba. Az előadó azt kérte a résztvevőktől, a kiscsoportos beszélgetésben ennek megvalósulását vitassák meg.

Lothringer Éva szociális testvér, képzésben levő családterapeuta Családban élni ma – örök értékek egy megváltozott világban. Eszmények, akadályok, vágyak, nehézségek, és amiben mi segíthetünk… címmel mélyre ható látlelet adott a családok mai valóságáról, ami az alapja kell hogy legyen annak, amit ma családsegítés, családtámogatás címén nekünk, mint Egyháznak és plébániának tennünk lehet és kell. A szociális testvér három pont alapján építette fel gondolatmenetét.

A család, mint örök érték, be kell hogy töltse funkcióját, mégpedig egy megváltozott világban – fogalmazta meg a kiinduló tételt. Amíg a családdal és annak szereplőivel szembeni elvárások megnövekedtek és a család feladatai megsokasodtak, addig a család körüli támogató közeg eltűnt, így az elvárásoknak ezen megváltozott feltételek mellett kellene megfelelnie. Mennyire tudja pótolni ezt a valós deficitet a plébánia, a közösség? Tudják-e pótolni a „fél falut”?

A második gondolatkörben a házasságra való érettséget vizsgálta az előadó. Beszélt a fiatalok „mozaikos érettségéről”, ami a stabil kötődés kialakulását jelentősen megnehezíti. Lothringer Éva azt kérte a résztvevőktől, gondolják át, hogyan tudnak plébániai közösségeikben a fiatalok mellé állni, hogyan tudják vonzóvá tenni számukra a házas és családos életállapotot.

Harmadik gondolatként a „lesznek ketten egy testté” ige mentén a mi-tudat kialakulásának akadályait, nehézségeit mutatta be. Részletesen szólt a mi-tudat és származási család kapcsolatáról. Segítő megoldásként közös programokat, közös munkát, közösen eltöltött időket és vagyonközösség létrehozását javasolta.

Összegezve az elemzést, megállapította: az emberben ma is meghatározó a vágy a társ, a fészek, a meghitt közösség, a létfenntartás és a testi-lelki biztonság után. Több száz kezdeményezés működik, hogy segítséget nyújtson. Mi gátolja, hogy az ember ezen vágyai beteljesüljenek – ennek átgondolására hívott az előadó.

A Parázs Pasztorális Központ több munkatárssal tartotta meg Családi életben való megerősítés és kísérés – nehézségeink és erőforrásaink címmel előadását. Hortobágyiné Nagy Ágnes, a központ szakmai felelőse történeti áttekintést adott munkájukról és bemutatta az immár 27 évre visszatekintő tevékenységüket. A Parázs és az azt működtető civil egyesület, a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület célja, hogy számtalan programjával a családi életre felkészítse, és abban megerősítse az embereket. Munkájuk az Egyház értékeit hivatott közkinccsé tenni, olyan értékeket, amelyek hitélettől függetlenül fontosak mindenki számára. A megszólításukra szervezett programok preevangelizációs jelentőségűek. Bevonnak, kapcsolatot építenek és mindenki számára érthető módon adják át értékeinket – derült ki a bemutatkozásból. A Parázs kapcsolatai mind egyházi, mind állami szinten szélesednek, így egyre nagyobb kör ismeri meg családi életre nevelő programjukat és vesz részt házasságra felkészítő párkapcsolati műhelyükön.

Az előadó beszámolt arról, hogy egyesületük idén január 11-én az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve tagja lett a „Családi életre és kapcsolati kultúrára nevelés”  kerekasztalnak, melynek segítségével az Egyház értékeit is be tudják építeni a családi életre nevelés alapprogramba, és idén 1000 pedagógus képzését kezdik meg. Az előadás pillanatképekben számolt be az életadó kapcsolatokat adó programjaikról, amelyekről honlapjukon tájékozódhatunk.

Az előadásokat követően a lelkipásztori napok tovább folytatja munkáját. A résztvevők délután fórumokon és kiscsoportos beszélgetéseken, imaórán találkoznak. A találkozó harmadik napján pedig az életadó plébánia téma kerül a középpontba. Tudósításunkat folytatjuk.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír