Október 6-án, szombaton emlékezők töltötték meg az arad-belvárosi (minorita) római katolikus templomot az 1849. október 6-án Aradon kivégzett mártír tábornokokért celebrált megemlékező gyászmisén.

A szertartáson részt vett többek között Kelemen Hunor, az RMDSZ országos és Faragó Péter, a párt megyei elnöke; Vargha Tamás, a magyar kormány Külgazdasági és Külügyminisztériumának államtitkára; Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete; Kiss László ezredes, katonai attasé; Mile Lajos kolozsvári főkonzul és Bognár Levente aradi alpolgármester. A padsorok előtti székeken idén is a Kecskeméti Református Gimnázium kerékpárral érkezett diákjai és tanárai ültek.

Az ünnepélyes bevonulás után Kalna Zsolt minorita tartományfőnök köszöntötte a szertartáson részt vevő anyaországi és hazai elöljárókat, a paptestvéreket és a híveket. Az evangéliumból Jakab István helyi belvárosi evangélikus, Baracsiné Dávid Zsuzsanna belvárosi református lelkipásztor, valamint Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános olvasott fel.

Kalna Zsolt homíliájában az áldozatvállalásról beszélt, amelyhez – miként rámutatott – a legjobb példák Krisztus szenvedéséből meríthetők. Jézus ezzel utat mutatott egy másik országba, amit Isten mindazok számára tart fenn, akik követik szent fia, Jézus Krisztus tanításait és önfeláldozó példáját. Ahhoz, hogy Isten országába jussunk, az elvetett búzamag példájára meg kell halnunk, hogy kikelve, megsokasodva, feltámadva hirdessük Isten dicsőségét, szolgáljuk embertársainkat. A szónok Maximilian Kolbe minorita szerzetest említette példaként, aki náci koncentrációs táborban halt meg. A táborból egyesek megszöktek, ezért a fogvatartottakat a nácik megtizedelték: sorba állították őket, és minden tizedik embert kivégeztek. Így került a sor egy háromgyermekes családapára is, aki a halál küszöbén összeomlott, és gyermekeire hivatkozva, leborulva könyörgött kegyelemért. Ekkor a minorita pap önként jelentkezett helyette a kivégzendők közé. A náci tiszt csodálkozott áldozatvállalásán, sőt megpróbálta lebeszélni. Mivel az nem járt eredménnyel, beleegyezett, azzal a megkötéssel, hogy hosszú szenvedéssel végeznek vele. Egy sötétkamrában tartották, élelem és víz nélkül, halálra ítélve. Mivel még két hét múlva sem halt meg, halálos injekcióval végeztek a szerzetessel, aki boldogan, mosolyogva indult Isten ítélőszéke elé.

A szerzeteshez hasonlóan az aradi vértanúk is – akiknek ismerjük a búcsúleveleit – a szeretteiket hátrahagyó, szomorú emberekként, de Isten akaratába belenyugodva vállalták a halált, hogy elvetett búzamagokként kikelve, örök példaképekként álljanak nemzetünk előtt. Hogy az áldozatvállalásukkal a búzaszemek kikeltek, bizonyítja: 169 év után is itt vagyunk, emlékezünk rájuk, áldozatvállalásukból lelki erőt merítünk, és példájukat továbbadjuk a jövő nemzedékeknek is. Ma is fájó szívvel veszünk részt a megemlékező szertartáson, ugyanakkor büszkék vagyunk rájuk, és készek vagyunk áldozatokat is hozni, mindannyian a magunk módján megfelelni dicső hőseink példájának – fogalmazott Kalna Zsolt minorita tartományfőnök szentbeszédében.

A gyásznaphoz kapcsolódva nemzetünkért hangzottak el az egyetemes könyörgések, amelyeket Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke olvasott fel.

A gyászszertartás végén Blénesi Róbert plébános, minorita házfőnök mondott köszönetet a jelenlevőknek. A szertartás ünnepélyességét emelte a Tankó László karnagy vezényelte templomkórus, illetve egy öttagú vegyes kórus éneke.

A gyászszertartás nemzeti imánk közös eléneklésével zárult.

Forrás és fotó: Balta János/ Nyugati Jelen

Magyar Kurír